Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-03-25 / 12. szám
TWO SECTIONS (Verhovay Journal) 31 72 VOL. XXVI. ÉVFOLYAM 1943 MARCIUS 25. NO. 12. SZÁM ITJ HOLD MOSTANÁBAN benézek néha egy kiskorcsmába. Egyegy “szkaccsszódára”. Az élet hideg és nehéz. S rájöttem arra, hogy egy kis nemesebb szesz felmelegiti, megkönynyiti. És amikor, munkából jövet, a “csárdámba” belépek, mindig régi kapásokra vagy aratókra gondolok, akik egykor, rendesen holdkeltével, régmúlt magyar udvarunkba jöttek fel egy porció bundapálinkára. Fáradtan, szótalan jöttek. Alig telt ki belőlük a “dicsértessék”. És évődve széledtek szét, némelyik még katonás marsba is kezdett, hogy: — Nézz ide, komám, igy mentünk be Boszniába! Már ezért a kedves emlékért is érdemes a csárdámba benyitni. De azért a “szkaccsszóda” sem éppen mellékes. Kellemesen füstös az ize bársonyos a nyelése. Olyan könnyű “spriccer”féle, amitől kiegyenesedik az ember dereka és kiragyog a pislákoló “lámpa”. Jó no, nem egészen rendes embernek való az ilyen medicina, de hát ugyan hol van ma már rendes ember? íme ni, körülöttem is olyanok ülnek, akik régen faképnél hagyták a rendet. Mivelhogy alighanem a rend is igy járt el velük. Hiszen leginkább asszonynép ül a bárnál, akiknek életébe bizony jól belebombázott az afrikai vagy new guineai ágyú. így ülök a pohárkámnál, amikor szép barna leányzó vágja ki betyárosan az ajtót. Sipkásan, szabályos uniformisban. Aztán leoldja a derékszíját és fogasra akasztja. És már ott is ül a bárnál. Előbb cigarettára gyújt, aztán rendel: — Szkaccsszóda! Enyhe mosolyokkal figyelem. Az arca barna, mint egy magyar bakáé és a füstöt is olyan hetykén löki ki, mint egy valóságos hadfi. Aztán kortyint egyet s a kezei ej ével törli végig a száját. (Majd azt mondtam, hogy a bajuszát.) — No, ha ez nem magyar, — mondom magamban, — akkor én vagyok ánglius! Megszólítom illő óvatossággal magyarul és nagyon halkan, — hogy, ha mégis tévednék, — valahogy meg ne bántsam ezzel az “ellenséges”, rokontalan, árva magyar szóval: — Hogy hogy, hadnagy ur? Elkacagja magát: — Hát maga honnan tudja, hogy én magyar vagyok? — Más szép magyar lányok figurájából. Az arca barnájából. És sok egyéb mellett ama bizonyos Magyar Miska sajátságos mosolyáról, aki mindannyiunknak édes testvérünk. Valaki egy niklit dob be a nóta-skatulyába és némi sercegés után, finom kis ritmusos hangzavar ereszkedik közénk. A bártender tempósan rakja ki az újabb poharakat; a tisztelt társaság ülőtáncot jár a forgó székeken és a néger pincér is úgy ringatja a tálcáját, ahogy a muzsika dirigálja. — Mi ez? — kérdezem csak úgy. A katona-kislány homlokába löki a sipkáját és mondja: — A “New Moon!” — Ahá a New Moon! Az UJ HOLD! De ezt nem mondom ki hangosan, csak éppen eltépelődöm rajta. Mert már gondoltam rá ma többször is. Például az autóbuszon, ahol minden ülést éretlen sihederek foglaltak el, amig az őszülő dámák álltak. Vagy az utcán, ahol most leginkább nadrágos lányok járnak. De a restaurantban is, ahová egészen gyerekemberek járnak be egyedül löncsre. És gondoltam rá a bucserunknál is, amikor a készleten levő három és fél darab lamb chopsot megláttam. De végül is elszalutáltam a katonalánytól és mentem hazafelé. A hidegzöld égen ott ragyogott az uj hold. Élesen, fényesen vibrált a karikája. Sokáig elnéztem. Uj hold: uj idők világa! Bizonyosan a törökök sem hiába pingálták a zászlójukra öreg Túrán után. És uj hold ez itt is. Jaj, hová gurult a régi? Hová tűnt a kedves, jó, öreg bohém, aki olyan nobilisán hódolt a nőknek? Vagy azért ment el, hogy nem talál már nőket? Nézem az uj hold villogó karikáját s afféle verses hangulat száll meg. Mondom neki: — No no, még se légy olyan nagyon hetyke. Jön egy holnap és egy holnapután és már nem leszel ilyen uj hold. A te nótádat is elhúzza egyszer Dávid hegedűje. És pipára gyújtasz te is, ha majd a fényed megkopik és nehéz éles barázdákat mar ki arcodon az élet. Leszel még te is vén hold, mint ahogy a többi lett. A nagyapáinké, az apáinké és a miénk! ... Mert ezek az asszonyok nem maradnak a bárnál. A katonalány sem marad mindig zubbonyban. Nem a’! Szoknyát húz biz az megint, mint a többi. És jaj, azok a szegény, elcsámpázott sorsú sihederek, milyen illedelmesen fognak meghajlongni az ősz dámák előtt, ha ... megint jön egy UJ HOLD! Tarnócy Árpád. A Verhovay S. Egylet tagjaihoz! Minden egyes fiókjához és annak . tisztviselőihez! Tisztelt Tagtársam! A folyó év márciusában megtartott igazgatósági gyűlésnek egyik legfontosabb tárgya volt a szeptemberben esedékes konvenciónak ügye. A háborús állapot ugyanis rendkivüli helyzetet teremtett s olyan dilemmák elé állította Igazgatóságunkat, amelyeknek megoldása fölött hosszasan kellett töprengeniük. Mint a Verhovay Segély Egyletnek felesküdött ügyvezetői, tisztában voltak azzal Igazgatóink, hogy a tagokkal kötött szerződésnek jogot biztositó tételei azt is magukban foglalják, miszerint minden négy évben jussa van a tagnak arra, hogy választott képviselőjén keresztül az alapszabály módosításhoz hozzájáruljon s az Egyesület vezetésére alkalmasnak vélt egyént tisztségviseléssel megbízza. Ugyancsak szem előtt kellett tartaniok a közlekedést szabályozó hivatal figyelmeztető átiratát, amelyben a háborús helyzetből kifolyó szükségre hivatkozva, minden olyan gyülekezésnek elodázását javasolja, amelyek nincsenek közvetlen vonatkozásban a hadviselés segítésével. így két homlokegyenest ellenkező helyzet teremtődött, amelyeknek mindenike kötelességet jelentett. Hoszszas tusakodás után ért oda az Igazgatóság, hogy a következő határozatot meghozza: “Az Igazgatóság a központi elnök jelentése alapján rátér annak a kérdésnek a megvitatására, hogy tekintettel a jelenlegi háborús helyzetre, megtartható-e a konvenció? A nagyfontosságu kérdés részleteinek megbeszélése után az Igazgatóság megállapítja, hogy már is háromezer tagunk teljesít katonai szolgálatot, tagjainknak oroszlánrésze a háború győzelmes befejezését elősegítő hadi iparban van alkalmazva és igy a konvenció a háborús termelést csökkentené s figyelembe vette a mindjobban megnehezedő élelmezési, vasúti korlátozásokat, megszorításokat s főleg azonban azt, hogy maga az “Office of Defense Transportation” a következő levélben kéri arra az Egyesület vezetőségét, hogy a konvenciót ne tartsa meg: “Thank you for your letter of March 5 to Mr. Eastman which has been referred to this Division. The travel policy of the Office of Defense Transportation is outlined in the attached press release and form letter. The need for conserving in civilian travel is greater now than it has been in past month and in discharging our obligations to see that essential travel moves without delay we must urge that meetings and conventions be canceled. Many fraternal organizations have written us, and we have asked them all to cancel their meetings this year. Some few, for essential organization purposes are holding skeletonized meetings of a jew executive officers. May I ask that in the interest of conserving transportation space for essential war services you and your other officers give serious consideration to canceling your 1943 meeting. We cannot say, of course, what travel conditions will be like next September, but, based on our best judgment, the present critical conditions will not be alleviated by then. In fact, they may be worse." H. F. McCarthy, Director. Mindezek ellenére az Igazgatóság az Alapszabályok és a Pennsylvania állami biztosítási törvények értelmében kénytelen elrendelni a konvenció összehívását.
