Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1941-10-23 / 43. szám
I2-Ik Oldal 1941 Október 23 VerJiovayak Labia m<vo MAGYAR BESZÉLŐ FILMEK * tMOZI VILÁG f f HANGOS HETI HÍRADÓ A Nanty Glo-i Family Theatreben Vasárnap, Nov. 2-án d. u. 2-kor HÉTFŐN ÉS KEDDEN, NOVEMBER 3 ÉS 4 ÉN A Grand Színházban Az ' IGLÓI DIÁKOK" és a "SÜT A NAP" AZ ELSŐ MOZI SZEZON LEGNAGYOBB FILMJE, AZ “IGLÓI DIÁKOK” ÉS A “SÜT A NAP”, A MAGYAR FALU NAGY CIGÁNYZENÉS FILMJE kerül újra bemutatásra a Nanty Glo-i Family és a Hazelwood-i Grand Színházban A magyar filmbarátoknak nagy eseményben lesz újra részük, amikor bemutatásra kerül a magyar filmgyártás remekműve, Zilaliy Lajos “SÜT A NAP” című hatalmas zenés, falusi életképe. Az amerikai magyar filmbarátok különösen kedvelik azokat a filmeket, amelyek a magyar vidéki életből meritik témájukat. Amikor a budapesti Népszínház tavában működött, egyre-másra mutatta be a Népszínház a népszínműveket. A magyar nótának, a magyar életnek ezek voltak a mértfüldkövei. Az elmúlt évtizedek alatt azonban csak egy igazi, népszínmű került bemutatásra, Zilahy Lajos mestermüve. “SÜT A NAP.” A “SÜT A NAP” cimü szinda rab óriási sikert aratott a Nemzeti Színházban. Sámson Mihály, a háborút viselt egyszerű magyar fa lusi legény édesbis históriája, aki vitézzé avatása után beleszeret a tiszteletes ur leányába. A tiszteletes ur leánya, Sárika, egy műkedvelő előadásra készül — a tanító ur lakásán találkozik Sámson Mihállyal és ott a parasztruhában levő papkisasszony és a daliás legény egymásba szeretnek. A magyar falu azonban beleszól a szerelmesek dolgába — és a fiatalok már-már szétválnak, amikor . . . Ugyanazon a műsoron az “IGLÓI DIÁKOK” Kevés magyar film férkőzött olyan közel az amerikai magyar ság szivéhez, mint az “IGLÓI DIÁKOK.” De ez könnyen érthető is, mert nagyon kevés filmben van több magyar dal, szív és lélek, mint az “Iglói Diákokéban. Szakértők szerint Jávor, Kabos, Gózon életük egyik legjobb szerepét játszották ebben a flmban. Akik már látták a darabot, azok újra és újra szívesen végignézik, akik pedig még nem látták a filmet, azok valóban nagy mulasztást pótolnak helyre. Igazságszeretet Egy kis kölyök belekaparta a saját nevét egy vadonatujan lakkozott autó oldalába. A kocsi tulajdonosa első haragjában alaposan megnyakalta a kisfiút. Az éktelen bömbölésre összeszaladtak az emberek és sietve jött elő a gyerek apja is. — Ki merte megütni a fiamat?! — kiabált. — Hói van az az ember, hagy álljak szembe vele! Látni szeretném ! — Én voltam — jelentkezett egy kétméteres óriás, szélesvállu, csupaizom ember. — Vegye tudomásul, uram, — nyelt nagyot az apa, — hogy tökéletesen igaza volt és én magam is meg fogom büntetni a gyereket, hogy ilyen kárt csinált önnek. Biztos jel — Te, nem tudod, hogy az uj testvérkénk fiú vagy lány? — De csacsi vagy, nem látod, hogy puderozzák? Csak lány lehet. 26 TÉKOZLÓK TÉKOZLÓK * 27 — Nem lesz mán András napkor az esküvő se. A nagy keserűség még jobban beléjük mart, hogy János igy kimondta mindkettőjük gondolatát. Panni csak most eszmélt a szavak értelmére. A veszteségre, boldogtalanságra ami őt éri és lelkét ért mérhetetlen keserűséget sírásban öntötte ki. János csak szánakozó, kissé együgyü, gyámoltalan tekintettel nézte. Talán valami vigasztalásfélére gondolt, de hang nem jött ki a száján. — Nem tudom János miért, de valami úgy szorítja a mellemet — sóhajtott Panni, mikor már megszűnt a sírástól. — Ugy-e vigyázol majd magadra? Osztán három évig! Nem lehet az igaz, János.?. Most végre a János szava is megoldódott, ügyetlen gyöngédséggel simogatta meg a lány fejét: — Nekem is nehéz az elválás Panni. Itt kell hagyni 1£ged. Mert nem a fődet sajnálom, nem a falut, mer az itt marad. Minden itt marad és mindennek lesz, aki gondját visejje, csak teneköd nem. Téged sajnállak én Panni, mert te is itt maradsz Elfordította az arcát, hogy ne lássa Panni azt a néhány áruló könnycseppet, ami végiggördült az arcán. Még most is érezte János ezeket a könnyeket. Most, hogy ott ül a kaszárnyaablak mellett és bámulja, hogy a nagy város utcáiból éppen úgy özönlenek, futkosnak az emberek, mint odahaza látta a méheket a kaptárakból. még tán jobban égetik azok a könnyek. Hónapok óta ismétlődött ez már igy. Mindig, ha ideje volt a csendes elvonultsághoz, csak az utóbbi napokban érezte, hogy soká már mégsem mehet. Valami kell, valamit csakugyan tenni kell. Egy levélben Panni arról értesítette, hogy voltak a jegyzőnél Kati nénivel, az ő édesanyjával kérvényt Íratni. “Osztán a jegyző ur igön biztatta Kati nénit. Aszonta neki, hogy Jánost fölmentik, mert hogy öreg édesanyja van, köll családfenntartónak. Te keresed neki a kenyeret, ó, János, az Ur Jézus csak ránk tekintene.” — Ez a levél egy kicsit vidámabb volt. János is másképpen szemlélte az eseményeket s ha nem végeztették volna éppen vele folyton a legmegalázóbb munkákat, még tán a régi jobb kedvéből is megjött volna egy kevés. De nem volt nyugta soha és ráadásul még pihenő idejében is olyan tréfákat űztek vele, ami az előbbinél is jobban letörte. Egyszer megállt a nagy kaszárnyateremben szerteszét dobált ágya, ruhája és szerelvénye mellett (azt állították nagy komolyan, hogy mig lent járt az udvaron, idebent forgószél kerekedett) s olyat káromkodott, hogy mindenki a hasát fogta nevettében. Elkeseredésében még jobban szétdobált mindent. Minden ágyat fölboritgatott s még a szögeket is kiverte a falból. Aztán megállt, homlokán pattanásig feszült az ér és mindenre elszánt tekintettel nézett maga elé. De nem az következett a nagy rombolásra, amit — a kaszárnyái nagy fegyelmet tekintve, mindenki várhatott volna. Ez a rettentő káromkodás és a haragnak ilyen imponáló kitörése meghozta a becsületet. Sőt elmesélték a dolgot a főhadnagyának s azt is egészen meghódította vele. Egy hétre rá tiszti szolgának vette maga mellé. Első napokban János csak annyit értett, hogy megszabadult a kaszárnyái élettől s ez elég volt ahhoz, hogy hálásan gondoljon Endrődi Imre főhadnagyra s egy csapásra fölszabadítsa a nagy nyomás alól, amit ott érzett. Hiszen a tisztiszolga tulajdonképpen már nem is katona. Mindig uj, tiszta ruhában járhat, nincs kötve sehova s ha ügyes, több a szabadsága, mint a gazdájának. Csak azt nem tudta még, mire használhatja. Endrődi Imre főhadnagy az az ember volt, aki nem szeretett sokat beszélni, de annál keményebb parancsokat osztogatott. Ezeket a parancsokat még senkinek sem volt mersze megszegni, bármilyen csekélység volt is. Uj tisztiszolgájához első parancsa az volt, hogy hozzon neki egy zónát a vendéglőből- • 'V— Mi... micsodát, főhadnagy ur? — kérdezte
