Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-12-19 / 51. szám
VOL. XXIII. ÉVFOLYAM 1940 DECEMBER 19 NO. 51. SZÁM HÁHOKI S KAKÁCSOIVY Betlehem körüli pásztoroknak ebben az esztendőben hasztalan tűnik fel a szent jászol felé mutató csillag. Három napkeleti királyok ezen a karácsonyon hasztalan indulnak útnak, hogy a Béke nagy szülöttjének látásában gyönyörködjenek. A határok ma zárva vannak és ki tudja, hogy a Megváltó születését jelző csillag vájjon nem-e halálos bombákat vivő hadi repülőgép jelző lámpája, amely romlást visz jobbat remélő, ártatlan emberek fejére. Aki azért jött a földre, hogy az emberek keblébe beoltsa a felebaráti szeretet megváltó gondolatát, most bizonyára könnyezve néz alá a földre. A halált százszámra osztó marokkal emelkednek ég felé a gépfegyverek és ágyuk csövei és jámbor lelkek ajkáról nem a zsolozsma hangzik, amely békességet hirdet, hanem a keserű gyűlölködés ezernyi átka. Ha a Megváltó alátekint a földre a mostani karácsonykor, vájjon nem döbben-e meg a szörnyű képtől és nem kérdezi-e önmagától: , , , * — Vájjon erdemes volt-e ezért születnem, élnem, tanitanom és a keresztfán ömlő véremmel pecsételnem meg igéimet? Mintha a Biblia apokalipszisának négy nagy szörnyetege éppen most száguldana végig a földön és döntené porba mindazt, ami szépet és jót az emberiség csaknem kétezer év alatt alkotott. Mintha e karácsony küszöbén kihalt volna az emberek leikéből minden nemes érzés és csak az állati rombolási düh‘ maradt volna meg. hogy vérmezőt csináljon a föld hátán. Jut-e vájjon az eszébe a katonának, aki gépfegyverének csöve mellől néz a magasságba és karácsony szent éjszakáján meglátja ott a béke csillagát? Ragyog-e még ez a csillag, vagy csak reszketve pislákol? Emberileg érző szivek dobbanása a szégyen pírját kergeti az arcokra ezen a karácsonyon, amikor az alvilág minden sötét szelleme dúl a földön és nekivadulva ont vért . . . vért . . . vért . . . ártatlan vért. Mondja az írás soha el nem múló szavakkal: — Égnek kiált ez a vér és megtorlásért esedezik. Be fájdalmasan szomorú, hogy a legnagyobb öröm napján, az Igazság születésének napján ömlik a vér, amely Megtorlásra vár. MIKOR LESZ ISMÉT BÉKESSÉG? Karácsony napját az evangéliumi költészet és a keresztény kultúra az egész világ közünnepévé avatta. Közel kétezer esztendővel ezelőtt, azok a jámbor betlehemi pásztorok lázas izgalommal várták az Isteni Kisdedet, — a “Megváltót.*’ Bíztak, reménykedtek, hogy a világ romlottsága, az emberek kishitűsége megszűnik és valóban bekövetkezik valami mennyei csoda: a megváltás. Azok a jámbor, betlehemi pásztorok jelképezik ma is a bizakodó, a reménykedő világ népeit, akik várják a megváltást: tengersok kínjuktól, szenvedésüktől való megszabadulásukat. De minden földi és talán égi jel is azt mondja, hogy egyelőre hasztalan várják! Millió és millió család feldúlt tűzhelyét az idén nem fogja beragyogni a Karácsony szépsége és szeretete. A háború lángtengerében Európa ma egy elátkozott boszorkánysziget s még ott is, ahol nem tombol a tengeri vagy a légiháború borzalmas fúriája, az emberek visszatértek az őstörténelem ama korába, melyről a történetírók feljegyezték, hogy “barlangokba menekülve tengették sivár életüket, hideggel, sötétséggel küzdve.’’ Már szó sem esik arról, hogy karácsonyra talán megértőbbek, jobbak, gyengédebbek. lesznek az emberek. Az ajándékozó szeretet is majd abban fog meg-megnyilvánulni, hogy több és több bombát vetnek le a megriadt lakosság békés otthonaira, a karácsonyi misztikus félhomályban derengő templomokra,- a kórházakra, a középületekre és a palotákra. Sajnos, a mi részünkről most csak a szánalom hajlik feléjük. — de vigasztaló szót nem találunk. — amikor látjuk, hogy karácsony szent estéjén is nem a szeretet és a könyörület, hanem a vad gyűlölet és a nemtelen bosszú letipor mindent a föld sarába. Nagyon szomorú karácsony lesz az idén s a mi lelkünket ideát nem vigasztalja meg a kalmár szellem karácsonyi hóbortja és zaja, a karácsony szemkápráztató fénye és csillogása, mikor senki sem tud a felvetett kérdésekre válaszolni: “Mikor lesz ismét békesség?" Békesség nemcsak itt Amerikában, a boldog családok Otthonának meghitt csendjében, hanem mindenütt — az egész világon, mely most oly epedve várja azt, aki a betlehemi rege szerint “elküldetett, hogy legyen Világossága a világnak.” De mikor lészen az írás beteljesülése és mikor hull szét majd millió és millió apró részekre a csodálatos betlehemi üstökös tündöklő fényruhája, hogy a nagy világon mindenkinek a hajlékába jusson belőle valami? Jusson a földet átfogó végtelen isteni szeretetből egy-egy meleg fénysugár. De mikor lesz az? A szeretet karácsonyi fényessége mikor fog visszatükröződni az európai világvárosok bérházainak fényes ablaksorai, paloták ragyogó üvegtáblái és szűk sikátorok düledező viskóinak töredezett üvegjei és a falusi házikók kis ablakai mögül? Senki sem tudja azt nekem megmondani. De a mi lelkünket mégis megnyugtatja az a gondolat, hogy már gazdagabban ontják füstíellegeiket az amerikai ipar telepek nagy kéményei és Santa Claus az idén boldog karácsonyt fog varázsolni igen sok amerikai otthon falai közé. Sok Verliovay testvérem boldogan fogja köszönteni a karácsonyt, amikor pihenni fog a munka, elnémul a harag S mindenki örömet akar szerezni másoknak, hogy maga is örvendjen. Egyelőre valamennyien csak álmodozhatunk a világ békességéről. Azt mondják, hogy karácsony estéje az, amikor lehet szépet álmodni békéről és szeretetről. Álmodjunk mi is Verliovay békéről és szeretetről. melyet ebben az évben sokan megbolygattak, oldalbarugtak, — de a megbánás mindenkor mégjs csak felülkerekedett. És mi Verhovayak mégis hisszük, hogy a világ szebbé tételére, az ember megváltására a betlehemi jászolban megszületett az Isteni Gyerek, aki törvénybe iktatta a felebaráti szeretetet, hirdetve a megbocsátást, az alázatosságot, az irgalmas jótékonyságot, — lelki tartalommal gazdagította az emberi műveltséget — és magas szférákba emelte az ember lelkét. DARAGÓ JÓZSEF.
