Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

1943-03-04 / 9. szám

2-ik Oldal 1943 március 4 Verhovayak Lapja vábbmenetelést akadályozzák az Alphegységnek mere­­déklyei. Napoleon erre ezzel a rövid parancssal válaszolt: “Akadály, nem akadály, előre!” érdemes megemliteni, hogy a parancsot fogadó francia hadsereg végig gázolva Italián, az Egyiptomi Piramosok tövében állt meg. A kis káplárból felnőtt nagy Napoleon a francia had­sereg büszkesége volt s kiadott parancsait örömmel és oda­adással teljesítették a Gall vitézek. Én azonban első számú cselédje lévén a Verhovay Segély Egyletnek, parancs kiadá­sától távol vagyok. Buzditás és kérés van csak a számon, remélve, hogy azt meg is hallják. Buzdító szavamat a Munkás Gárdához intézem, ami­kor fokozottabb teljesítésre s egy szép célnak elérésére hí­vom őket; kérésemet pedig azokhoz intézem, akik nagyban segíthetik őket az 50,000-es goalhoz hozzájutni. A Verhovay Anyákhoz, a Verhovay liliomokhoz, ifjú és viruló női testvéreimhez intézem tehát a kérést, akikről tu­dom, hogy ha -ők elhatározzák, hogy legyen Verhovay farsang, hát lesz; mivel náluk a legnagyobb tehetség és hatalom arra, hogy a Verhovay Segély Egylet ötvenezer taglétszáma fölösen meg legyen még a zöldfarsang eljö­vetele előtt. És ha egyszer a Verhovay farsangra ébrednénk, nem­csak a sarkantyúk pengése hallatszana arról a tájról, ahol magamat meghúzom, hanem tisztesen ugyan, de hetykén üzenném meg Fehérváryné asszonyomnak, hogy ne tetézze délidőben borjupörkölt porciómat azon sajnálkozva, hogy mennyire tudok hasztalanul a mi újságunkban könyörgően kérni, mert hiszen rámutathatnék, miszerint több asszony­nak is megesik a szive rajtam s a jó szivek megnyílása elhozta a régen várt Verhovay farsangos jókedvet. DARAGÓ JÓZSEF. / \ ^ \ Jóakaratu figyelmeztetés és felhívás a március havi gyűlésre Lapunknak ez a száma tagtársaink legnagyobb részé­nek kezében lesz a március havi gyűlés idejére. Nem Írunk körlevelet a fiókok titkáraihoz, hanem ebben a cikkben körlevelet intézünk Egyesületünk minden tagjához. Ebben a körlevélben egy nagy és komoly kéréssel fordulunk a Verhovay Egyesület minden fiókjához, nvnden tisztviselő­jéhez és minden tagjához. Kérésünk a következő: Bármi legyen a márciusi havi gyűlés napirendje, kér­jük, hogy az Egyesült Államok kiváló elnökének, Franklin D. Rooseveltnek lapunk első oldalán közölt felhívása ér­telmében, tűzze ki minden egyes fiók a havigyülés napi­rendjének tárgyául az Amerikai Vörös Kereszt támoga­tását. A mi bennünket gyermekeivé fogadott Uj Hazánk iránt való hűséges szeretetünk már magában véve is áldozat­­készségre kényszerit bennünket. De ezt az adakozásra kész áldozatkészséget a határtalanságig kell hogy fokozza hadbavonult tagtársaink és hozzátartozóink iránt való szeretetünk. Nekik adjuk és az ő hűséges bajtársaiknak azt, amit adunk! Verhovayak! Az itthoni fronton ez a márciusi offen­­ziva. Mutassuk meg, hogy itthon is tudunk győzni! DARAGÓ JÓZSEF. Az Itthoni Fronton A válóperes asszony Sok okot hallottunk már arra, hogy miért vegyünk hadikölcsönkötvényeket. De a legkülönösebb megoko­­lást mégis az az asszony adta, aki a minap megállt a pos­tán és egy köteg pénzt tett le ezzel az indokolással: “Ezt a pénzt arra tettem félre, hogy elváljak a férjem­től. De rájöttem, hogy Hitlert még kevésbé bírom, mint a férjemet. Hát inkább hadikölcsön kötvényeket veszek.” Asszonynak otthon a helye Legalább is ezt mondták a régiek. De hát az régen volt. Ma már a nők uniformisban járnak az utcákon, nadrágot húznak és férfimunkát végeznek a gyárakban, sőt sok városban már a bártenderek munkáját is ők vég­zik. Otthon már oly ritkán látni nőt, hogy egy férj nem­régiben igy panaszkodott: “Ha sir a kisbaba és egy női hang felel rá, a gyerek úgy megijed, hogy órákhosszat kell ringatnom, míg valahogy megnyugszik.” Kössünk harisnyát! Valamikor a nők azzal töltötték szabad óráikat, hogy katonáinknak harisnyákat és melegítőket kötöttek. Hej légi szép idők! Ma már a nők WAACS, WAVES és SPARS egyenruhát húznak és alighanem elvárják az ott­hon maradt férfiaktól, hogy kössenek harisnyát nekik. Állítólag vannak WAACS-ok, akik felhányják a férfiak­nak, hogy nem viszonozzák a szolgálatot. A nagyhasu szeneskályhák ismét divatba jönnek. Szén, gazolin s egyéb hiá­nyok kövekeztében egyre több lakásban talál helyet a régi divatu nagyhasu szaneskályha. Viszont hamarosan kimennek a divatból a nagyhasu polgárok, akik az élel­miszer adagolás következtében már elkezdték a nadrág­­szijjat összébb huzini. ZÁSZLÓK, JELVÉNYEK és EGYLETI CIKKEK EAGLE REGALIA COMPANY 298 Broadway • New York, N Y írjon katalóguséi. AZ ORVOSI TUDOMÁNY elis­meri. hogy a legtöbb reumati­kus bántalom ellen nincs jobb óvszer, mint a méh fullánkjá­nak mérge Ezt tartalmazza a “MUSCULAID” mely Tóth Já nos honfitársunk. az amerikai magyar egyetemi méhészeti szakértőnek találmánya. Fáj­dalom nélkül gyógyit: arthri­tist. reumát, sérvet, viszketeg­­séget. csinő és derékfájást visszértágulást. görcsöt és bü lést. Már az első használat ja­vulást hoz. Több masszírozó or­vosi rendelőben használják ál landóan. Kérjen ingyenes bő­vebb ismertetőt és még fog győ­ződni a valóságról. Pontos cim: John Toth, Holy Cross. Indiana. VERHOVAYIAN HEADQUARTERS FORT PITT HOTEL Pittsburgh Attractive Room Rates also on Conventions and parties One block from P. R. R. and Bus Terminals W. E. NORRIS. Gen. Mgr Vegye» lléfoorus Kötvényt Márciust jelölte ki Roosevelt elnök a Vörös Kereszt hó­napjának. Ezt az ügyet tehát ebben a hónapban kell elin­tézni. Ennek az ügynek tehát ott kell szerepelnie minden egyes fiók napirendjén. És mikor ez ügy tárgyalása elkez­dődik, határozza el minden egyes fiók egyhangú lelkese­déssel azt, hogy a fiók pénztárából azonnal kiutal egy bő­kezűen megszabott összeget a Vörös Kereszt javára. Az összeget meg lehet tetézni külön gyűjtéssel is. De épp úgy megteszi egy gavalléros adomány a fiók pénztá­rából, ha az illető fiók területén úgy is folynak gyűjtések. A fontos az, hogy ne késsünk és hogy ne legyünk szűk­markúak. És kérjük a fiókok titkárait, hogy mihelyt a Vörös Kereszt javára megszavazott összeget kiutalták a pénztár­ból, értesítsék a Verhovay Központi hivatalt a fiók hatá­rozatáról, az adomány összegéről és arról, hogy az összeget az illetékes tisztviselők rendeltetési helyére eljuttatták. Kimutatást fogunk készíteni arról, hogy a Verhovay Se­gély Egylet fiókjai mily mértékben vették ki részüket március hónapjában a nagy gyűjtésből. Egy fiók se ma­radjon el és egy fióknak a jelentése se hiányozzék! Nem kell buzdítanunk a Verhovay fiókok hűséges amerikai érzelmű polgárságát arra, hogy a Vörös Kereszt ez évi nagy mozgalmából vegye ki részét. Hiszen nincsen egyetlen fiókja Egyesületünknek, melynek ne volnának katonai szolgálatot teljesítő tagjai és még többen oly tag­jai, akiknek hozzátartozói a világ valamelyik frontján harcolnak az Egyesült Államok csillagsávos lobogója alatt. MI A BAJ Lopással vádolva áll a biró előtt a cigány. A biró korholja: — Hát nem megmond­tam, hogy ne bántsd a má­sét? — Csókolom' a kezsit-lá­­bát biró uram, mit csinyá­­jak, amikor minden a másé? rearest J^totlier í ítt%ieWorI<Í önök Asszonyok, Akik Szenvednek Attól, Hogy ELŰNTIA FORRÓSÁG azután HIDEGLELÉST KAPNAK 38-tól 52-ig terjedő korukban! Ha Ön — mint annyi sok más asszony 38 és 52 éves korok között szenved attól, hogy elönti a hőség, fáradt­nak, gyengének, idegesnek ér­zi magát, a "rendellenessé­gek” keserve lehangolja néha — mely minden középkorú asszonynál természetes, — azonnal kezdjen hozzá a Lydia E. Pinkham’s Vegetable Com­pound használatához. Lydia Pinkham’s Compound hires arról, hogy az ilyen ba­jokat megszünteti. Ha rende­sen használja, — akkor fel­vértezi magát ezen kellemet­lenségek ellen. A gyomrának ■s használ! Ezerszámra jelentik a jósá­gát. Épp úgy hatásos fiata­labb nőknél az időszaki műié­­kony rosszullét enyhítésére. Kövesse a használati utasítást, Érdemes megpróbálni■ Standard Office Supply Co. STATIONERS PRINTERS Renshaw Bldg. Pittsburgh, Pa. PROMPT AND CHEERFUL SERVICE Call ATlantic 6718 for

Next

/
Thumbnails
Contents