Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)
1943-07-15 / 28. szám
1943 Julius 15 Ä sopánkodók 5-ik Oldal HATODSZOR ADOTT VÉRT HATVANADIK SZÜLETÉSNAPJÁN A sopánkodó ember külön szerzet, mondhatnánk azt is, hogy külön emberfajta. Csak épp hogy nem bőrének színében, vagy nyelvében, hanem abban különbözik a többi rendes embertől, hogy mindig sopánkodik. A sopánkodó ember jeligéje, hitvallása ez: “Jaj, mi lesz velem!” Akármi éri, rögtön ez a mondat hangzik el ajkáról, félig sírva, félig szemrehányóan, de mindig a legteljesebb kétségbeesés hangján. A sopánkodó emberek legáltalánosabb és legközönségesebb beszédtárgya az egészség és az élelmiszerek emelkedése. A kettő rendszerint együtt jár és az illető sopánkodásának egyhangúságában az egyetlen változást az okozza, hogy hol az egészségét, hol az árakat panaszolja. Húsz évvel ezelőtt találkozott e sorok írója először egy asszonnyal, akivel azóta gyakori érintkezésben volt. Leveleit eltette s évek hoszszu sora alatt összehasonlította. A következő érdekes dolgok sültek ki az összehasonlításból. Az illető aszszonynak az elmúlt húsz év alatt a következő betegségei voltak: “Fejbőrgyulladás, homloküreg hurut, szemgyulladás, egyiptomi trachoma, szinusz, középfülgyulladás, száj és torokfájás, torokrák, mellhártyagyulladás, kétoldali tüdőgyulladás, gyomorfekély, duodenum fekélyek, béltágulás, vakbélgyulladás, méhrák, izületi gyulladás, bokazuzódás, általános idegletörés, végkimerültség, vérszegénység, vitaminhiány, skorbut...” Az illető hölgy ma 65 éves, most is sopánkodik, de orvosai véleménye szerint tökéletes emberpéldány. Ugyanakkor e húsz év alatt, a sok képzelt betegség mellett a hölgynek arra is volt ideje, hogy az élelmiszerárak fokozaos emelkedését panaszolja. Megfigyelte e sorok írója az illető hölgy leveleiből, hogy az utóbbi 10 év alatt az élelmiszerárak havonta körülbelül 50 százalékkal emelkedtek s ugyanakkor a jövedelem havonta körülbelül 75 százalékkal esett. A tiz év alatt tehát az élelmiszer árak 6000 százalékot emelkedtek és a jövedelem összesen 9000 százalékot esett. Hogy miből él meg az illető hölgy a gazdasági viszonyok ily példátlan felfordulása közepette, azt nem tudjuk, csak annyit tudunk, hogy autója van, soffőrje van, szakácsnője van és akkora igazgyöngysorral a nyakában jár a színházba, hogy az még kolaásznak is vastag volna. Óva intjük a sopánkodókat, mert ilyenek mindenhol vannak, hogy ami eddig privát szórakozás volt, az most már nemzeti veszedelem. A nemzet győzelmi hitét és győzni akarását a sopánkodás gyöngíti. Aki tehát sopánkodik, az árt a nemzet hangulatának, bátorságának, amit amerikaiul úgy hívunk, hogy “morálé”. Hogy ez igy van, azt még Hitler is felfedezte s elrendelte, hogy a sopánkodást erélyesen kell üldözni. Mert Németországban is vannak sopánkodók. Az egyik üzletembert megkérdezte a barátja: “Hogy megy az üzlet?” “Borzasztó rosszul.” — sóhajtotta a másik erre. Meghallotta ezt egy Gestapo és megstappolta a sopánkodó üzletembert. Ez még a náciuralom elején volt, amikor még nem büntették halállal azt, ha valaki az orrát vörös zsebkendőbe fújta. Az illetőt csak bevitték, enyhén megpofozták és a következő bírói büntetéssel sújtottak: minden nap be kellett mennie a rendőrségre és sugárzó arccal (!) ki kellett jelentenie, hogy az üzlet soha jobban nem ment. Hát az bizony kigyógyult a sopánkodásból. Nekünk erre nem kell Hitler. A magunk esze is elég lehet nekünk arra, hogy megálljunk a tükör előtt minden reggel és belemosolyogjunk és azt mondjuk, “Tükröm, tükröm jelentem neked, hogy soha jobban nem éreztem magam.” S mindjárt jobban fogjuk érezni magunkat. S utána menjünk ki vásárolni és lássuk meg józan ésszel, hogy sehol a világon nem mentek fel az árak oly kevéssé, mint is boldog Amerikában és akhogy sehol a világon nem ment fel a jövedelem oly magasra, mint a még most is boldog Ameriában és akkor nem lesz nehéz hazánkat azzal szolgálni, hogy mosolygó arccal járkálunk a világba s hálát adunk Istennek azért, hogy amerikai polgárok lehetünk A TENGERI LEVEGŐ A skót feleségének sós tengeri levegőt rendelt az orvos. A skótot igen lehangolta a költséges orvosi rendelet, de aztán megvidult. A felesége nem értette, hogy mitől lett olyan jó kedve. De reggelre megértette. Mert reggeli álmából jó erős sós tengeri fuvallatot érzett. Meglepetve nyitotta ki a Verhovayak Lapja szemét s mit látott? Ágya mellett a férjét, amint egy sósheringet himbált a felesége orra felett. AKI KERES, DE NEM TALÁL Egy részeg ember az utcán egy ivlámpa alatt dülöngélve keres valamit a kövezeten. Már vagy félórája keres, de eredménytelenül. Odamegy hozzá a rendőr: “Mi az Miszter, mit csinál itt?” “Keresem az órámat, mert elvesztettem.” “Az baj. És itt vesztette el, ezen a helyen?” “Nem — feleli a részeg kiegyenesedve — hanem amott, a következő utcasarkon.” “Hát akkor mért keresi itt?” — kérdi a rendőr csodálkozva. “Azért, mert itt világosabb van”, — feleli a részeg s tovább keres. A magyar származású amerikai polgárság véradóinak körében bizonyára első helyen áll Márki István, a Milwaukee, Wis.-i 275-ik fiók tagja, aki épp 60-ik születésenapján adott hatodszor vért katonáink részére az Amerikai Vörös Keresztnek. E nevezetes születésnapon mindhárom katonafiu, Rudolf, Pál és János és katona ve je, Konkoly i, üdvözölték őt az egész családdal és a jó ismerősök és jó barátok sokaságával együtt, összesen 6 pint vért adott Márki István a hazának, — mindegyik katona fiáért kettőt — egy év és 7 hónap leforgása alatt. Márki István ezzel a tettével megmutatta, hogy e háború kötelezettségeit felismerte és komolyan veszi. Hatvanadik születése napján a nagy Verhovay család tagsága is köszönti Márki Istvánt, aki vérének e sorozatos odaadásával nemcsak amerikai hazáját szolgálja, hanem nemzetségének becsületét is és ezért elismerés, köszönet és tisztelet illetik őt. Olvasóink bizonyára emlékeznek arra, hogy már egyszer megemlékeztünk Márki Istvánról, amikor a negyedik véradás alkalmából ezüst érmet kapott. Márki István azóta már régen túltett az akkori eredményen és pedig oly tiszteletreméltó mértékben, hogy illőnek tartottuk őt felköszönteni 60-ik születésnapja alkalmából teljesitményének közlésével. Isten éltesse sokáig harcos vérü tagtársunkat! “Ain’t It a Grand and Glorious Feeling?’’ Courtesy of Mrs. Clare Brigg» WHEN YOU’VE BEEN BUYING War Bonds on the Pay- Roll Savings Plan for, say, 6 months . . . And suddenly you realize that—for the first time in your life—you’re saving money regularly . : . Saving more than you thought you ever could save : : : There it is, tucked away, mounting up, month in, month out . . . And you think how, later on, it’ll be coming back to you in cash, FOUR ★ Can’t you boost your ante, maybe? more. Do all you can! simoleons for every THREE you’re putting in today . . : Golly, you’ll have a cottage on a lake—take a trip around the world . . . send the kids to college . ; . Ain’t it a grand and glorious feeling? SO KEEP IT UP, SISTER. Keep on buying Bonds . . . tucking ’em away . : : tucking ’em away : . . tucking ’em away . ; : AND DON’T LET ANYTHING STOP YOU! ★ ★ Don’t stop with 10 percent if you can do SAVE WITH U.S.WAR BONDS EVERYB0DY...EVERY PAYDAY... AT LEAST 10%
