Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-02-18 / 7. szám
tt-ik Oldal Verhovayak Lapja. Katonáink életét mentjük meg, mindenütt a világon Roosevelt elnök 1943 márciusát a Vörös Kereszt hónapiának jelölte ki. Ezalatt a hónap alatt össze kell gyűjteni a Vörös Kereszt 125 millió dollárra rugó hadi alapját. Hogy ezt elérhessük, az egész országban minden ember és minden szervezet együttes támogatása szükséges. Sokan tudják már pontosan, sokan csak sejtik, hogy milyen célokat szolgál a Vörös Kereszt és hogy mit tesz, hogy a szenvedőkön az egész világon segitsen. Tudjuk, hogy a hadsereget szolgálja, hogy a polgárok ezreit képezi ki első segitség adásra, otthoni ápolásra, a tápanyagok megismerésére és egyéb tudnivalókra. Tudjuk azt is, hogy a Vörös Kereszt önkéntesei kötszereket, ruhadarabokat készítenek menekültek részére, kantinokat vezetnek, közlekedési eszköfcökről gondoskodnak, ápolásban segédkeznek, irodai munkát végeznek és ezer meg ezer apróbb szolgálatot tasznek, hogy ez az óriási fm-----------------------------------s z e r v e zet akadálytalanul működhessék... De azoknak a harcosoknak a szempontjából, akik távoli harctereken küzdenek érettünk, talán a legfontosabb a véradók szolgálata. A vér, amelyet százezrek önkéntesen ajánlottak fel, életeket mentett meg mindenütt, ahol katonák és tengerészek harcban állanak. Nem kisebb tekintély mint a tengerészet generális-orvosa, Ross T. Mc Intire, ellentengernagy mondotta a következőket: “Bámulatos és mégis igaz, hogy azok közül, akik Guadalcanalnál megsebesültek, csak egy százalék halt meg. Az első világháborúban, a sebesülteknek több mint hét százaléka pusztult el. Ebben a számban nincsenek bent az elesettek.” A sebesülteket repülőgépen több száz mérföld távolságban felállított kórházba szállítják. De az elszállítás előtt, gyakran a csatatéren, elvérzés és idegsokk ellen első segítséget kapnak és vérátömlesztést. A fertőzést sulfanilamide alkalmazásával akadályozzák meg. A mig a háború tart, igen sok akadályba ütközik, leírásokat kapnunk azokról az esetekről, amikor a vérátömlesztés emberéleteket mentett meg. De a világ minden frontjáról kapunk jelentéseket, hogy a vérátömlesztés óriási fontossággal bir. Leonard Frontakowski, a Kearny romboló hajón szolgált, amikor a hajó torpedólövést kapott, 1941 október 16-án. Csaknem halálos sebesülés után, három átömlesztést kapott, amig a hajónak sikerült kikötőbe érni. A kórházban még többször kellett az átömlesztést megismételni. Meggyógyult. Sam Kurtz torpedómester volt ugyanazon a hajón. Két lábát elvesztette, de életben van ma is, 15 vérátömlesztés után. Kurtz volt az, aki 1942 szeptemberében a philadelphiai tengerészeti kórházból Washingtonba érkezett, hogy az Amerikai Vörös Kereszt Vér Adó Szolgálata részére a tengerészet és a hadsereg kitüntető “E” zászlaját kitűzze. Wayne Fogelstrom égési sebekkel és tört lábbal átélte Pearl Harbort. A nagy vérveszteség és fertőzés folytán egy ideig rossz bőrben volt, de hat vérátömlesztés segített rajta. Mel Van Kuren, aki az első japán repülőgépet lőtte le Pearl Harbornál, szintén hálával gondol azokra az emberekre, akik vérüket adták, hogy katonák életét megmentsék. Súlyos égési sebek után nyolc vérátömlesztésben részesült az Amerikai Vörös Kereszt hawaii vérbankjából. John Pica története hasonlít a többiekéhez. Amikor a Herrman rombolót megtorpedózták, Midway sziget tájékán, elpusztult volna öt vérátömlesztés nélkül. Felesége visszafizeti a kölcsönt, mert már eddig háromszor adott vért a Vörös Keresztnek s megígérte, hogy még kétszer ad. 1942-ben több mint 1,000,- 000 egyén adta vérét a Vörös Kereszt vér gyűjtő központjainak. De a tengerészet és a hadsereg 1943-ban 4,000,000 véradományt kér, azaz hetente 80,000-et. Ebből a célból 7 uj vérgyüjtő központot állítottak fel és ma már 31 ilyen központ áll fenn a következő városokban: Boston, Hartford, Brooklyn, New York City, Sche-1943 február 18 nectary, Rochester, Buffalo, Pittsburgh, Harrisburg, Philadelphia, B a 11 i m ore, Washington, D. C., Atlanta, New Orleans, Cleveland, Cincinnati, Columbus, Detroit, Indianapolis, Chicago, Milwaukee, Minneapolis, St. Paul, St. Louis, Kansas City, Denver, San Antonio, Los Angeles, San Francisco, Oakland és Portland. Okvelenül szükség va/i véradókra és a pénzadományozókra, hogy a központokat fentarthassuk. Bár rengeteg önkéntes munkás ajánlotta fel szolgálatait, orvosokat és más szellemi munkásokat kell alkalmazni, helyiséget bérelni, tudományos felszereléseket vásárolni, a véradományokat a feldolgozó laboratóriumokba kell szállítani és sok más költséget fedezni. Hogy fiaink, testvéreink, barátaink életét megmentsük, mindannyiunknak adakoznunk kell: vért a véradó szolgálat részére a lehető legrövidebb idő alatt és pénzt a Vörös Kereszt hadi alapja javára, március hónap folyamán. Vegyen Háborús Kötvényt 20 A SZAKADÉK “Azt látom, hogy kint voltál, mint egy csavargó utcalány...” “Moziban voltam” — védekezett a leány. “Az nem tart két óráig. Utána hol voltál. Azt magyarázd meg nekem. Kinek az ágyában henteregtél te nyomorult...” “Nem igaz!” — sirt fel a leány. “Ne mondd nekem azt, hogy nem igaz! — ordított az apja és felcsavarta a villanyt — amit én beszélek, az az igaz. Ilyenkor kell haza járni, te utolsó, te utcarongya, te!” És azzal jobbról és balról is arculütötte a lányt, aki Vérvörös arccal, zokogva, sikoltozva futott fel a szobájába és bevágta maga után az ajtót, zokogva borult az ágyra. Közben az ágyból kibújt az asszony és lement a , konyhába. “Mit ordítozol itt?” — kérdezte. “Még te kérdezed? — folytatta a szitkozódást Szabó Pál — a lányod ilyenkor jár haza és te nyugodtan alszol. Ilyen anyja vagy te a gyerekeidnek? Nem törődsz azzal, hogy micsoda utca sarában hemperegnek? Hát ezért nevel az ember gyerekeket?” “Kit neveltél te már életedben!” — vágta oda neki az asszony és visszament. Tudta, hogy kár volna csititgatni a férjét. Az utóbbi hetekben már nem lehetett vele bírni. A tétlenségben felgyülemlett erő kikivánkoíott belőle. Dolgozni nem lehetett, hát íármázott. Éjjelnappal. Mindenbe és mindenkibe belekötött. Már a fiúnak se volt nyugvása tőle. Kerülte, mint a tüzet. Megint csend lett. A férfi még füstölgött egy darabig, aztán lassan erőt vett rajta a fáradtság. Dühével kiadta az aznapra belészorult erőt. Úgy érezte, hogy mo..t már szívesen nyugodni térne. És felment ő is, hogy lefeküdjön, és beletemesse az álomba egyre üresebbé, céltalanabbá váló napjainak reménytelenségét. Késő reggel volt, mikor felébredt. Nagy csend volt a házban. Felkászálódott és lement. Az asszony ott babrált a konyhában. A férfi leült, mint egy kiskirály és A SZAKADÉK 17 nagyon is zavarja abban a szobában. Különösen mikor a fiatalúr megfogta a karját, és kedveskedve kérdezte: “Na mit gondol, nem volna kedve itt maradni?” Mire a lány kihúzta a karját a fiú kezéből és végigmérte őt és hamisítatlan külvárosi tájszólásban megmondta: “Nem. Tartsa meg magának a zavartalanságát”. A fiú elpirult, de mire megszólalhatott volna, a lány már lent járt a földszinten és kilépett az utcára s megkönnyebbülten szívta magába az utca friss levegőjét. Vissza se nézett, úgy sietett el. Magában mérgeskedett: mit képzel az ilyen népség, öt dollárért ennyi munkát végezni és akkor még három fiatalembert is rábocsájtanak, mint valami szabad vadra. Még mit nem! Félórára rá odaért a másik címhez. Negyven év körüli asszony nyitott ajtót. Végignézte és a lány mindjárt érezte, hogy az asszonynak nem tetszik. Nem tudta még, hogy tulcsinos volt az asszonynak, aki egész fölöslegesnek tartotta, hogy féltékenyen őrzött férjét kísértéseknek tegye ki. De azért nem tette ki mindjárt a szűrét. Előbb végigkérdezte, hogy hány éves, hol dolgozott eddig, tud-e főzni. Mikor megtudta, hogy a lány még sohasem dolgozott, elhúzta a száját: ‘Hogy képzeli akkor, hogy munkát kap?” Mire a leány érezve, hogy úgy is hiába jött, visszavágott: “Valahol nekem is csak el kell kezdenem, nem?” Mikor pedig kisült, hogy csak keveset tud főzni, az asszony megkönnyebbülten mondta neki:- “Sajnálom drágám, de azt hiszem, hogy ez a hely nem felelne meg magának. Jó napot.” Este volt, mire hazaért. Ahogy belépett a konyhába, az anyja már látta, hogy hiába járt. Nem szólt egyik egy szót sem. Megette a vacsoráját és felment a szobájába átöltözni. Nagy gonddal kifésülte és rendbehozta a haját, kifényesítette a körmeit, felhúzta féltékenyen ápolt harisnyáit, kipirositotta az arcát és a száját, majd A Vörös Kereszt vér adói
