Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1941-12-04 / 49. szám
1941 December 4 LITTLE JULIUS SNEEZER Verhovayak Lapja Il ik Oldal BT BAKER aUiÜA GAY By BERNARD BAILY GüdöJ?^... 'A FRIEND IS ONE. vmo KNOWS YOUR FAULTS.AND IS WILLING Tp FORGET THEM!' 52 TÉKOZLÓK Ha eladta is az egyiket, csak olyat sikerült venni megint a másik mellé párnak. Vagy hogy mindig megtanulta az uj ló is a kötözködést a megmaradtól? Lehet, de tény, hogy Szekeres Péternek egyszer sem jutott eszébe mind a kettőt egyszerre kicserélni. így aztán a lovai éppen akkor kötötték meg magukat és nem mentek tovább Szent Péternek se, mikor legsürgősebb dolga lett volna, vagy legrosszabb helyen haladt a kocsival. Talán ez a lovával való állandó küzködés, bosszúság soványitotta le annyira s növelte olyan valószinütlenül nagyra az ádámcsutkáját, hogy becsületes neve helyett Ádámnak csúfolták mindenütt. — Lám — gondolta János, — mindenkinek csak van mire veszejteni az életét. Egyik igy, a másik meg amúgy csak eltékozolja magát, osztán van is valami látszatja meg nincs is. Szekeres Péter most igazán szilaj haragra gerjedhetett. Erre vallottak a két lovat cüsztelenitő vastag hurkák, az ostor nyomai és az éktelen szitkok, amikkel Szekeres Péter minden ostorcsapást kisért. Akkor aztán hirtelen megugrottak a lovak s úgy ragadták el a kocsit, hogy János alig érkezett félreugrani előlük. így is nekilódult egy vastag akácfának. A kalap lerepült fejéről s a fa meghorzsolta homlokát. Abrahám Jóska már ott hagyta a keritéscsinálást és feléje futott. — Tyü, de megijesztettél! János összeszedte magát, tréfára fogta: — Tán bizony ettől a két rossz gebétől, Jóska bácsi? Félkézzel fogtam volna meg, csak szegény Adámot sajnáltam. Ha megállítom a táltosait, estig se indulna mégegyszer. — Hát ez igaz — csóválta a fejét Jóska bácsi, aztán mintha ez lenne a legfontosabb ügy most, amiről beszélhetnek, folytatta: — Szégyön ez egy parasztembernek, az ilyen ló. Azután, hogy Szekeres Péter már kocsistul-lovastul TÉKOZLÓK' 49 OTTHON. — Anyám, Timár Panninak gyereke lesz! Úgy mondta ezt Erős János, olyan hangsúllyal, mintha az édesanyját akarná felelősségre vonni ezért. Pedig alig egy pár órája, hogy hazaért s jóformán meg se nézhették egymást, mi változást tett bennük az idő. János mégis látta mindjárt, hogy édesanyja megrokkant. Esett, tehetetlen, siránkozó vénasszonnyá változott, akinek nagy szüksége volna gyámolitóra. Tudta, hogy legalább jó, ragaszkodó fiúi szeretettel kellene megvigasztalni szegényt, de egészen teli volt a maga bajával. Mielőtt elindult volna, még mindent máskép látott. Messziről minden szebb és minden könnyebb. De mikor a falut látta feltűnni előtte s minden ember szájában gúnyos vigyorgást vélt, vagy sajnálkozólag kinyüt szemeket: ni itt van hát Erős János, aki olyan csúfot tett a Tamár Pannival, egyszerre keserű iz vegyült a reménykedésbe. Mintha az egész falu az ő szégyenét suttogná s az eszébe se jutott, hogy a falu bizonyára nem az ő szégyenének látja s ha valakin sajnálkoznak, hát akkor az a valaki Timár Panni lesz. Igaz ugyan, hogy Timár Mátyás mindenki előtt gyalázza, mocskolja és mindenki tudja, hogy Pannit még ilyen állapotban sem kapja már meg! — Hát ez az. Ezért lobban olyan nagyot Jánosban a dac és a busitó elkeseredés. Kati néni meg csak hallgatta ezt a vigasztalan beszédet és minden terhet szivesen magára vett volna a fia válláról, ha úgy lehetett volna és ha úgy nem roskadoztak volna már úgy is a lábai, hogy néha botra támaszkodva botorkált végig az udvaron, mig megetetgette az aprójószágot és a malacait. Csak nézte meggyengült szemeivel a fiát s ez a nézés is elég volt neki. Nem is sokat értett a vádoló szóból. Csak rámondta: — Azt hallom én is, de nem tudom. Régön nem láttam a lelkömet. Ahogy hóolvadáskor kint vót, nem mondott rula ... — Nem ám, mert szégyönli magát, meg az a kabó-
