Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)
1943-09-16 / 38. szám
3643 szeptember 16 13-ik oldal A WINDBERI AMERIKAI MAGYAR WAR BOND BIZOTTSÁG NAGY VACSORÁT RENDEZ SZEPTEMBER 19-ÉN A Windberi Amerikai Magyar Hadikölcsönkötvény Bizottság szeptember 5-én megtartott gyűlésén hozott határozat szerint nagyszabású hazafias műsoros estélyt rendez szeptember hó 19-én, vasárnap este, pontosan 6:30 órai kezdettel. Közismert szónokok fognak résztvenni ezen az ünnepélyen, közöttük G. Tóth János, a Nyugat Pennsylvaniai Amerikai Magya* War Bond Bizottság elnöke, Mrs. Tarnopovicz, a kincstál idegennyelvü osztályának képviselője, és John Roney connellsvillei ügyvéd és mások. A műsort nagy vacsora követi. Hisszük, hogy ez az estély minden magyar származású amerikai polgárt érdekelni fog és azért megjelenésével fogja a Bizottságot támogatni nagy munkájában, melynek célja a Harmadik Hac. kölcsön akció sikerének előmozdítása. Szeret ettel hívjuk a közeli és távoli vidék magyarságát, kérjük, jöjjenek el és kérjük, hogy minden erejükből vásároljanak War Bonöokat. A Windberi Amerikai Magyar War Bond Bízott ság tisztviselői nevében: Ft. Hegedűs István, elnök, Vizi Lajos, álelnök, lands József, titkár.--------------v-------------A MEGHÍVÁS — Sanyi, — szól a kereskedő — ki vette meg a penészes sajtot? — A Nagyné. — Hát az elszáradt süteményből ki vásárolt? — A Nagyné. — És a romlott vajat, melytől már nem tudtam szabadulni, ki vitte el? — A Nagyné. — Rémes! — áj üldözik a kereskedő. — Rémes! — Talán rosszul van, bósz ur? — kérdi a segéd. — Nem, nem, csak a Nagyné ma estére meghívott vacsorára és most már nem mondhatom le. SZÁLLÍTJUK A TÁBORI LEVELEZŐKET Verhovayák Lapja A Tábori Levelező második kiadása elkészült s azoknak a szétküldését a héten megkezdtük. Sajnáljuk, hogy annyi sokan kénytelenek voltak várakozni, de a mai háborús helyzetben időbe került, amig az uj hatezer könyv elkészült. Hálás szivü édesanyák köszönő leveleit kapjuk naponta, akik magyar leveleket kap na1' a harctereken levő fiaiktól, mióta a Tábori Levelező segítségével fiaink az anyanyelvükön Írhatnak s tudjuk, hogy az újabb hatezer könyv is gyorsan elfogy, tessék tehát addig kérni, amig van belőle. A Verhovay Segély Egylet szeretettel küldi ajándékba az angol-magyar és magyarangol levelezőt, aki ir érte. Verhovay Segély Egylet 345 Fourth Ave Pittsburgh, 22, Pa. BOLHA FERENC ELEMÉR, KÁPLÁR HŐSI HALOTTUNK. Bolha Ferenc Elemér, káplár, a Campbell. Ohio-i 142-ik fiók tagja, néhai Bolha Dániel és neje, született Hegyest Lidia fia, aki Youngstown. Ohio-ban született 1921 február 22-én, 1943 au gusztus 4-én a Csendes Óceán délnyugati részén katonai ütközetben elesett. Bolha Ferenc Elemér, 17 éves korában vonult be a nemzetőrséghez, ahol azért, hogy felve gyek, két évvel idősebbnek vallotta magát. Pearl Harbor után azonnal behívták és 18 hónapig Camp Shelbyn képezték ki, majd kirendelték a japánok elleni frontra, ahol több hónapi vitézkedés után esett el. Gyászolja édesanyja, nővére és öt féltestvére. Bolha Ferenc, Egyesületünk 17-ik hősi halottja, aki vérét áldozta a mi, bennünket polgáraivá fogadott hazánk győzelméért Ahogy nő a mi hős halottainknak száma, úgy nő mindnyájunk számára annak’ elkötelezettsége, hogy mi itthon minden áldozatot meghozzunk és mindent megtegyünk, hogy ezek a hősök ne haltak meg légyen hiába. A kegyeletes megemlékezésnek legszebb és egyúttal egyetlen elfogadható módja ma az, ha életünkkel, vérünkkel, munkánkkal és vagyonúnkkal bevonult fiaink mögött állunk, hogy őket a győzelemhez segítsük. Legyen Bolha Ferenc Elemérnek, a Verhovay Segély Egylet 17-ik hősi halottjának emléke áldott és a haza győzelmére termékeny emlék közöttünk! BUY WAR BONDS 12 KÖDÖS ÉVEK renc főtanitó ur állott a tábla előtt, a táblára az ismert térkép volt krétával felrajzolva s Halász Ferenc főtanitó ur sirt, el-elcsuklott és igy szónokolt a tábla előtt: — Vádat emelek! Vádolom Princip Gavrilót, vádolom őfelsége Hohenzollern Viimost, vádolom őfelsége Habsburg Ferenc József elhunyt szellemét, vádolom Tisza István grófot; vádat emelek Wilson, Clemenceau, Sonruno, őfelsége V. György és őfelsége Victor Emánuel királyok ellen! Vádolom továbbá az Istent, aki megengedte ezt a szörnyű háborút — igen, az Úristent, én, Halász Ferenc főtanitó, Alsó-Szalánk, Szepes megye — vagy ha úgy tetszik, Frantisek Halas hlavny ucitel, Nizny-Slovinky, zupa Spiská! Vádat emelek a világ ellen ... Jaccuse! Jaccuse!... Görcsös zokogással borult a táblára. 4. Az iskolát kijártam. Édesanyám Magyarországon volt, E.. .-ben, a leányánál, aki ott ment férjhez. Itt maradt nővéremnek egy szőke cseh csendőrtiszt udvarolt, magyarul bókolt s csokoládé helyett mézet hordott nekünk, Hogy honnan szerezte, nem törődtünk vele, fontos, hogy édes volt, mint a “méz”. Marával régen megszakadt viszonyunk, elköltöztek, nem tudom, hová. Uj barátom a kövér kis Kardos Béla volt, akitől bármit kérdeztek, mindig igy felelt, szélesre tárult szájjal: “Mind megettük a rizskását!” A gerslit és a kukoricadarát is rizskásának hívták. Ebben az időben általában mindenki becsapta gyomrát, azzal, hogy a gerslit rizskásának nevezte, a kukoricamáiét meg kenyérnek. Alig lézengtünk már néhányan a telepen. A bányák tárnái tátott szájjal pihentek, mint éhes bálnák; vezetőik elmenekültek ózdra, Salgótarjánba, sokan Rozsnyóra, a határszélre. Családunkból csak én s egyik nővérem maradtunk az egyre csendesebbé halódó, az egyre inkább temetőre emlékeztető gyártelepen. Megmaradt Ködös évek 9 kígyókkal: tömegesen nyújtották felém fullánkjaikat s amikor szökésnek eredtem, karikába csavarodva utánam iramodtak. Fura, hogy ólamlábamat alig-alig emelgettem s a bestiák még sem értek utói, csak a sarkomban karikáztak s egészen közelről hallottam borzalmas sziszegésüket; vájjon miért van az, hogy álmában, ha kergetik, nem tud szaladni az ember s még sem érik soha utói? Álmaimban ma is gyakran találkozom Halász Ferenc főtanitó ur szikár alakjával, amint köszvényes testtet meggyfabotra támaszkodva, féloldalra dőlve jön végig a faiskola kavicsos udvarán, vagy pedig vezényli szünetben az angol-bur játékot. Sherman tisztelendő urnák' csak hatalmas, köves gyűrűjére emlékszem és Sárika nevű copfos kislányára, aki mindig sirt, vagy mindig nevetett, de sohasem láttam másként arcát; ez a szöszke Sári a mesebeli Mirkó királyt juttatta eszembe mindig, akinek egyik szeme folyton sirt, mert szépséges lányát elvarázsolták, a másik meg folyton nevetett, de hogy miért, arra már nem emlékszem. A fekete Katókára is jól emlékszem, az igazgató ur szeleburdi lányára, akit magas kőfal választott el tőlünk. A dombtetőn laktak Katóék, túl a postahivatalon, egy várszerü szürke kastélyban. Mesélték szemtanuk, hogy éjjelenként kacsalábon forog a kastély: sohsem sikerült meglátnunk, hiába nyújtogattuk nyakunkat, csak a köralaku virágágyakat csodálhattuk meg az udvaron, ahonnén néma titokzatos csend áradt mindég. Úristen, azóta is be sokszor találkoztam ily hatalmas kőfallal életemben! A nagyságos mérnök urék túl laktak a patakon — kialudt a lelkem, hogy a patak nevére sem emlékszem már? — apró, fehér kavicsokból kiszórt udvaron állott villájuk. A kis Feri urfi mindig fehér vászonnadrágban járt s a feje olyan volt, mint egy dinnye, csak éppen nem olyan szabályos. De hiába volt fia a nagyságos mérnök urnák, hiába volt fehér nadrágja s dinnyefeje — Feri volt
