Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

1943-01-28 / 4. szám

TWO SECTIONS

VOL. XXVI. ÉVFOLYAM 1943 JANUÁR 28. NO. 4. SZÁM

MAQYAR MISKA KATONÁJA

EREDETILEG, — ahogy áttöprengtem ezt a témát,

— azt a címet akartam hozzá adni, hogy “AZ ALMA ÉS A FÁJA.” Mert ugy-e, közmondás szól arról, hogy az alma nem esik messze a fájától. És, amit most itt megírok, az éppen azt mondja el, amit a közmondás. Az “almás cim” azonban mégsem azt fejezné ki teljesen, amit szeretnék. Hát csak maradjunk a Magyar Miska katonája mellett. Mert valóban a Miska katonája az, akiről ez a téma rámjött. Vgy, ahogy a szivbéli forróság szokta elönteni az embert.

Hát bejön hozzám a Miska katonája, — akit valamikor augusztusban “dreftoltak” be a U. S. hadseregbe, — és nagyot szalutál:

— Aggyon Isten jóregvelt,

— mondja igy, ahogy leírtam. — és száján ugyanaz a mosoly, ami az apjáén; vállán ugyanaz a rengés, ami az apjáén és mindenképpen annyira az apja igy, katonásan is, hogy szinte látom öreg Miskát a K. u. K. mundérban, ahogy a miskolci kaszárnya udvarán, Radimeczky főhadnagy urnák szalutál.

— No, fiam, — mondja neki Radimeczky, — azaz, hogy én mondom a fiának,

— hát hogy szolgál a katona-élet? Merre jársz?

— — A katonaélet idáig jól szolgál, — mondja kis Miska hunyorgással, mintha az apja mondaná, — csak az a baj, hogy még nem vagyok generális. De ez sincs már messze, mert menek mán én is a japánra s addig meg se állok, amíg rá nem akadok a vigyorgó császárra.

— Nohát adjon Isten sok szerencsét hozzá.

— Magam is arra várok.

Aztán megint nagyot szalutál kis Miska és szép “kerdájban” sarkon fordul és elmegy.

Elmegy ... valahová New Guineába, a pápuák közé; vagy valamelyik kis salamoni szigetre, amelyik csak olyan kis pont a mappán, mintha valami őszi légy ejtette volna oda, de ahol mégis világmegváltó harcok folynak most, pedig még ott mindig kannibálok élnek és akkora szúnyogok, mint egy kölyökelefánt.

— Ejnye, — mondóin magamban, — honnan is való az apja? Szabolcsból. Kenézlő vidékéről. Ahol a Tisza üget át az öreg vármegyén, Tokaj felé, a Bodrog szerelméért, amiből annyi gyönyörű magyar nóta pendült már el a cigányok húrján. És ahol nem is olyan régen még, — mindössze ezer éve, — Szabolcs és Tas vezérek személyesen rakták le a világ legkülönb pásztornépét, a tülkös kondásokat. Szólván hozzájuk ékképen:

— Ti pedig itt maradtok a kondával!

— Vájjon hát meddig?

— Eladdig, fiaim, amig az Isten más világot nem teremt.

Hát az Isten még nem teremtett más világot, de a földi Nagyurak alaposan átrongálták már azt, a melyikben letanyáztak ott Szabolcs vezér bustülkü kondásai. Bizony más világ ez már. és talán ezért mentek szerteszét onnan, a szelek minden irányába, ezek a pásztorok is, mint minden pásztorok, akik egykor magyar nyájakat őriztek vala.

És már tele van velük ez az átrongált világ. A Miska fia pocsolyás dzsungelekben áll haptákot; a Péter fia fekete Afrikában, szerecsenek közt eszi a “profuntját”; az Estván fia hét tengereken jár és nagyágyus szörnyek árbockosarában kémleli a láthatárt és János fia, András már- háromszor úszott ei sülyedő hajótól, hogy újra és újra őrségre álljon.

Mert úgy szólt az atyai parancs is, hogy:

— Akárhol leszel is, édes <egy fiam, — csak azt nézd, hogy becsületben maradj.

Ezzel ment a pápuák közé Miska katonája is. És nincs már olyan pásztorbotos magyar, akinek ne volna ilyen katonája. És mingyárt vers is indul hozzá a szivemből mások okulására. Ilyenféleképpen:

Szabolcs mellett Nógrád, Nógrád mellett Tolna.

Tolna mellett Borsod, amellett meg Torda.

Békés, Hajdú,v Veszprém. Somogy, Zala, Csongrádi, —

Magyar Miska népét viharszelek hordják.

Hát, szó sincs róla, nem olyan szép vers ez, amiért akadémiai dijat kaphatna az ember, de azért el lehet rajta töprengeni akárhol, ahonnan elindult mostanában egy-egy “Miska katonája”. Azzal a kedves, egészséges mosollyal, amit az apja bajsza alól örökölt és olyan kemény, helytálló léptekkel, mint ahogy a hétvezéres ősök indultak el országnézőbe. Ej no, honnan is? Onnan, ahová most is eljutott már néhány “Miska katonája.”

Mert ugy-e, nem lehet addig megállni ebben a világban, amig a vén Glóbus visszafelé forog?

TARNÓCY ÁRPÁD

Ami édes mindnyájunknak csak hasznára volna

Azzal a kéréssel fordulok Egyesületünk tagjaihoz, hogy ebben a most elkezdődött esztendőben mindenki igyekezzen egyszerre legalább három havi dijat a fiók titkárának, ill. pénztárosának befizetni. E kérésünk azonos az összes amerikai biztositó intézmények körében megindult mozgalommal s egyúttal kifejezése annak a kérelemnek, melyet a fiókok vezetői egyre gyakrabban tesznek közzé hivatalos lapunkban. A kérésre jogalapot az ad, hogy ma a tagság túlnyomó többsége többet keres, mint valaha s igy módjában van ennek a kérésnek eleget tenni. Nem kérhetnénk ezt tagtársainktól, ha nem igy volna. De mivel tudjuk, hogy főként az ipari központokban, éjjel-nappal folyik a munka, s ennek következtében tagtársaink keresete is lényegesn megnövekedett, bátorkodunk tágtársaink jóakaratához, segíteni mindig kész jóindulatához appellálni, abban a reménységben, hogy ennek a kérésnek a tagság túlnyomó része örömmel fog eleget tenni.

örömmel, mert ennek a kérésnek háromszoros célja van. Bármelyik oldaláról nézzük a kérdést, az eredmény mindig az, hogy a havidijaknak nagyobb összegekben való lefizetésével mindenki önmagának tenné a legnagyobb szolgálatot.

E kérelmünknek teljesítésével tagtársaink először is Amerikai Hazánknak tennének komoly szolgálatot. Első pillanatra talán úgy látszik, hogy a havidijaknak több hónapra előre való befizetésének nem sok köze van a hazafias szolgálathoz, de ez tévedés. Amerika szerte észlelhetők hasonló megmozdulások, melyeknek mindegyike a hazafias szempontot tartja szem előtt.

Aki továbbra is minden hónapban egy havidij befizetéséhez ragaszkodik, az tizenkétszer kell hogy elmenjen havidijat fizetni, mig az, aki negyedévenkint fizet előre, az csak négyszer megy el, tehát időt takarít meg, amire ma oly nagy szüksége van minden dolgozó embernek, de megtakarít cipőtalpat is, ami egy-egy embernél talán nem észrevehető megtakarítás, de közel 50,000 tagnál már tekintélyes külömbséget jelent, amit a bekövetkező cipőbőr hiány miatt különösen figyelembe kell venni. Hazánkat mi, itthonmaradottak, meglévő készleteink végsőkig menő óvatossággal való megvédésével szolgálhatjuk.

Ott ahol a titkár jár kollektálni, ott pedig egyenesen tísztességbeli kötelessége minden tagnak, hogy ne várja a titkártól, hogy minden áldott hónapban elmenjen minden tag házába, hanem segítsünk neki megtakarítani gazolint, autógummit, pénzt, ruhát, cipőt és időt azzal, hogy egyszerre legalább 3 havidijat fizetünk neki. Ma, amikor férfiak és nők egyaránt fontos, nemzetvédelmi munkát végezhetnek, nem szabad senkinek se a maga, se a más idejét oly jelentéktelen dolgokkal elfecsérelni, mint a havidijaknak felaprózott részletekben való begyűjtése.

Másodszor szolgálatot teszünk egyesületünknek. Az előre befizetett havidijakat az egyesület előbb tudja befektetni és gyümölcsöztetni az össztagság javára. Egyes ember nem nyer azzal, ha néhány dollárt tovább őriz a zsebében. De az Egyesületnél minden hónap, sőt minden hét számit és pénzt jelent! Épp ezért senkise gondolja azt, hogy ennek a kérésnek eleget tesz, ha hónapokig nem fizet havidijat s akkor végre utólag megfizeti a havidijat. Az ilyen tagtárs senkinek nem tett szívességet, inert tartozását állandóan nyilván kellett tartani. Az egyesületet pedig megkárosította azzal a néhány centtel, amivel az egyesület kezelésében az a pénz megszaporodott volna, ha idejében beérkezett volna.