Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-10-17 / 42. szám
1940 Október 17. Verhovayak Lapja #-15-Ik Oldal LITTLE JULIUS SNEEZER DT DAALH V STARS ON PARADE By TONI ROSSETT BOB, HOLLYWOODS mmm, m * TO LEAD m SCHOOL ORCHESTRA, AND AT TUE SAME TIME PLAY THE PIANO, CELLO, VIOLIN AND THe campte! zajost woe ' OVER 70 MY L i RANCH! I'll SHOW YOU PUNCHERS HOW TO ROLL__. < CIGARETUSJ^^h |i LEARNED TO ROLL • 1 . CIGARETTES SO WELL / FOR A PART IN ONE OF _ HER PICTURES SHE CAN NOW BEAT MOST MEN AT IT! ÉDWftRD <5. ■RobInSom's greatest ENJOYMENT 16 RELAYING AT . HOME AND ADMIRIRING HIS FINE COLLECTION OF MODERN FRENCH ART AND FAMOUS ETCHINGS' 164 MAGYAROK CSILLAGA — íme, uj törvény van felettetek, mától fogva. Nem emeltétek pajzsra ezt az ifjút, mint atyáit. Nem ember választotta őt uratokul. Isten akaratából lett alkalmassá, az Egyház kezessége mellett. Adjatok tisztességet az Ur választottjának. A templom hosszában térdrehullt minden lélek. S a Nagyasszony is térdreborult, fejét mellére ejtve. Meghajtotta homlokát fia előtt a Nagyur is. A kórusban a brenowi szerzetesek Isten dicsőségéről énekeltek. 5. FEJEZET I. Végre az öltöztetőasszony és a nyoszolyólányok egyedül hagyták Gizellát a zöld ágakkal s virágláncokkal díszített ágyasházban. Az egész világ kerengett vele s feje tele volt egészen ennek a furcsa, szorongató, izgalmas napnak eseményeivel. Mindegyre hitetlenkedve nézett végig magán s hol nevetett, hol könnyekre fakadt. Csakugyan ő maga ez? Nehéz elhinni, hogy itt van, de azt is, hogy nemrég még a novíciák szűzi ruhájában térdepelt a regensburgi Szent Pál kolostor amaz oltára előtt, mely felett az égi fénytől földresujtott Saulus képe áll. Jaj! . . . Miért dobban bele megint a szive, ahogy arra a képre gondol? Nénje, Brigitta, az apácák fejedelemasszonya, akinek méltóságát és szentségét alázatosan irigyelte, mindig dicsérte őt, hogy olyan buzgóságosan térdepel az előtt a kép előtt s alig lehet fölrázni imádságából. Úgy is volt. De gyakran belefelejtkezett az imádságba, mert az ifjú Saulus arca olyan különös módon elbűvölte. A mester úgy örökítette meg, ahogy vad fekete ábrázatán derengeni kezd az égi fény s megcsillan a látomásra táguló szemeiben. Ettől a képtől megválni, ez volt a legnehezebb. Zokogva vett búcsút tőle. Szivébe temette s úgy hozta el magával, magában... Tehet-e MAGYAROK CSILLAGA 161 megtudd ezt is. Élettárs után vágyói, mint minden fiatal. Nem bűn, fiam. De a te dolgod egészen más, mint akárkié. Nem kaphatsz az után, akit a hús és vér talán megkíván. Hittel kell elfogadnod azt, akit az Ur rendelt. Ebben is oda kell vetned magadat, kegyelemre. — Senkit nem ismerek . . . akit rendelt volna . . . — Előbb meg kell érned rá. Mert csak ha vállaltad sorsodat, kaphatsz támogatót a hozzád illő asszonyban. — Apám s anyám akarnak valakit? — Tudják s akarják. Krisztusért, az országért. — De én magamért, magamnak keresem! Szabadon, mindketten, szívből. — Ez az. Ezért kellett mindmáig várnom, amig magad szólalsz meg. Isten megadhatja, úgy is. De látod, az a fő, hogy rá kell bíznod, mint Ábrahám Izsákot. — Hagyd most! — kiáltott István, keserű szájjal. S szinte futva menekült. Éjjel zivatar nyargalt el a vár felett. Beledorgött István nyugtalan, lázas álmaiba. Cikázó fényeket vetett a férfi titkos vergődésének ágyára. Hánykódva viaskodott a fiatalember a vér páráiból kacagó Asszonnyal. Száz arca volt, ezé, azé, akiket úgy látott valahol, hogy tán észre se vette akkor. Most mind ismerősként hajlott, lengett, mosolygott rá, kínálta magát. Deodátó fogai villogtak a homályból s éhes szeme. Nem, Nem! Másra akart gondolni, nem olcsóra, állatra. Az álom makacs kényszerítésével mondogatta: Ott van, ott, a fal mögött! S döngette ökleivel az öntudat zárt kapuját . . . Végtelen megkönnyebbüléssel lélekzett fel. Az Asszony jött feléje. Más. Igazi. Kék égben lebegett s fény sugározta körül. Édesen fakadt titokzatos ajka, hozzá hajolt s mellére tette rózsaszirom-tenyerét. István egy pillanatra úgy érezte, hogy két szív ver a mellében s egy nagy dobbanással összeforr. Torkában lüktetett még, amikor hirtelen felült. A zivatar elmosta az utolsó hófoltokat is. Kéken
