Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

1943-01-07 / 1. szám

\ VOL. XXVI. ÉVFOLYAM 1943 JANUÁR 7. NO. 1. SZÁM TANULSÁGOK No, eltemettük az ó-évet. Letapostuk a földet a sírján, jól letapostuk, nem jön vissza többet. Nem sírjuk Vissza, mert biz’ 1942 nem jól kezdődött. A Pearl Har­­bort feldúló bombáktól be­szakadt ajtón szédülten tán­torgott be az 1942-es esz­tendő és az első pár hónap­ban nem tudott mást, csak jajgatni attól a sajgó pofon­tól, amibe beleszületett. S az első hónapok a gyász­­hirek sorát hozták. Manillá­­tól és Corregidortól fel Alas­­káig és le Uj Guineáig a ja­pán zászló felkelő napja amerikai katonák vérében fürdette kárörvendő suga­rait. öregesen indult el az év, mankón járt már az elején ás. Sehogy sem akart meg­látszani rajta a fiatalság bátor ereje. Sehogy sem tudott benne visszaütni az amerikai kéz úgy, hogy megdagadjon tőle a Mikádó képe és belesápadjon a ja­pán zászló hencegő napja. Hitlerékat szorongatták az oroszok, de csak azután, hogy a német hordák egész Ctalingrádig eljutottak. Senkisem volt megeléged- V« azzal az uj esztendővel, már kezdettől fogva sem. A közvélemény tetteket köve­telt és kritizálta a szövet­séges hadvezetést, mely az egész év elején a “Rück­­wertskonzentrierung” hadá­szati kifejezésébe burkolt vereségekről tudott csak be­számolni. Azóta tudjuk, hogy a kritika nem volt igazságos és a türelmetlenség nem volt jogos. A paralitikusan el­induló uj esztendő magá­hoz tért és öregségében hőstettekre képes nagyerőt szedett fel magába. Bucsu­­zásában pedig megmutatta, hogy ő sem volt hiába, mert ha mást nem tett, hát jól előkészítette az 1943-as évet. Ez már nem szédülten botorkált be hozzánk a be­zúzott ajtón, hanem kivont karddal, gépfegyverrel, a győzelem villogásával szemé­ben ... S erre azért volt csak ké­pes, mert Corregidorban, Midway szigetén, a Salamon szigeteken hősök harcoltak, akik nem féltek a halállal szembenézni, pedig tudták, hogy őket nem fogja meg­menteni senki. Az ő életü­ket fel kellett áldozniok arra, hogy megállítsák az ellenséget addig, mig nem­zetük fel tud készülni a döntő ellenállásra. És a nemzet fel tudott készülni, mert a polgárság első szóra, önként és szabadon hozzá­fogott a munkához és az utolsó centig előteremtette mindazokat az áldozatokat, melyek nélkül nem lehetett volna elérni az eddigi győ­zelmeket. Elbúcsúzunk e szomorú kezdetű 1942-től azzal, hogy megköszönjük néki tanul­ságait. Mert arra taníta­nak minket az 1942-es év emlékei, hogy amig van egy pár ember a gáton, aki nem fél a harctól s amig mögötte áll egy nép, mely nem fél az áldozattól, addig nem kell félnünk semmitől. S ezt a tanulságot szívleljék meg a Verhovay tábor tagjai is. Mert a Verhovay front tele van oly katonákkal, akik az egészért feláldozták magu­kat. És ha a tagság mö­géjük sorakozik, akkor az ő áldozatos munkájuk nem lesz hiábavaló, hanem uj megerősödés és uj fejlődés felé foga vinni 1943-ban a Verhovay gondolatot. Elszántan ki a frontra! Háborús színezete van, és katonás vezényszó formát öltött magára a vastagbetüs fenti mondat, holott sem­miféle “üsd agyon” szándék nem sugalmazta annak le­írását. Alkalomszerű csupán mint ez a most divatban ievő háborús nóta: “Praise the Lord and Pass the Ammunition!” Az űj évnek beköszöntésével ugyanis sok olyan követelő probléma tolakodott be az újév részére nyitva­­hagyott ajtón, amelyek a Verhovay Portán elhelyezkedve türelmetlen módon várják sorsuknak jóraforduló elin­tézését. Ezeket a zsarnoki hajlamokkal felruházott követelé­seket a gummi és gazolin termékek heptikás állapota szülte meg, mint ahogy az epidemikus betegségeknek csiráit szokta tenyészteni a rendes táplálkozásnak, a tisz­taság lehetőségének hiánya. Ilyen nézőpontból tekintve az uj évet kisérő tüneteket, akaratlanul is támadó ellen­séget kell látnunk bennük s ösztönös mozdulattal védel­mi állásba kell helyezkednünk. Tárgyilagos egyszerűséggel megvilágítva a helyzetet, azt kell mondanom, hogy sokkalta nagyobb az utazás megnehezítésének hatása a Verhovay Segély Egylet fej­lődésére nézve, mint az a felszínen látszik. Figyelembe kell ugyanis venni, hogy a tagszerzés és* tagmegtartás véghezvitelére kialakult s maradhatós eredményeket fel­mutató rendszernek az alapját éppen az a lehetőség ké­pezi, hogy a kellő utánjárásra meglegyen a szükséges al­kalom. Az autók rövidre vágott utain keresztül a mi Egyesületünk szervezési módozataiba is belenyir azonban a szükség parancsa s amint sok mással cselekszi, miránk is ránk hagyja, hogy az adott esetben a közmondásos helyzethez igazodjunk: “Magad Uram, ha szolgád nincs!” Ebből a közmondásos meghagyásból pattant elő az a gondolat, hogy a frontra szólitsam a Verhovay zászló leg­képzettebb katonáit, rendszeres hadjárat megkezdésére bírjam, élharcosainkat, a fiókok titkárait, elnökeit és minden egyes tenni képes tisztviselőit. Békés időben, rendes járatú esztendőkben tisztesség­tudással köszönteni szoktam az Uj Évnek kezdetén azo­kat, akik a fiókok ügyeinek intézését ujan, vagy újabban magukra vállalták s testvéries üdvözletem mellett csupán az a kérés volt hozzájuk intézve, hogy alapszabályainkat betartani és betartatni különös kötelességüknek ismerjék. Ma nincs békés idő, fegyverrel kezében lépett közénk az esztendő s kardját suhogtatva nemcsak a harcnak meze­jére kiállt katonák soraiba vagdal, hanem kaszabolja mindazokat a kiváltságokat is, amelyeket a békének jó­voltából társadalmi életünkben mi itthon maradottak él­vezhettünk. Azért, ha szokásomtól messze nem térve, most is testvéri szeretettel köszöntőm a Verhovay fiókok­nak 1943-ra megválasztott tisztviselőit, még sem mulat­hatok hosszasan üdvözlésük mellett; mert hiszen “Rossz időket érünk, rossz csillagok járnak!!’ Rátérek tehát arra a kérésre, amit tiszttársaimnak igyekszem ebben az évben szivükre kötni. Nem áll hosszú és sok mondatokból, csupán ennyi: Tartsátok meg, sőt növeljétek a Verhovay Segély Egylet erejét! Tudom, hogy ez nem oly könnyű, mint ahogy az a szóban elhangzik, de nem lehetetlen. Egyetlen tényező­től függ, — az erős akarattól. Ezt kérem! Elhatározott erős akaratot az 1943-ik évben előálló fióktisztviselőink­től s ha erre hajlandók, úgy a háború szülte veszedelmes következményektől Egyesületünknek nincs mit félnie. Nincs mitől tartanunk, mert ha nem is érhetnek el,

Next

/
Thumbnails
Contents