Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-09-12 / 37. szám
TWO SECTIONS (Verhoyay Journal) VOL. XXIII. ÉVFOLYAM 1940 SZEPTEMBER 12 NO. 37. SZÁM VWí|y E K 1) É L II HA J A A L MÁSUTT is van hajnal és máskor is, nemcsak most. Derengés, gyöngyharmat, madárfütty, ragyogás, ébredés, élet indulása. És ma sem más bizony ez, még Erdélyben sem. Csak éppen hogy: nem szekerek zörögnek az országutakon, hanem huszárok menetelnek. Azzal a csendes, sereges ügetéssel, amiben benne van a legszebb “huszárnóta": zablák és kardok csörgése, nyereg nyögése, szijjak nyöszörgése, lovak patájának ritmusos csattogása. Ez most az erdélyi hajnal. Olyan szép nóta ez, hogy bele lehet bolondulni. Nemcsak az asszonynépnek, de akárki másnak is, aki magyar szivével, leikével húsz keserves esztendőkön át volt oláh rabságban. Jön Magyarország! Magyar huszár menetel Erdélyben. A Szamos partján, hegyek és völgyek játékos kanyargóiban, Kolozsvár felé, a Fellegvár alatt, ahol a kurucvilág óta, Rákóczi szőlőtőkéi koszoruzzák az utakat. Néma ügetés ez, mert nehézszivü ember nem igen beszél és nehéz a szive mindenegy huszárnak, aki most erre menetel. Leginkább az örömtől, de nem csupán örömtől, mert tulnan Kolozsváron, túl a Maroson, a Küküllökön, Tordán, Hargitán, Aranyoson, még rabságban élnek a székelyek. Ahogy a huszár jön, közeleg Kolozsvár is. A Bocskayak, Bethlenek, Báthoryak, Bánffyak, Telekiek ősi nyomaival; Mátyás szülőházával, a nemzeti színjátszás ódon szentélyeivel; Dávid Ferenc egyistenes népével és öreg magyar diákok boldog emlékeivel. A Szent Lélek ucca felől olyan harangsző csap le a völgybe, amiben három harang kacag, de van egy, aki sir. Ez.az egy a Székelyeké, akik túl a Küküllökön, Hargitán, Tordán, Aranyoson, még mindig rabjai az oláhnak. AZ UJ ISKOLAÉV KAPUJÁBAN INTELEM ÉS KÉRELEM A SZÜLŐKHÖZ Megnyílnak az iskolák kapui, — s elkezdődik a tanév. Most van az ideje annak, hogy elmélkedjünk a felett, hogy a szülői felelősség a gyermekkel szemben mit diktál és miben rejlik az iskolának nemcsak az oktató, hanem a nevelő hatása is? . .. Az ezen kérdésre adott válasz bizonyára érdekelni fogja a Werhovay szülőket, akikhez intézem most intelmemet, mely egyúttal kérésem is. Pedagógusok azt állítják, hogy elsősorban magától az “anyag”-tól függ, hogy milyen eredményt ér el az iskola? Az iskolás gyermekek között van olyan, akiben a szellem drágaköveit csiszolja ki, van olyan akit csak éppen hogy ki lehet formálni és végül olyan, akinek a lelke és az értelme fáradozás ellenére durva kő marad. A tanítói, a tanári kéz nemesitő munkájának eme különböző eredményeivel elsősorban maguknak a szülőknek kell tisztában lenniök s ezért elengedhetetlen, hogy a gyermek magaviseletéről és tanulmányi előhaladásáról időrőlidőre a tanítóknál, tanároknál érdeklődjenek. Az se fájjon sohasem a szülőknek, hogy a fiuk nem lehet középiskolát végzett (High School graduate), vagy éppen diplomás ember. Rengeteg pályát nyújt itt Amerikában az élet és nincs az az emberfia, aki valamely hivatásra alkalmcs ne volna, csak legyenek résen a szülők és figyeljék a gyermekek hajlamait, törődjenek vele, vegyék észre, hogy mivel foglalkozik legszívesebben az a gyermek és egyengessék okosan az útját akár a kereskedelmi, vagy technikai (sőt erre kéne súlyt helyezniükf) — a szakmunkási foglalkozás felé. Nem fog összedőlni a világ és nem esik le senki fejéről a korona, ha a tanulásra képtelen gyermek a maga valódi képességeinek megfelelő mesterséget választ... A diplomás jnunkanélküliek számát itt Amerikában félmillióra, becsülik. Sokan közülök már évek hosszú során át keresnek elhelyezkedést — és nem találnak megfelelő állást. Az ilyen bizalmat és reményt vesztett fiatal diplomás emberek bezzeg szívesen cserélnének a jólkereső ipari szakmunkásokkal. Hipokritának kell minősítenem azt a társadalmat, amely tüzzel-vassal termelteti ki magából ez áílásnélkiiliségre kárhoztatott “fehér gallérosokat” ahelyett, hogy reális pályára lépve, biztos kenyeret és tisztes megélhetést biztosítana a felnövő generációnak. De ez csak egyik oldala az éremnek. A másik oldalon szembeötlő betűkkel ez a szó van felírva: erkölcs! És most akinek tetszik, ám mosolyogjon, de én végzetes komolysággal állítom, és végső leheletemig kitartok amellett az “ósdi” igazság mellett: Nem recseg trombita, nem suhognak tisztelgésre kirántott kardok, ló nem nyerit sem zabra, sem csatára. De az ezredes, bővérű Gyula vezér sarja, leemeli kökényszinü csákóját ebben a “nagy magyar templomban" és — mintha az Ur imáját mondaná, — városok nevei peregnek le az ajkáról: — ARAD, ahonnan tizenhárom magyar tábornok lelke szállt Égnek; SEGESVÁR, Petőfi sirtalan sírja; VAJOAHUNYAD és egész Hollós-címeres Hunyad vármegye; ORSOVA, a magyar Duna kijáró Vaskapuja, ahol egykor ráleltek az elásott koronára; GYULAFEHÉRVÁR, Hunyadi János, vértanú László és a fejedelmek erdős temetője; TORDA, Erdély Rákosmezeje, ahonnan Hunyadi János indult utolsó nagy viadalára; FOGARAS, a héthegyek csúcsa, Apor vajda vára, Bethlen Gábor múltja és BRASSÓ, a legszebb erdélyi város, a bolonyai magyarokkal, akikre harminckét toronnyal néz az ősi vár és a tatárjárás borús emlékeivel szomorkodik le a cenki hegy. Ez még mind az oláhé! Az ezredes gunyorosan elmosolyodik: — Igazi erdélyi hajnal ez. igaz-e, őrmester, Fagarasi Mózes? Ám, őrmester, Fagarasi Mózes, a “mérgesbajszu" lófőszékely erre is talál kádenciát: — Igenis, alázatosan jelentem, EROÉLYI HAJNAL, amire megjön eccer a reggel is! Kolozsváron már a himnuszt énekelték. Nem is énekelték. Sírták. így várták az első magyar ezredet. TARNÓCY ÁRPÁD. erkölcs nélkül nincs élet. erkölcs nélkül nincs ember, nincs munka, nincs család, nincs társadalom! Az erkölcsi felfogás az egyetlen olyan vonás az emberben, amely őt a csuszó-mászó férgektől s az állatvilág egyes undok példányaitól megkülönbözteti. A fenevadakat nem akarom megbántani; hiszen c« ő világukban is van erkölcs, ha mindjárt másféle is, mint a miénk ... A mai kor éppen úgy mint a letűnt, erkölcsöt kér az ifjúság részére, erkölcsös nevelést a szülőktől, szigorú erkölcsös felügyeletet a tanítóktól és a tanároktól. Ki merem mondani azt is, hogy nem vagyunk megelégedve azzal a nevelési módszerrel, amely századunkban elharapódzott. Fiatalságunk szabadjára van hagyva„ s a felnőttek | , ' ... ...j • . - ... .... . fli j. ■ n , 'l Vfi-*--
