Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-03-04 / 9. szám
(Verhovay Journal) 1943 MÁRCIUS 4, No. 9. SZÁM VOL. XXVI. ÉVFOLYAM * f * til # Március — A Vörös Kereszt Hónapja Százhuszonöt millió dől-1 lár ... I Ez az ára ezer meg ezer megmentett katona életének ... Ez az ára sebesültek szenvedései enyhítésének... Ez az ára annak, hogy a Vörös Kereszt kapcsolatot teremt a világ másik végére elvetett katona és itthon maradt hozzátartozói között ... Ez az ára annak, hogy a Vörös Kereszt a hazájáért küzdő és vérző katona itthonmaradt hozzátartozóin segít, ha bajba kerülnek... Ez az ára hadifogságba esett katonáink ellátásának. A Shanghaiban sínylődő amerikai hadifoglyok az első nagy élelmiszer és gyógyszerszállitmájnyt karácsony estéjén kapták meg... Karácsonyt teremtett nékik a Vörös Kereszt az ellenség táboraiban! Százhuszonöt millió dollár ... Ez az ára. Nem nagy ár. A háború költsége Amerikának egy fél napra ennyi! A háborút is nekünk kell megfizetni: Amerika polgárainak. S ahhoz, hogy az életmentésnek, vigasztalásnak, segítésnek ezt a mérhetetlenül fontos munkáját elvégezhesse érettünk a Vörös Kereszt, ahhoz az kell, hogy a háború egész évi költségeit önként megtetézzük annyival, amennyibe nekünk a háború egy fél napra kerül. Roosevelt elnök a Vörös Kereszt nagy gyűjtésének végrehajtására március havát jelölte ki következő proklamációjában: “MIVEL az Amerikai Nemzeti Vörös Kereszt a háborúban való részvételünk első évében életbevágó fontosságú emberbaráti szolgálatot nyújtott haderőink tagjainak és hozzátartozóinak, — és MIVEL a Vörös Kereszttel szemben támasztott követelmények napról-n a p r a emelkednek, amint a Vörös Keresztnek el kell kisérnie szárazföldi és tengeri haderőinket világszerte elszórt hadszínterekre, hogy vérplazmáról gondoskodjon sebesültjeink részére, hogy segítséget nyújtson Amerika és a Szövetséges Nemzetek hadifoglyainak, és hogy kibővitse előkészületeit arra, hogy itthoni kényszer-helyzeteknek megtudjon felelni, — és MIVEL az Amerikai Nemzeti Vörös Kérésznek szükségképen további tőkére kell szert tennie ahhoz, hogy ezeket a lényegesen szükséges szolgálatokat folytathassa és kiterjeszthesse; AZÉRT MOST ÉN, FRANKLIN, D. ROOSEVELT, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, és az Amerikai Vörös Kereszt elnöke, az 1943 március 1-vel kezdődő hónapot “Vörös Kereszt Hónapnak” jelölöm ki, és kérem, hogy ebben a hónapban a mi nemzetünk újból ajánlja fel önmagát a Vörös Kereszt kiváló céljainak és - tevékenységének. Felhívom országunk minden városának és falujának férfiait, asszonyait és ifjúságát, hogy csatlakozzanak a Vörös Kereszt zászlaja alatt az irgalom hadseregéhez és hogy adakozzanak bőkea Vörös Kereszt háborús alapjára, hogy az a százhuszonöt millió dollár, melynek minden centjére szükség van, a lehető legrövidebb időn belül előkerüljön.” Hej, ha egyszer Verhovay Farsangra ébrednénk!... Most Farsang idején, akaratlanul is vigságos gondolatok ötlenek eszembe s asztalomnak fiókjából előkerül egy pár sarkantyú. Ezeknek nézegetése közben teljes a farsangi illúzió s elindulok mint az én szülőfalumnak semmirejó cigánya Antus, — fassagolni. Hallomásom szerint Antus még ma is élő ember, pedig már akkor katonasort állt, amikor még az én nadrágomon hátul volt a nyilás. Jól emlékszem rá, hogy bundába csavartan ültem a szánkó alsövényét boríto szalmában, mikor a szomszéd falu felé vitte vágtatva farsangnak valamelyik utolsó napján a dermesztő hidegszéltől, meg a téli semmittevéstől csiklandozott lovak. Nagy hó-hó kiáltásnak okát tudakozandó, kidugtam fejemet a báránybőrök melege közül s Antust láttam mezítláb kutyagolni a ropogósra fagyott havon, aki Bátyámnak arra a kérdésére, hogy hová igyekszik, ezzel felelt: “Megyek fassagolni.” Nekem is majdnem olyan most a farsangi készültségem mint Antusé volt, egyéb sem csak mezítláb induló képzelődés, amit nagyon biztatgat azonban az előkerült pár sarkantyú. Azok a sarkantyúk ugyanis Verhovay ereklyék, amiket nemcsak azért kell becsben tartanom, mert kedves ajándékai egyik Medina, Ohio-ban lakó tagtársamnak. Még azért sem dörzsölgetem róluk lefelé a rozsdát, mintha valami különös műremekek volnának, mivel minden tekintetben ugyanolyanok mint a hozzáértő kovácsok által készített, legényes parasztsarkantyuk. Rendkívüli értéküket az adja meg előttem, hogy egy fogadalom van hozzájuk kötve, amit közelesen 10 év előtt tettem. Azt fogadtam meg akkor erősen, hogy a csizmám sarkára verve összecsengetem én azokat a sarkantyúkat a Verhovay farsangon, aminek az ideje akkor érkezik el, ha az ötvenezer taglétszámot eléri az Egyesület. Ez az erős fogadás még ma sem évült el s ha mankókkal a hónom alatt, de úgy is megtáncolom én azt a Verhovay farsangot összeverve, pengetve azokat a sarkantyúkat. Igaz, hogy ezt meg kell érnem, ami pedig nem éppen az én elhatározásomtól függ. Azt nem tudhatom ugyanis, hogy az életem pislogó mécsesében mannyi még az olaj, de abban bizonyos vagyok, hogy már jó régen meg lett gyújtva s a természet rendje szerint rövidesen kiszárad. Hasztalan kenegetem tehát csikózsirral a csizmámat, mivel ezzel sincs siettetve a Verhovay farsang. Mert a Verhovay farsangot csak azok tudják bemuzsikálni, akik már benne vannak eddig is az orcsestrában, meg azok, akik még rászánják magukat, hogy hozzájárulnak a vigság megteremtéséhez. Ezekhez fordítom tehát a Verhovay farsang problémájának megoldását s először is a Tagszerző Gárda tagjainak hívom fel erre a figyelmét. Azzal az egyenes hozzáadással, hogy ők is tegyenek egy erős fogadást. Fogadják meg, miszerint a következő hat hónap leforgása alatt, még ha más jóakaratu segítség nem is érkeznék, meghaladja a Verhovay Segély Egyletnek taglétszáma az ÖTVENEZRET. Ha az ő erős fogadásuk mellett kihuzakodik a szükséges erős akarat is, úgy nem torpannak meg akadályok jelentkezésén, hanem bizton le is győzik és áthágnak rajtuk. Az akadályok emlegetésével Napoleon pózába kellene talán magamat vágnom s utánoznom a nagy hadvezérnek kommendóját. ő ugyanis hadával az Alpok alá érkezve, az előhad vezetőjétől azt a jelentést kapta, hogy a to-
