Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)

1943-09-16 / 38. szám

3-ik oldal 1943 szeptember 16 szerzi, az Amerikai Magyar Szövetség gerin­cét képező országos egyesületek tagjainak arányszámaihoz viszonyítottan megvásárolta a jelvényeknek reánk eső részét. Sajnos, hogy az eseményeknek kialakulása folytán a jelvé­nyeknek ügyét lezsugoritották sokkalta na­gyobb, fontosabb dolgok. A jelvények azonban központi őrizetben megvannak s lehet, hogy a jelen konvenció talál utat és módot arra, hogy célúknak megfelelőleg hasznósitódjanak. Az 1941-ik üzleti évnek zárszámadásait vég­ző Actuarynk nem javasolta a szokásos oszta­lékoknak kifizetését. Az Igazgatóságot magát, a vélemény leadása előtt is súlyosan nyomta az a kérdés, hogy tekintve hadbavonult ifjaink nagy számának következtében bekövetkezett kockázatot, nem volna-e tanácsos az oszta­lékok kifizetését, — ami ma még lehetséges — elodázni. Tekintve a konvenció esedékes voltát, ennek a kérdésnek megoldását a tisz­telt konvenciónak hagyta meg az igazgatóság. A Verhovay Segély Egylet részéről a közel múltban tartott konvenciók mindég nyitva hagyták a hozzánk hasonló intézmény részére az egyesülésnek lehetőségét. Ugyanakkor azon­ban a Verhovay Segély Egylet alapszabályai az egyesülés feltételeit^ is meghatározták és ea alapszabályokban meghatározott feltételeket a konvenciók sohasem helyezték hatályon kivül & ennek következtében azokhoz mindenkor a legszigorúbban kellett ragaszkodnunk. A Bridgeporti Szövetségnek ismert egye­sület 50 éves jubileumán fellelkesülve, annak igazgatói egyesülési mozgalmat kezdtek. Ennek a mozgalomnak komolyságát azzal támasztot­ták alá, hogy a táigyalásokba az igazgatók folytak bele, mivel a régebbi egyesülési kísér­letek eredménytelenségét mindég a tisztviselők­nek hánytorgatták fel. Ez biztató jelnek lát­szott s a Verhovay részéről a mozgalom pár­tolásra is talált. A négy egyesület, a Bridgeporti, a Rákóczi, a Munkás Betegsegélyző és a Verhovay részéről megtett intézkedések, a Rákóczi visszahúzódása miatt kivihetők nem voltak. Ezután a mozga­lomban megmaradt három egyesület kezdett a munkához, de végül ez a kísérlet is sikertelen­nek bizonyult. A magyar lapokban megjelent cikkek szerint a Bridgeporti Szövetség és a Munkás Betegsegélyző vezetői sikertelenségeért a Verhovay Segély Egylet igazgatóságát okolták és úgy tüntették fel a dolgot, mintha az egye­sülési kísérletek az Igazgatóság váratlan front­változtatása miatt mondtak volna cso’döt. Az igazság ezzel szemben az, hogy a Verhovay Segély Egylet igazgatósága a tárgyalások kez­detétől fogva következetesen arra az alapra he­lyezkedett, melynek elfoglalását az alapszabá­lyokban lefektetett elvek számára kötelezőleg előírták. Az igazgatóság ez elvek alapján nyi­latkozott késznek az egyesülési tárgyalások folytatására s a maga részéről még arra is haj­landó volt, hogy az ezen az alapon folytatandó tárgyalásokhoz elkerülhetetlenül szükséges ér­tékelési számítások költségeihez a Verhovay Se­gély Egylet részéről a tagság számának ará­nyában hozzájáruljon. Sem a Munkás Beteg­segélyző, sem a Bridgeporti Szövetség képviselői nem voltak hajlandók azonban a Verhovay Segély Egylet alapszabályaiban lefektetett egye­sülési elvet a tárgyalás alapjául elfogadni és igy, ennek a magatartásnak következtében még csak az egyesületek értékelési számitásainak ki­dolgozásáig sem jutottunk el. Amig a Verhovay Segély Egylet alapszabálya bármily egyesülés, vagy másik egyesülettel vagy egyesületekkel való összeolvadás feltét ’lét úgy határozza meg, hogy az egyesülés vagy összeolvadás következté­ben a Verhovay tagok helyzetének azok kárára változni nem lehet, és amig a Verhovayval akár egyesülni, akár azzal uj egyesületbe össze­olvadni kivánó egyesületek ezt az elvet tárgya­lási alapul elfogadni nem hajlandók, addig or­szágos egyesületeink között az egyesülés nem lehetséges. Az ügy és vagyonkezelésnek ismertetését az alábbiakban kíséreljük meg: Jelentésünkhöz csatolva van a hites könyv­­szakértő (Certified Public Accountant) minden részletre kiterjedő jelentése s ezért felesleges ismétlésekbe bocsátkozni, csak egész röviden mutatunk rá a Verhovay haladást feltüntető olyan adatokra, amelyek kellő megvilágítást igényelnek. EGYESÜLETÜNK ÖSSZES PÉNZTÁRI VAGYONA. Értékpapírok: Egyesült Államok és Federal Land Bank ........................................ 445,151.00 Állami és városi.............................. 3,339,273.95 Vasutakban .................................... 362,240.00 Közüzemekben -.............................. 573,039.00--------Verhovay ak Lapja--------­$4,719,703.95 Első betáblázásu kölcsönök Verhovay F. I. Ass’n Branch 2, Kulpmont, Pa..........................2,200.00 Verhovay F. I. Ass’n Branch 14, Cleveland, O..............................48,595.33 Verhovay F. I. Ass’n Branch 132 South Bend, Ind......................56,921.19 Verhovay F. I. Ass’n Branch 163 McKees Rocks, Pa....................2,500.00 Verhovay F. I. Ass’n Branch 170 Medina, Ohio ...........................3,201.00 Verhovay F. I. Ass’n Branch 187 Granite City, 111......................3,960.00 Verhovay F. I. Ass’n Branch 432 St. Clairsville, O. .....................1,430.05 Ingatlanok: Verhovay F. I. Ass’n 34-ik fiók Pittsburgh, Pa.........................-118,807.57 19,100.00 Verhovay F. I. Ass’n 229-ik fiók East Chicago, Ind. _________6,656.93 Verhovay F. I. Ass’n 296-ik fiók Springdale, Pa..........................5,364.03 Verhovay F. I. Ass’n 336-ik fiók Harrisburg, Pa. .....................4,000 00 Detroiti Otthon ................................38,609.23 73,730.19 Egyéb értékek: Takarékbetétekben ....................... 77,893.30 Folyószámlákon ............................. 157,114.48 Részesedési kötvényekben ............- 2,244.00 Részvényekben .............................- 25,143.00 óvatolt csekkekben ......................- 278.56 262,673.34 Összesítés: Értékpapírok ..................... 4,719,703.95 Első betáblázásu kölcsönök ......... 118,807.57 Ingatlanok ......................................- 73,730.19 Egyéb értékek .................. 262,673.34 Kötvény kölcsönök .....................- 638,094.04 összesen: -......................... $5,813,009.09 Befektetéseinkről szóló jelentésünket több részre osztottuk, hogy áttekinthetőbb, világos képet adjunk az azokban előfordult változá­sokról. I. Real Estate Bondok: Az 1939-es konvenciónak arról számoltunk be, hogy $128,928.11 Real Estate Bondunk van. Az 1939-es konvenció határozata értelmében le­írtuk a következő tételeket: 50,000 McCallum Manor _ $44,250.00 6,000 Wilson Apt. —..— 6,000.00 $50,250.00 Az Elanor Manor $25,000.00 n.é., valamint a Shore Mannor $24,000.00 n.é. bondjainktól is megszabadultunk. Ez a két Real Estate Bond $49,000.00 n. é. és 43,372.98 könyvértékben sze­repelt a múlt konvención. Ezeket a bondokat 1941-ben átcseréltük 604 és 068/1000 Elanor Manor Apts, részvényre. Ezeket a részvényeket azután 1942 január havában eladtuk $9,602.74- ért. Ennek a két bondnak eladása alkalmával $33,770.24-t kellett mint könyvértéket leírnunk. Evvel aztán megszabadultunk utolsó Real Estate bondjainktól is. II. Jelzálogkölcsönök és Ingatlanok: A Verhovay fiókoknál elhelyezett kölcsö­­nökről jelenthetjük, hogy kötelességének min­den fiók igyekezett eleget tenni, kivéve a 14-ik clevelandi, a 170-ik medinai fiókokat, valamint a Detroiti Verhovay Otthont. Ezen három befektetésünk közül a cleve­landi és a detroiti nemcsak a törlesztést nem tudta fizetni, hanem az eredeti kölcsönt át­alakítás és javítás címén emelni kérték. A detroiti kölcsön eredeti összegét $37,-000.00-t $38,609.23-ra, a clevelandi kölcsönt pedig $37,000.00-ről $48,595.33-ra kellett emelni. A 170-ik medinai fiók $247.29 tőketörlesz­téssel van elmaradva, az elmaradt kamatok Összege $362.55. Jelenleg $118,807.57 a jelzálogkölcsönökbe és $73,730.19 az ingatlanokba fektetett összeg. A So. Shore Apt. $50,000.00-os kölcsöne tel­jesen vissza lett fizetve. A 2-ik fiók Kulpmont, Pa. kölcsöne $3,- 100.00-ról $2,200.00-ra csökkent. A 14-ik Cleveland, O. kölcsöne $37.000.00- ról $48,595.33-ra emelkedett. A 132-ik fiók So. Bend, Ind. $89,850.00-ról $56,921.19-re csökkent. (Júliusban újabb $7,-000.00-t törlesztettek.) A 163-ik fiók McKees Rocks, Pa. $5,000.00-os tartozása jelenleg $2,500.00. (Azóta újabb $500.00-t fizettek.) j A 170-ik fiók Medina, O. $3,351.00 tarto­zása alig csökkent, jelenleg $3,201.00. A 187-ik fiók Granite City, 111. $4,900.00 tartozása jelenleg $3,960.00. A 189-ik fiók Alliance, O. $7,151.85 tarto­zását TELJESEN KIFIZETTE S IGY AZ OTT­HON TULAJDONJOGA VISSZASZÁLLT A FI­ÓKRA. A 229-ik fiók E. Chicago, Ind. $7,065.00 tartozása $6,656.93 jelenleg. A 432-ik St. Clairsville, Ohio $l,500.00-os tartozása $1,430.05. A Detroiti Verhovay Otthon eredetileg a 443-ik fiókra bízott s őket terhelő $37,000.00-os jelzálogkölcsönét a házzal együtt visszaadta a központnak. Igazgatóságunk saját kezelésébe vette az épületet s annak kölcsöne jelenleg $38,609.23. A legutolsó konvenciónk óta a következő kölcsönöket engedélyeztük: A 34-ik fiók, Pittsburgh, Pa. $22,600.00, jelenleg tartozik $19,100.00-al. (Júniusi zárlat óta kettőezeregyszáz dollárt törlesztettek.) A 296-ik fióknak, Springdale, Pa. $5,600.00-t, ezt a kölcsönt havonta minimum $75.00-al tör­lesztik. A 336-ik fiók, Harrisburg, Pa. $10,000.00-t, jelenlegi tartozásuk $4,000.00. III. Vasúti Bondok: ! $18,000.00 New York, Név/ Haven, Hart­ford, Conn.; $20,000.00 Missouri Pacific; $20,000.00 Chicago, North Western bondjaink azok, amelyek kamattal vannak el­maradva. A vasutak helyzete a háborús forga­lom emelkedése következtében javulóban van, s kilátás van arra, hogy befektetésünk, vala­mint az elmaradt kamatok egészben vagy bi­zonyos részben esetleg visszatérülnek. Ez a reménységünk nem áll fenn a Chicago (Folytatása a 6-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents