Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1941-10-16 / 42. szám

1941 Október 16

Verhnvayali Lapja

11-lk Oldal

LITTLE JULIUS SNEEZER - by baker

LOOK HERE VOIWGMAN? OlO'MT THAT i-AOy A5«

for FRejH eoasr

ANO you havcnt any KK65H e«*S?,

I'M VERV roRRV LADY 60T VVE H/WÉ 60 fketh c«oíí

ANO YA WENT TflLD HER W£ HAVE ANY!S’

HAVE ART

DID'NT VOU ttE ME LAV THOR E60V on THE COUNTER A FEW MlNUTEJ AGO.

HEROES OF SPORT

By BILL EKWUN

IT WAS NOT :0

UNTIL. HE HAD R MANAGED THE LOUISVILLE. BALL ” CLUB FOR YEARS 's THAT HIS PILOT SKILL BECAME APPARENT.V HE BROUGHT "THE \ LOUISVILLE TEAM . TWO PENNANTS

is«" TAKING

^gLsT i / TUE CHICAGO 'rauRI CUBS-ATE AH IN CELLAR POSITION, JOE PUSHED HIS TEAH TO FIRST PLACE AND A NATIONAL LEAGUE PENNANT.

0NE of the host popular

AND MOST FAMOUS OF MANAGERS *N BIG LEAGUE BASEBALLTHE «TORY OF HIS CAREER. READS LIKE A HORATIO ALGER STORY....

t/ factut THAT A ^ M: CARTKJ TEAM NEVER ENOS THE SEASON BELOW asP PLACE.

FOR YEARS.UNTIL HE FINALLY MADE HIS WAY IN THE BIS LEAGUES-HE DEUVERED ICE AND DID OTHER JOBS—

AND NOWWUHj THEVANKS < HE HAS ANOTHER PENNANT TEAM*.1

24 ’ i TÉKOZLÓK

inkább, az meg a Csutorásba. Hát mit szólsz hozzá? Melyiket választod?

János rávicsoritotta erős nagy fogait s a barátkozó kedvében lévő baj társ akaratlanul is végignézett a saját vékony termetén é-s hátrébb húzódott. Különösen, hogy János hatalmás barna ökleit is mozdulni látta. De viszszavonulásában is még megjegyezte jelentős kacsintással:

— Pedig kár olyan nagyra látnod. Mást is találhattál volna ott. Ha azok megcsiklandoznának egy kicsit ...

Tovább nem folytathatta s szerencsére még idejekorán lehajolt, hogy a János szuronya arasszal a feje fölött vágódjon a falnak. Ész nélkül kotródott ki aztán. Az ilyen kirohanások persze nem tették könnyebbé János számára a kaszárnya! életet, de azt elérte, hogy senki se közeledett már feléje. Most is teljesen egyedül maradt. Vasárnap délután volt. A januári száraz hideg is engedett valamit. Kellemes lehetett a séta odakint. János nézte a téren átvonuló újonc katonákat. Egyiknek másiknak tán van is itt már valakije, csak ő ül bent, mintha a legügyefogyottabb volna az egész közt. De ez a gondolat se bántotta most. Érezte, hogy más oka van, hogy ő nem egészen olyan, mint a többiek. — Ez volna? Dehát milyen akkor? — tűnődött el és nem talált feleletet. Dacos, ellenséges érzés öntötte el, azután hirtelen kimerülve, csendes révedezésbe merült. Majdnem úgy, mint odahaza szokta a szalmakazal tövében. Mint anynyiszor, most is Panni hűséges szemei és könnyes arca tűnt elébe. Úgy, ahogy utolsó este látta, mikor elbúcsúzott.

Kisasszony nap felé volt már s a cséplést is befejezték, a törés még nem kezdődött el. Egyre többet gondoltak arra a napra, amit annyira vártak s amitől még mindig olyan nagy idő választotta el őket. Úgy számlálgatták a napokat valóban, mint a gyerekek, mikor a karácsonyt várják. János huszonegy éves múlt a tavaszon s mindig erősebb vágyakozás hajtotta a leány

TÉKOZLÓK 21

nézve, mikor itt lesz v§lük egészen. Legtitkosabb gondolata, illetve reménysége az volt, hogy talán, talán ... ha az Isten is megengedi, ő fogja majd nevelni az első unokát, öreg szemeit csaknem elfutotta a könny, ahogy hálálkodva emelte föl az ég felé. — Jóságos Szüzmária, •adsz te boldogságot a szegény embernek.

A szoba felé figyelt. Még mindig csend. Mi az ördögöt csinál az a János olyan sokáig azzal a citerával. Máskor gyorsan elkészült vele. Szerette volna már hallani azokat a busongó nótákat, amiket János olyan szépen csalogatott elő a citerából. Akkor az ő lelke is kiszabadult öreg testéből és körülszálldosott mindent. Föllebbent előtte egy-egy pillanatra a múlt. Réveteg mosollyal szinte látta ezt a nagy erős fiát, mint kis szőkefürtös pufók gyereket futkosni a szoknyája körül. Lelkében fölharsant a kacagás arra a gondolatra, milyen rémült szeméket meresztett rá a kis Jancsi, mikor először tehenet tudott venni és bevezették a tanyájába. De az volt aztán még igaz gyönyörűség, amikor ettek s megrágta Jancsikájának minden falatját. Bizony, csak nem engedte, nem engedhette, hogy gyenge kis egérfogaival kínlódjon a hús, meg a kenyér rágásával. “Csócsált” neki és lám, nem hiába. Ilyen erős legény nincs is a faluban több. Ezerszer átgondolta ezt már igy galambos Kati néni, de most ezeregyedszer is csak megsiratta a végét, mert mindig oda torkollott az ilyen emlékezés, hogy: ha szegény uram ezt, vagy azt megérhette volna. De ez a sirás is jól esett azért. Talán kell is néha az emberi szivnek, hogy rftegtisztitsa, földerítse, mint tavaszi záporok a kék eget.

Sokáig gubbasztott igy emlékezésekbe merülve, azután hirtelen fölriadt: még mindig nincsen kész az a citera? Egy villanásnyi gondolat egész megremegtette. Szeretett volna fölkelni és benyitni az ajtón a szobába. Mindig jó, ha az öregek előrelátók. Semmi rosszat nem gondol ő a Panniről, meg a fiáról, Isten ments. De mégis. Sosem lehet tudni az ördög hol piszkálódik. Is-