Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-03-04 / 9. szám
12-ik Oldal 1943 március *« Verhovayak Lapja----------FLINT, MICH. Felhívás a 412-ik fiók tagjaihoz! Tisztelt tagtársak! Az alapszabályunk értelmében minden havidij, minden egyes hónap elsején esedékes és nem később mint a hónap 20-dikára, a mindenkori pénztárnok, avagy ügykezelőnek fizetendő. A mindenkori pénztárnok vagy ügykezelőnek legkésőbb minden egyes hónap 25-ére a központi pénztárba kell hogy beküldj e a havidij akat. Éppen ezért nagyon fontos, hogy azok a tagok, akik postán küldik a havidijaikat, idejében küldjék el, hogy azt a titkár, vagy ügykezelő a hó 20-ika előtt még megkapja, mert máskülömben késedelmet szenved a fióknál is, és még jobban a központi hivatalban. Ezt az utóbbi időben sokan elmulasztották figyelembe venni, úgy, hogy kénytelen vagyok ezt a felhívást tenni, mert végeredményben jrend a lelke mindennek! MáSkülömben rendkívüli időket élünk és mindennel takarékoskodnunk kell, úgy az idővel, mint főképpen az autóhoz szükséges benzinnel is. Tisztelt tagtársak, mindnyájunknak saját érdekünk a biztonság minden tekintetben, tehát legyünk azon, hogy a havidijainkat is idejében befizessük rendeltetése helyére, hogy az késedelmet ne okozon. Abban a reményben, hogy tagtársaim a felhivásomat megszívlelik és a jövőben több cooperációt fognak tanúsítani, maradok tagtársi tisztelettel Louis Mandreky, elnök, Kemple János ügykezelő.------------------v------------------CLEVELAND, OHIO 14-ik fiók Tisztelettel értesítem tagtársaimat, hogy január 1- től kezdődőleg átvettem a fiók titkári ügyeinek kezelését, mint a fiók újonnan megválasztott titkára. Kérem azért a tagtársakat, hogy minden a fiókunkat érintő ügyben forduljanak hozzám. Lakásom 12511 Benwood Ave. alatt van, telefon számom SKyline 3162. Azonkívül minden HÉTFŐN ÉS CSÜTÖRTÖKÖN este 7 és 9 óra között a Verhovay Otthonban tartózkodom, ahol készséggel állok a tagtársaim rendelkezésére. Havidijakat minden HÉTFŐN ÉS PÉNTEKEN este 7 és 9 óra között fogadunk el a Verhovay Otthonban. Betegséget s egyéb ügyeket a lakásomon is be lehet jelenteni. Tekintettel a gazolin korlátozásokra, kérem a tagtársakat, hogy a havidijaikat lehetőleg fizessék be a havi gyűlésen. Ha pedig a szervezők ellátogatnak a tagtárs lakására és nem találják odahaza, akkor szíveskedjen a havidijait a Verhovay Otthonban a fent jelzett napok bármelyikén befizetni. Tagtársi tisztelettel: VÉSZI LÁSZLÓ, titkár CALVIN COOLIDGE AZ ÉLETBIZTOSÍTÁSRÓL Calvin Coolidge, az Egyesült Államok volt tudós elnöke ezt a jelentős nyilatkozatot adta ki egyszer az életbiztosítás fontosságáról: “Tanácsolom minden fiatal férfinak és minden fiatal nőnek, hogy amig fiatalok, kössenek annyi életbiztosítást, amennyit csak tudnak, hogy a saját jövőjükre takarékoskodjanak és hogy hozzátartozóik megvédésére vagyont teremtsenek ezáltal. És erősen ajánlom minden apának és minden anyának, aki gyermeke jövője iránt érdeklődik, hogy ismertesse meg gyermekével az életbiztosítás célját és értékét. A szülők kötelessége az, hogy gyermekeik számára életbiztosítást kössenek a lehető legfiatalabb korukban. Minél korábban teszik azt meg, annál alacsonyabb dijat fizetnek érte. S akár eléréses, akár halálesetre szóló biztosítást vesznek, azt azonnal adják át a fiataloknak, mihelyst keresőképesek s ennek révén nem csak egy nagyértékü ajándékkal indítják neki az életnek, hanem azt is elérik, hogy a fiatalokban kifejlődik a felelősségérzés és a takarékoskodás szokása, ami egész életükön át segíteni fogja őket.” Ezt mondotta egy nagy amerikai, akit e hatalmas nemzet élére állított a nemzet bizalma. Ki az, aki egyetlen egy józan érvvel megtudja cáfolni kijelentésének igazságát? •-----------------v----------------JÓL NEVELTÉK Vacsorára volt meghiva a kis Ilonka a szomszédokhoz. Mikor másodszor kínálták süteménnyel, udvariasan, de azért vágyakozó szemmel jelentette ki: “Köszönöm, nem kérek.” “óh, de hát csak vegyél még egy darabot”, — erőltette a háziasszony, mire a kislány ártatlanul igy felelt: “Hát akkor veszek. Igaz, hogy a mama nagyon meghagyta nekem, hogy valahányszor megkínálnak, azt mondjam, hogy “köszönöm, nem kérek”, dehát a mama nem tudhatta, hogy az első darab oly kicsi lesz ... ’ Vegyen Háborús Kötvényé 28 A SZAKADÉK “Hol volt a Maris tegnap este?’ Az asszony megdermedt. Eszébe jutott, hogy két napja még volt egy leánya, akit kötéllel eszméletlenre vert. Eszébe jutott, hogy most már nincs lánya, mert egy villogó szemű tálján elvitte magával. Aztán megdobbant a szive a félelemtől, hogy mit szólna a férje, ha megmondaná neki azt, ami történt. Felrázta magát dermedtségéből. Kezei újra megindultak a munkán. És közönyösen, fahangon felelt a férjének: “Ott alszik most a munkájában”. III. FEJEZET. A JUBILEUM. Megkondultak a harangok. Hivó szavuk szárnyalt végig az egész városrészen s mintha megmozdította volna az embereket. Egyszerre az autók hosszú sora állt meg a templom előtt. Az utcán kétfelől is özönlött a nép. Csillogtak a szemek, pirultak az arcok. A legtöbb ember, mielőtt belépett volna a templomba, megállt előtte és felnézett a karcsú toronyra. Mintha végigsimogatta volna a tekintetével, óh, annyi büszkeség, annyi diadal, annyi nagyot akarás, annyi akadályt legyőző munka volt ebben a templomban megtestesítve. Egy hitü magyarok összefogtak és ebben az idegen országban templomot építettek a magyar Istennek, annak az Istennek, aki az egyszerű szivek sejtelme szerint jobban tud magyarul, mint angolul, mert hát hiszen az ő evangéliuma is magyarul mennyivel szebben és érthetőbben hangzik. Felzugott az ének és száz meg száz magyar vallást tett benne a hitéről. Aki végignézett a templom padjain láthatta, hogy sokféle vallásu magyar ül ott a padokban. Mert az igazi amerikai magyar nem ismeri a felekezeti külömbséget. öröklött vallását tartja, de szereti, tiszteli a másét is. Meglátogatja a más hitü magyar testvérét az ő temp-A SZAKADÉK 25 sekkel kergették azok, akiknek tartoztak. És most ez. Ez a lány. Három órakor jön be. Felemelkedett. Arca fásult, kemény volt, csak a szemében égett valami uj hajszolt láng. Sziszegve jött ki a hang a torkából: “Hol voltál?” “Beppóval voltam ... járni egyet...” Nem volt szerencséje a lánynak. Talán ha nem mondta volna az olasz fiú nevét. De igy, épp vörös posztót lengetett meg a lázadó bika előtt. “Beppóval, ugy-e, — dörmögött az anyja, — Beppóval, te világ szemete. Ezért dolgozom, ezért küzdőm véresre a kezeimet, hogy te az utca piszkában henteregj azzal a piszok taljánnal... Mért nem mondod meg a szemembe, hogy mit csináltál...” A lány rémülten lapult a falnak. Az anyját a rémület csak felvillanyozta, Már ott állt előtte és úgy sziszegte bele sápadt arcába kegyetlen, piszkos vádjait. Rátette a kezét az asztalra. A kosarat érte, melyikben a ruhaszárító kötelet tartotta. Kihúzta a kötélcsomót és elkezdte verni a lányt. Inas, mosásban vaserejüvé edzett karjainak minden erejével kezdte verni a lányt, ütötte, — verte, ahol érte, a fejét, a hátát, a karját, a lábát, a derekát, verte úgy, ahogy őt verte az a nagy Isten, verte, verte, lázasan, magáról elfeledkezve, bosszút állva minden megaláztatásért, nyomorult életének minden fájdalmáért, mig egyszer csak a nyíló ajtó meg nem ütötte és egy erős kéz kitépte kezéből a kötelet. “Mit csinál anyám?!” — kérdezte a fia. Az anya kiegyenesedett. Ködös szemmel nézett a padlón nyöszörgő lányára, s a hajnali órában belépett fiára. Aztán megfordult és nehéz, öreg lépésekkel felvánszorgott a lépcsőn ... Másnap a lány a jó ruhájában ment el munkába. Nem jött haza munka után, hanem mindjárt a találkahelyre ment. Mikor Beppot meglátta, belekarolt és lehajtott fővel elindult vele. “Mi baj van, Mary drága?” — kérdezte a fiú.
