Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-03-11 / 10. szám
1943 március 11 7-ik Oldal Verhovay ak Lapja NEKÜNK SZÓLNAK E SZAVAK! ÉRTESÍTÉS I A Pennsylvaniai Fraternális Kongresszus Pittsburghban megtartott konvencióján Mrs. Dora A. Talley, a “Woodman Circle” országos elnöknője értékes előadást tartott a testvérsegítő egyesületek működéséről a mostani háborús viszonyok között. Ez az előadás már azért is érdekes nekünk, mert ugyanazokat a tényeket és szempontokat hangoztatja, melyekre mi is többször rámutattunk lapunk hasábjain az utóbbi időben. Forditásban közöljük itt ennek az előadásnak egyes kiemelkedő részeit, mert úgy érezzük, hogy e szavak nekünk is szólnak és megszivlelésre méltók. “Ma több kilátás van tagszerzésre — mondotta Mrs. Talley — mert több ember dolgozik és sokan több pénzt keresnek, mint amenyit valaha életükben kerestek. Keresetükön nem vásárolhatnak luxusholmit, mint például autót vagy villamos felszerelést otthonukba. Ezek nélkül kell élniök úgy, ahogy sokan a múltban is e dolgok nélkül éltek, — de a pénzüket azért el fogják költeni valamire. Itt az alkalom arra, hogy figyelmeztessük őket, hogy készpénzükből valamenyit a jövőről való gondoskodásra fordítsanak. Maga a kormány int bennünket, hogy életbiztosításunkat tartsuk fenn, adósságainkat fizessük és hogy War Bondokat vegyünk! “Már most War Bondokat természetesen kell ezeknek vásárolni, s ez a jövőre való befektetést jelent. De életbiztosítás kötésével vagyont teremtünk meg nagyon kis költséggel... A depresszió éveiben életbiztosítás volt az egyetlen stabilis vagyon. Tudjuk, hogy a kötvénytulajdonosok ezrei vettek kölcsönt a kötvényeikre és hogy e kötvénytartalékok igénybevétele nélkül közsegélyre kellett volna menniük. Életbiztosítási kötvényeiknek készpénztartaléka volt egyetlen készpénzforrásuk. Ez a helyzet újra bekövetkezhet. Mikor életbiztosítást kínálunk, akkor nemcsak az egyesületünket szolgáljuk és nem is csak azt az egyént, akinek eladjuk a biztosítást, HANEM A NEMZETET IS SZOLGÁLJUK, AMIKOR ARRA INDÍTJUK AZ EMBEREKET, HOGY OLY CIKKRE KÖLTSÉK A PÉNZÜKET, MELY AZONNALI VÉDBÁSTYÁJUK LESZ NEKIK ÉS KÖZVETLEN CSALADJUKNAK. “Ebben az országban minden hazafias elem megmozdult. Az ipar igyekszik megtenni a magáét. A szociális és egyházi intézmények megkétszerezik munkájukat. Országunk haderejét hatalmas harci gépezetté építik. Kormányunk nemzeti életünk minden elemét egy közös cél egységébe olvasztja. A testvérsegítő egyesületek nem tehetnek kevesebbet! “Mi is megtehetjük a magunkét azzal, hogy felhívjuk fiókjainkat arra, hogy vegyenek Hadikölcsön Kötvényeket, iratkozzanak be a Vörös Kereszt osztályokba s vegyenek tevékeny részt a Civilian Defense és a U.S.O. munkájában. “Megtesszük a magunkét, ha igyekszünk erősiteni tagságunk lelkesedését, “morálját”. Egyik módja ennek az, hogy ösztökéljük tagjainkat, hogy fizessék vissza a kölcsönöket kötvényeik után kereseti többletükből. Ezzel nemcsak a kamatterhet csők A Cleveland, O.-i 14-ik, 54-ik, 361-ik és 36t>-ik fiókok tagságának figyelmébe. Tisztelettel értesítjük a fent jelzett fiókok tagságát arról, hogy a tagtársak kérelmére, valamint a gazolin és autogummik korlátozására való tekintettel, MINDEN HÉTFŐN. SZERDÁN ÉS PÉNTEKEN ESTE 7 és 9 óra között A VERHOVAY OTTHONBAN (8637 Buckeye Rd.) elfogadunk és hivatalosan nyugtázunk havidijakat és minden Verhovay ügyben a tagság rendelkezésére állunk. Kérjük a tagtársakat, hogy ezen rendelkezést tudomásul venni szíveskedjenek és havidijaikat lehetőleg minden hónap 20-ik napjáig befizetni szíveskedjenek. Tagtársi tisztelettel A KERÜLETI SZERVEZŐ IRODA kentik, hanem kötvényeik készpénzértékét is növelik, hogy aztán, ha szükség lesz rá háború után, a kötvény nagyobb összegű védelmet jelentsen a hozzátartozóknak. Ez is egy módja az infláció megakadályozásának. “Okoljunk a múltból és annak tanulságaira építsünk egy nagyobb jövendőt, melyben “testvérsegítés” lesz egy szabadabb világ jelszava.”------------------- ftv* ------------------MSAVmCS BONDS £ STAMPS 30 ' A SZAKADÉK tartották. Már százával ült ott is a korai vendég; azok, akik a templomba nem mentek el, de azért jót kívánnak a magyarnak akkor is, ha másként gondolkozik, mint ők. És most percek alatt megtelt a terem. Zúgott a közönség, mint egy óriási gyomor, melyben egy hosszú délután éhsége korog. Megnyíltak a konyhaajtók és leányok, / fiatalasszonyok, fehérhaju nénikék váltakozó sorban hozták ki az asztalokra az ételeket. Megszólalt a cigányzene, húzta édes-keservesen, no meg aztán cifra-vigan és elfelejtődtek a gondok, nehéz idők félelme és mindaz, ami ránehezedik a szivekre. Tóvári János, az egyház pénztárosa volt a vendégfogadó bizottság elnöke. Mindenkit ismert, aki csak magyar volt. A Verhovay Egylet legnagyobb fiókjának elnöke volt s igy ugyancsak sokan ismerték. A feleségét nem lehetett látni, mert az meg a konyhában vezénykedett a fakanállal, hogy azok a vendégek, akiket a férje lát szívesen a nagy ünnepen, jól is lakjanak az ő és társai gazdag főztjén. A főasztalnál ott ültek a papok. Ott volt a környéknek talán minden papja, minden felekezet pásztora. Mintha mind egy hiten volnának úgy hajoltak egymás felé vidám barátságos beszélgetésben. És a nép követte a jó példát. Magyar volt mind és a magyar sohasem tud jobb testvér lenni, mint nagy ünnepen, fehér asztal mellett. Tóvári odapillantott a papok asztalához. Megelégedetten bólintott. Lelkére kötötte Ágnes lányának, hogy azok ételéről ő gondoskodjon, Jenő fiának, meg, hogy az itallal jól ellássa őket. Ágnes nemrég ment férjhez egy jól kereső géplakatoshoz; rég ismerték egymást, ott találkoztak mindég az “egyháznál” az ifjúsági egyesületben. Együtt jártak évek óta, végül is megesküdtek. Jól indult az életük, önkéntelenül is a vejét kereste Tóvári szeme. Ott volt az a terem végén berendezett ital-mérésnél. Szerette azt a fiút: mindég jókedvű, mindég elégedett, jó munkás és a lánya boldog vele. Aztán visszatért a szeme A SZAKADÉK 31 a papok asztalához: épp ott állt a Jenő fia, az egyik lelkész épp beszélgetett vele. Mintha hallotta volna, hogy mit beszéltek, úgy mosolyodott el Tóvári. Mintha hallotta volna, hogy kérdezgetik, hogy milyen az egyetem, szereti-e és hogy igaz-e, hogy ügyvéd lesz belőle. Első gyerek volt mindég az iskolában, apai szive nem tudta volna haladásának útját állni, ösztöndíjakat is kapott, igaz, hogy neki is pénzébe került, de a fiú is sok mindent megpróbált, hogy előteremtse azt a pénzt. Végül mégis csak sikerülni fog kiemelni az ő fiát a maga sorából. Mosolygott. Ekkor lökte oldalba az egyik jegyszedő: “Ne álmodozzon már itt Mr. Tóvári, hát nem látja, hogy csak úgy dűl a nép?” “Az ám, még itt elfelejtkezem magamról” — mosolygott Tóvári zavartan és folytatta az üdvözlés és elhelyezés nagy munkáját. Végre elhelyezkedett a tengernyi nép. Ekkor pohárcsöngés hallatszott és az egyház gondnoka felállt és torkaszakadtából üdvözölte a közönséget: “Igen tisztelt Főtisztelendő lelkész urak és mélyen tisztelt vendégkoszoru! örömmel van tele a mi szivünk, mikor látjuk, hogy a mi nagyrabecsült hívásunkra ily szép számmal ezen a mai estén megjelentek. Nagy ünnepe ez a mi egyházunknak, mert mint bizonyára mind tudják, ma ünnepli egyházunk huszonötéves jubileumát. Tehát: köszöntöm önöket mindnyájukat és kérem, hogy a vacsorát fogyasszák el jó étvággyal és utána hallgassák meg az ünnepi szónokokat türelemmel. Most pedig egy kis csöndet kérek, mert lelkészünk el fogja mondani az asztali áldást.” Az egyre duzzadó lármába belevágták az áhitat ké. sét. Lassan lecsendesült a tömeg és elhangzott az asztali áldás, mely után a jókedvű zaj egyszerre olyat dagadt, hogy majd szétvetette a hatalmas terem falait. Szólt a cigány, szólt a nótaszó, ettek, ittak, nyüzsögtek, beszéltek, ömlött a füst, szaladgáltak a kiszolgálók lihegve, kivörösödött arccal, lobogó kócos hajjal: ünnepelt a magyarság.
