Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-01-21 / 3. szám
Verhovayak Lapja Biztosítást kötni hazafias kötelesség 1943 január 21 A háború következtében némileg megcsappant a közönség kedve életbiztosítás kötésére. Ezt a pangást érezzük mi is Egyesületünkben és még sokkal nagyobb mértékben érzik a nagy amerikai biztosítási társaságok. Ez azonban szakértők szerint csak átmeneti jelenség. Kanadában a háború elején ugyanez volt a helyzet, de később a pangást hihetetlen mértékű emelkedés követte. Itt is.úgy lesz. Mihelyst a közönség átesik a háború megindulása által okozott gazdasági és lelki zökkenőn, a mostani csökkenést fellendülés fogja követni, melyet a mi Egyesületünk tagszerzőinek (és minden tagjának) fel kell majd használni Egyesületünk megerősítésére és növelésére. A legtöbb ember azért utasítja el magától uj biztosítás megkötésének gondolatát, mert a jövőt bizonytalannak látja és úgy érzi, hogy nem érdemes ma pénzt befektetni egy oly jövőbe, melyről nem tudjuk, hogy megérjük, hogy lesz-e ebben a jövőben oly értéke annak a biztosítási tőkének, mint azt a dollár mai értéke alapján várni lehetne. Ennek a bizonytalan hangulatnak azonban vége lesz. Már érezni is lehet egy sokkal egészségesebb gondolkozás kialakulását. A dolog úgy áll, hogy a jövőben BÍZNUNK KELL, mert hiszen ez a háború épp a jövőért folyik. Azért folyik, hogy Amerikában az élet a háború után is legalább oly gazdag, oly szép és oly bőséges legyen, mint a háború előtti prosperitásos években volt. Ha a háborút elveszítjük, akkor elveszítjük a WAR BONDOK értékét, a dollár értékét, a munka értékét, a megélhetés bőségét, az életbiztosítások tőkéjének eredeti vásárló értékét. Ha a háborút megnyerjük, akkor a WAR BONDOK értéke pontosan az lesz, ami rájuk van Írva, a dollár értéke legalább annyi lesz, mint ma és az életbiztosítások tőkéjének ér téke nagyobb vásárló erővel fog rendelkezni, mint a mennyit képzelünk. Más szóval egy ezer dolláros kötvény összegével többet fogund tudni vásárolni és abból hosszabb ideig fogunk megélni tudni, mint ma. Ezer dollár több lesz a háború után, mint ma — ha megnyerjük a háborút. Már most minden amerikai polgár hitvallása ebben a válságban ez a mondat: EZT A HÁBORÚT MEGNYERJÜK. Ez oly bizonyosság, hogy erre bízvást lefogadhatjuk az életünket, annál is inkább, mert ha elvesztenénk a fogadást, az életünk úgy sem érne egy batkát sem. Minden a jövőre vonatkozó gondolkozásunknak azon a tételen kell alapulnia és felépülnie, hogy a háborút meg fogjuk nyerni. Tehát a háború után van jövő és ezt a jövőt most kell elkezdeni építeni! A jövő alapköve az életbiztosítás. Ha nem érjük meg a háború végét, akkor az utánunk maradóknak abból kell tovább küzködni, a mit rájuk hagyunk. Ha a ma gyári -vagy irodai munkát végző leány meghal pár éven belül, az utána maradó öreg szülőkre KELL hagynia valamit, külömben azoknak megbetegedése és esetleges elhalálozása másoknak lesz teher, kár. Az uj és szebb jövő felépítésénél mindég arra kell gondolnunk, hogy az a jövő tehermentes legyen. Ugyanígy kell gondoloznia a hadbavonuló katonának és hozzátartozóinak is. Ha az a bevonuló fiatalember egy ELÉRÉSES biztosítást köt, akkor a háborús idők és az utána következő ujráépülési időszak lezajlása után lesz valami a kezében, amihez hozzányúlhat, ha esetleg nem tud mindjárt valami biztos és állandó megélhetéshez jutni. Nem kell mindjárt közsegélyre menni, vagyis nem kell a KÖZNEK TERHÉRE VÁLNI és ezzel annak a jobb és szebb jövőnek kialakulását megnehezíteni. Minden biztosítás nélküli ember a köz terhe a jövőben: legyen az a köz az illető családja, rokonsága, városa vagy állama: valakinek egyszer terhére lesz az, aki elmulasztotta idejében biztosítást kötni. Felemelt fejjel csak úgy állhatunk e közületek előtt, ha mi magunk, a magunk erejéből gondoskodunk a magunk jövőjéről és életbiztosítás révén biztosítjuk a családunkat, rokonságunkat, városunkat és hazánkat, hogy nem fogunk terhére válni. Ez az egyik hazafias szempont. A másik még világosabb ennél. Maga az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma azt a 11-ik Oldal véleményt hangoztatja, hogy a polgárságnak több életbiztosítást kell kötnie. Roy Blough, a kincstár adózási szakértője tanulmányában rámutat arra, hogy a kormány a HADIKÖLCFÖNÖK VÁSÁRLÁSÁT semmiképen sem tekinti a jövőről való gondoskodás kizárólagos formájának, mely az életbiztosítás révén való TAKARÉKOSSÁGOT kizárná. Ellenkezőleg. Roy Blough kijelenti, hogy az ország lakossága jelenleg 115 billió dollárt keres évente. Ugyanakkor a vásárolható cikkek és szolgálatok értéke körülbelül 80 billió dollár körül mozog. Marad tehát a lakosság kezében vagy 35 billió dollár, melynek elköltésére NINCSEN* TISZTESSÉGES MÓD. Sok a pénz, kevés a cikk. Ha a polgárság vásárlási lázában egymásra licitálva igyekszik vásárolni, akkor felveri az árakat még jobban és oly inflációt idéz elő, mely gazdasági tönkbe viheti az országot. Hazafias kötelesség tehát megelégedni azokkal a cikkekkel, melyeket tisztességgel és rendis áron meg lehet vásárolni. Mi legyen tehát a polgárság kezében megmaradó 35 billió dollárral? A kincstár szakértője rámutat arra, 8 A SZAKADÉK A SZAKADÉK 5 előtt volt itt, egyszer járt nálunk és hívta is a gyereket, de aztán megharagudtunk rá és igy el is maradt.” ‘‘Ejnye, ejnye — fejezte ki rosszalását a lelkész — nem lett volna szabad ily sokáig várni. Most már igazán itt van a legfőbb ideje. ígérje meg Mr. Szabó, hogy elhozza a fiát.” ‘‘ígérem, tiszteletes ur — erősködött Szabó Pál — mert tessék elhinni, hogy én azért nem vagyok olyan istentelen, én jó református vagyok és az is maradok, mig meg nem halok.” "Van-e több gyereke is?” — kérdezte a lelkész, aki erre a részeg fővel elhangzott hüségfogadásra sehogysem tudott Ámennel felelni. "Még egy lányom van — felelte Szabó — az meg ott fent táncol a táncpadlón: ahun ni, tessék csak nézni, azzal a feketehaju talijánnal.” “Talijánnal? Hát nem tudott magyar fiút találni?” — kérdezte a lelkész fejcsóválva. "Tiszteletes ur — hajolt erre feléje Mr. Szabó — én nem tehetek róla. Ezek az amerikai gyerekek nem fogadnak szót. Tiszteletes ur még nem tudja, mi van itt, most jött az óhazából, nem tud semmit. De tessék csak vigyázni majd. Nyissa ki jól a szemét. Itt nem úgy van, mint odahaza. Odahaza, ha az apánk mondott valamit, nekünk kuss volt. Itt? Mondhat az ember akármit, nem fogadnak szót a gyerekek. Azt teszik, ami jól esik. Ránk nem hallgatnak . .. Tiszteletes ur . .. Mr. Szabó egyszerre csak könnyezni kezdett — rossz világ ez itten. Nem mondom, jól keresünk, de szakadék van köztünk és a gyerekeink között. Szakadék. Igen, tiszteletes ur, egy mély szakadék. Nem akarnak megérteni minket. Mi itt vagyunk, ők odaát. Nekik mi csak “old-fashion”-ek vagyunk s ők meg az "amerikaiak”. ” A lelkész nem vitázott Szabó Pállal. Tovább kérdezte: “Hát a felesége itt van-e?” "Hát persze, hogy itt van — felelte Szabó Pál — ott ül la, épp szemben a cigánnyal, abban a szürke “ örülök — felelte a lelkész és hamar lenyelt egy kis falás kolbászt — bár nem hiszem, hogy találkoztunk volna már.” "No, nem, — világosította fel jóindulatúan Szabó Pál — mert tetszik tudni, én nem igen járok el a templomba, de azért minden pikniken, vacsorán, részt szoktam venni, mert tudom, hogy nemes célra megy és én, Tiszteletes uram, minden nemescélu mozgalomban reszt szoktam venni.” "Az bizony szép” — felelte a pap, de Szabó Pál még csak a mondókája felét mondotta el. "Tessék jönni, Tiszteletes ux-am, — édesgette — egy pohár sört, ha szabad lenne megkínálnom Tiszíc-letes urat, jól esik ebben a nagy melegben erre a kolbászra ...” — s azzal már húzta is ellenállhatatlanul a fiatal papot, aki, mi tagadás, meg is szomjazott, meg aztán, meg se akarta sérteni a jóakaratu Mr. Szabót Ittak is egy jót, mikor Szabó Pál újra hozzáfogott a mondóké jához. “Tiszteletes uram, megvallom őszintén, nem sokat járok templomba. Tetszik tudni, a munkám se nagyon engedi, meg aztán, hogy megmondjam az igazat, el is szoktam tőle. De azért ne tessék ám hinni, hogy én afféle Istentelen ember vagyok. Jó református voltam én világéletemben. Odahaza az apám első ember olt a faluban és mi minden vasárnap ott voltunk a templomban. Emlékszem egyszer, nem mentünk el a templomba, hát eljött ám másnap a tiszteletes ur egy nagy bottal és ott a kertben kergetett körül bennünket... ” Tiszteletes Fehér Kálmán ezen a ponton ébredt rá, hogy ő itt egy holtrészeg atyafival bratyizik s kezdte magát igen rosszul érezni. Szeretett volna szabadulni, de észrevette ám Szabó Pál a veszedelmet s gall ion kapta a szökdöső papot s "Még egy sört ide!” — kiáltotta a csaposnak. "Nem kérek én már, Mr. Szabó” — szabadkozott a lelkész, de Mr. Szabó csak mosolygott. "Dehogy nem kér
