Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1941-11-06 / 45. szám
1941 November 6 11-lk Oldal Verhnvayak Lapja LITTLE JULIUS SNEEZER BY BAKEk HEROES OF SPORT By BILL ERWIN KITTY RAWLS, HAS SO MALTY MEDAIS AND CliPS SHE WON FOR SWIMMING, IT WOULD TAKE TWO MENTO CARRY THEM---1------------------AT THE AGE OF /4 SHE Qualified to perform IN THE OLYMPICS-HER. Performance on the springboard was so EXPERT THAT SHE WON »PPL THAT take up aquatics as a means to BUILD UP HSR HEALTH, MISS RAWLS TOOK HER SWIMMING VERY SERtOUSLYSO SERIOUSLY IN FACT. THAT SHE SOON BECAME EXPERT AT IT-------KITTY, RECENTLY RAH HER RECORD STRING OF SWIMMING AND DIVING TITLES UP TO 2.1, AND PLACED FIRST 4 TIMES IN THE A Ail. MEET/ 36 TÉKOZLÓK TÉKOZLÓK 33 magyarázom az egészet. Egy goromba hencegő fráter mellbevágott. Kint a korzón, sokan látták, nem hagyhattam. Elintéztem egy kicsit. Még jobban is elintéztem volna, ha rendőrért nem kiált. A leány ajka lepittyedt: — Gyáva pasas lehetett. János elvörösödött egy kicsit, mert most vette észre, hogy akaratlanul hazudott, mikor azt állította, hogy az ellenfele kiáltott rendőrért. De ráhagyta, mert látta, hogy a lány szemében helyreállt a tekintélye. Igazán ártatlan dolog ez a kis ferdités és senkinek se árt vele. Még hozzá is tette: — Az. Csak hencegett. De nem akartam, hogy a rendőrök kisérjenek a kaszárnyába. — Jól tette. A leány most körüljártatta tekintetét a tágas udvaron, aztán már egész bizalmasan hajolt közelebb Jánoshoz. — Behívnám szívesen, de nem lehet. Tudja, az én apám különös egy ember. Mindig engem félt. Két hónap múlva 17 éves leszek és alig akar egyedül engedni valahová. Még azt szeretné tán, ha egy férfivel se állnék szóba. Mindegyiket gazembernek hiszi. A katonákat különösen. Nem tudom igazán, mit félt rajtam. Inkább menjünk erre a bokrok mögé, nehogy észrevegyenek. — De ha igy van, — mentegetődzött János, — én nem akarom, hogy miattam kikapjon az édesapjától. — Csak sose siessen. Azért elbeszélgethetünk egy kicsit. A leány arcán cinkos, gyerekes mosoly futott végig. Olyan ismeretlen volt János előtt az ilyen mosolygás. Könnyed, mint a fény villanása és lebegő, puha és simogató. Nem csuda, ha a paraszti szögletes formákhoz, erős nyílt érzelemnyilvánitáshoz szokott férfit megbabonázta vele. Dehogy igyekezett már elfutni, csak azon tűnődött még, milyen furcsa rendelése az Istennek, sorsnak, vakérezhette azt a testében ébredező uj életet, ami boldogsággal tölthetné el, ha nem kellene folyton arra gondolni, hogy mi lesz vele. Ma délután annyira megrémült ettől, hogy ilyedtében egyenest Kati nénihez futott. Neki akarta elmondani. Kinek másnak mondhatná. És neki se merte. Nem terhelhette meg még ezzel is. Jánosra gondolt. Talán neki kéne? — De hol van most János? — Egyszer sem érezte még ennyire a távolságot, ami elválasztotta őket. A sár cuppogott a cipője alatt és fázósan, hideg szemekkel megeredt az eső. * * * Sok mérfölddel arrébb János a Széchenyi tér közepén álldogált akkor. Panninak elküldte a boldog reménykedésekkel, biztatásokkal teleirt levelét s most ott állt meg nézgelődni a barométer oszlopa mellett. Az egyetlen szilárd pont volt még ez az ő számára ebben a kiismerhetetlenül bonyodalmas nagy városban. Máskor is innen szokott szemlélődni s már messziről ismerősen köszöntötte a nagy barna oszlopot a szemével. Vasárnap délelőtt volt, korzó ideje. Máskor a hullámzó tömeget nézte János, de most sokkal nagyobb gondolatok vonták el ettől a figyelmét. Fölnézett a városháza fényes zöld tetőzetére s az az érzése volt, mintha kis tehetetlen törpe létére került volna hirtelen az óriások országába. Szinte csudálkozott, hogy körülötte épp olyan, vagy még kisebb, csenevészebb emberkék mozognak. Az ő müvük lenne itt ez a csodálatos sok minden? Van ehhez valami köze pl. annak a szürkeruhás elegáns fiatalembernek, aki láthatólag minden erejét arra pazarolja éppen, hogy unott arcú szeretőjének szépeket mondjon, hogy mosolyt csalhasson valamiképpen a kifestett ajkakra, vagy annak a kutyát vezető prémes asszonyságnak ott? Erős János elmosolyodott. Nem sokat ismert ugyan azoknak életéből, de úgy érezte, hogy lehetetlen. Az egészből tán azok se értenek többet nála. Csakhogy ő mégsem elégszik meg ennyivel. Minek
