Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-01-21 / 3. szám
lí-ik Oldal 1943 január 21 Verhovayak Lapja hogy az adók távolról sem fognak elvenni minden többletet a polgárságtól, mint ahogy sokan hiszik és állítják. Mindössze 15 billió dollár az, ami ebből mindenféle helyi és állami adókra fog menni. A kincstár továbbra is Csak havi 1 billió dollár értékű hadikölcsön kötvényt Szándékozik kiadni. Ez 12 billió dollár. Még mindég marad 8 billió dollár és pedig legnagyobb részt a legkevesebb adót fizető KISEMBEREK, a munkásság kezében, t Meg kell gátolni azt, hogy gz a pénz forgalomba kerüljön. És ennek egyetlen módja a kényszerű takarékoskodás.. Ennek egyik formája már életbe lépett a VICTORY TAX formájában. Figyelemre méltó dolog az, hogy minden egyes polgár Victory tax-jének fele értékét levonhatja az általa fizetett biztosítási dijak fejében. Semmi sem bizonyltja jobban azt, hogy a kormány életbiztosítás utján való takarékosságra akarja kényszeriteni a polgárságot, mint ez a tény. Aki évente vesz egy 25 dolláros hadikötvényt, hazafias kötelességet teljesít. De az a kötvény háború után $25-t fog érni, akár él még, akár meghalt. Ezzel szemben évi $25.00 egy fiatal leánynak $1,000 életbiztosítást fog vásárolni, mely, ha meghal $1,000-t fog érni. Ezt a 25 dollárt a biztosítás megkötője nem veszi el a hadikötvényekre szánható összegből, mert a biztosítási vállalatok úgyis minden megengedett összeget hadikötvénybe fektetnek s igy az a 25 dollár mindenképen odakerül, ahol a legjobban szolgálhatja hazánkat. Ezért a kincstár hivatalos felfogása az, hogy minden polgára ennek a hazának VÁSÁROLJON JÖVEDELMÉNEK 10% A ARÁNYÁBAN HADIKÖTVÉNYT, jövedelme többi részéből éljen meg TISZTESSÉGESEN, DE EGYSZERŰEN és az igy mindenképen m e g m a radó pénzen KÖSSÖN ÉLETBIZTOSÍTÁST, hogy igy függetlenséget és gondatlanságot vásároljon magának és hozzátartozóinak a háború utáni időre. így válik az életbiztosítás megkötése HAZAFIAS CSELEKEDETTÉ. És mihelyst a nagyközönség meg fogja érteni ennek a gondolkozásnak igazságát (és mihelyst amúgy istenigazában fellép a vásárolható cikkekben való igazi hiány), akkor meg fog indulni az életbiztosítások megkötése terén az az emelkedés, melyhez hasonlót még nem látott e világ társadalma. Az amerikai magyarság mindenkor nagyon is éber volt amerikai hazája iránti kötelességeink felismerésében. Hisszük, hogy ebben is éber lesz. Csak fel kell világosítani. Ezt mi most megtesszük és még sokszor megfogjuk tenni ezután. A többi a tagság és a tagszerzők dolga. Nem lesz nehéz a tagszerzés, ha megértjük, hogy ÉLETBIZTOSÍTÁST VENNI HAZAFIAS KÖTELESSÉG! —------------v-------------MILWAUKEE, WISC. 275-ik fiók Fiókunk január 23-ikán, szombaton este tánccal egybekötött bankettet rendez 1315 N. 9th St. alatt, közel a Winnenbago Streethez. A zenét Prindl József közkedvelt zenekara fogja szolgáltatni. Az ünnepély jelentőségét emeli az, hogy közöttünk lesz Kelemen P. János közp. igazgató, aki azért látogat el közénk Dayton, O.ból, hogy az igazgatóság megbizásából átadja Köteles László tagtársunknak a kitüntető diszokmányt és emlékérmet, melyet a 275-ik fióknál egyhuzamban 25 évig betöltött jegyzői tisztségében végzett kiváló munkásságának elismeréseként ítélt neki a Verhovay Segély Egylet igazgatósága. Felkérem azért az egész Milwaukee és környékén lakó magyarságot, hogy erre a rendkívüli ünnepségre jöjjenek el. Tagtársi tisztelettel WEISMANN JÓZSEF titkár.--------------v--------------TITKÁRVALTOZAS ESETÉRE figyelmeztetjük a leköszönő titkárokat, hogy a rájuk bízott összes nyomtatványokat kötelesek átadni az újonnan választott titkárnak. Megtörténik, hogy a régi titkár erről a kötelességéről akarva, nem akarva, megfeledkezik és az uj titkár kénytelen uj nyomtatványokat kérni a központi hivataltól. A nyomtatványok pénzbe kerülnek s az elküldésük is költséges, úgy, hogy az a titkár, aki a nyomtatványait nem adja át az uj titkárnak, megkárosítja az egyesületet és egyúttal hátráltatja a fiók életét is, mert megakadályozza az uj titkárt abban, hogy munkáját teljes buzgalommal elkezdhesse. Az egyesület nyomtatványaival úgysem ér semmit az, aki nem hivatalos megbízottja a fióknak, úgy, hogy igazán fölösleges azokat visszatartani. Kérjük azokat a titkárokat, akik átadják a helyüket egy újonnan megválasztott titkárnak, hogy ne csak a helyüket adják át, hanem a nyomtatványaikat és hivatalos leveleiket is, mert ezek az egyesületnek és a fióknak, nem pedig a titkár személyének tulajdonai.--------------v-------------MAR MEGTANULTA A dühös apa csókolózáson kapta a fiatalokat s nagyban lármázik: “Nahát, nézze meg az ember, majd én megtanítom magát, fiatalember, itt csókolózni a lányommal!” Mire a fiú igy válaszol: “Fölösleges uram, már megtanultam”.-----------v----------A FALUSI RENDŐR mosolyogva lép a kis tóhoz és leszól: “Bocsánat kisasszony, de itt tilos fürödni.’” A városi kislány dühösen visszaszól: “És mért nem mondta ezt nekem mielőtt levetkőztem?” “Mert arra nincs szabály, hogy levetkőzni tilos.” 6 A SZAKADÉK a tiszteletes ur, már hogyne kérne, hát nem is magyar ember, aki nem tud meginni egy pár pohárkával! Hát csak nem sért meg engem, hogy nem fogadja el tőlem?” Bajban volt a szegény papocska. Nemrég jött ki az “óhazából” és még nem igen volt jártas abban, hogy hogyan is kell egy ilyen pikniken viselkedni. Csak arra emlékezett, hogy az egyháztanácsban a lelkére kötötték, hogy mindenkihez kedves, nyájas legyen, mert igy lehet megnyerni azokat, akik még eddig nem álltak be az egyházba. “Dehogy is sértem meg, kedves Mr. Szabó!” — ijedt meg a pap és újra koccintott erélyes ismerősével, aki aztán meg is jutalmazta a papi alázatot. Kihúzott a nadrágzsebéből egy marék pénzt és egy húszast odanyujtott a pap felé: “Tessék tiszteletes ur. Az egyházra adom. Isten dicsőségére. Mert én a jóra mindég adok. És ha nem is járok templomba, azért én holtomig jó református maradok.” Ott állt a pap a pénzzel a kezében. Részeg ember adta Isten dicsőségére. Érezte, hogy elpirul. Érezte, hogy iszonyúan szégyenletes helyzetben van, de nem tudta, hogy mászon ki belőle. Vissza nem adhatja a pénzt. Azt mondanák az egyháztanácsosok, hogy roszszul szolgálta az egyházat. Kell a pénz. Nagy az adósság. Lassan zsebre tette a pénzt, miközben a veríték csak úgy ömlött égő arcán. Elővette a kis könyvét és beírta az adományt: “Köszönöm Mr. Szabó, a jó Isten áldja meg ezért a szép adományért”, — makogta és közben irtózattal érezte, hogy vétkezik azzal is, hogy Isten nevét emlegeti ennek az elázott embernek, aki csak a maga igazolására adta oda neki azt a pénzt. Aztán felderült. Eszébe jutott, hogy ő még megmentheti ezt az embert. Meglátogatja, amikor józan. “Hadd írjam be a címét is Mr. Szabó!” — kérte a jótevőt, aki fontosságában virulva bediktálta a címét is a papnak. “Na még egy pohárral!” — indítványozta, mint aki A SZAKADÉK 7 érzi, hogy most már jogosan töltheti ebbe a fiatal papba az italt. De ez már érezte, hogy sok lesz a jóból és most már határozottan megköszönte. No, de azért még nem volt szabadulás. “Hát legalább a családomat hadd mutassam meg a tiszteletes urnák” — kedveskedett Szabó Pál — “Hej, Miki!” — kiáltott egy nyurga fiúnak, aki ott állt a cigányok közelében és kelletlenül fordult oda az apjához. “Gyere csak ide!” — édesgette őt az apja, mire a Mikinek nevezett nyurga legény vontatott, rosszkedvű léptekkel odament az apjához. “Ez az én fiam, tiszteletes ur. No, Miki, mondd meg a tiszteletes urnák, hogy hogy hívnak.” Miki nem felelt. Elvégre joggal érezhette, hogy a bemutatás már megtörtént, mit mutogatja őt itt az apja. Gyerekeikében megérezte, hogy az apja csak részegségében büszkélkedik itt vele és szégyelte az apját. A pap is megérezte a gyerek restelkedését és segíteni akart neki: “Hány éves vagy, Miki fiam.” Miki rápillantott a papra, mintha azt keresné, hogy mi jogon szólítja fiának és rámorogta: “Tizennégy.” Rá is dörrentett mindjárt az apja, hogy megmutassa apai tekintélyét. “így kell felelni, te mélák!” A fiú nem szólt semmit s pap meg csitította a lázongó apát: “Hagyja csak, Mr. Szabó, nem ismer még engem. Fiuk ebben a korban nehezen ismerkednek.” “Nem ez a baja ennek — legyintett az apja, ki mintha egyszerre elvesztette volna minden büszkeségét, amivel odahívta a fiát — mindég ilyen ez: csak morog, meg duzzog...” “Meg vagy-e konfirmálva?” — kérdezte a pap, hogy elejét vegye egy nagyobb apai szidásnak. De bizony erre A fiú meg éppen nem felelt. Mr. Szabó szolgált felvilágosítással: “Nincs még tiszteletes ur. Tetszik tudni az úgy volt, hogy a régi tiszteletes ur, aki a tiszteletes ur
