Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-09-05 / 36. szám
12-ik Oldal Verhovayak Lapja 1940 Szeptember 5. 100ró MAGYAR RESZELŐ FILMEK "MOZI VILÁG” HANGOS HETI HÍRADÓ A Grand Színházban SZERDÁN, CSÜTÖRTÖKÖN, SZEPTEMBER 11 és 12-ÉN 'Noszty Fiú Esete Tóth Marival" "MÉLTÓSÁGOS KISASSZONY" c. filmek lesznek újra bemutatva “NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL” ÉS A “MÉLTÓSÁGOS KISASSZONY” CIMÜ FILM A HAZELWOOD-I GRAND SZÍNHÁZBAN A magyar filmgyártás büszkesége a “NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL” uj határköve a megizmosodott, pompásan előtörő magyar filmiparnak, amely Mikszáth Kálmán regényének filmre vitelével nagy szolgálatot tett a magyar kultúrának. Ami magyar szépség, érték, művészet, ihlet iétezik, azt egybegyúrtán mind beletették ezen filmbe, amely mintha egyenes válasz lenne a nagyvilágnak arra, hogy a maroknyi kis magyar nemzet a müveit világ kultúrájában a legelsők között tud haladni. Producer, rendező, szereplők, sőt a hivatalos körök is összefogtak, hogy a Noszty Fiu-val olyan filmprodukciót adjanak, amely a magyar névnek dicsőséget és jó hírnevet szerezzen a külföldön, szerte a nagyvilágban. Harsányi Zsolt, aki Mikszáth Kálmán örökszép regényét filmre irta, remek munkát végzett és a film talán még az eredetinél is színesebben és vonzóbban kelti életre Mikszáth képzeletének rokonszenves alakjait. Minden benne van a filmben, ami a magyar szívnek kedves. Nótázó, vad jókedvében cigánnyal mulat az egy és egyetlenegy, utánozhatatlan Jávor Pál, aki a film címszerepét alakítja és olyan snájdig huszárfőhadnagyi uniformisában, hogy nem csoda, ha nemcsak Szörényi Éva, hanem a többi magyar hölgy szivét is megdobogtatja. Amikor fékevesztett jókedvvel azt dalolja, hogy “Hej, ripityom, ripityom . . a nézőközönség i§ táncra szeretne perdülni. Szörényi Éva nemcsak istenien szép, hanem igazi nagy művésznő is és szebb szerelmes párt elképzelni sem lehet a Jávor- Szörényi kettősnél. Büszke lesz magyarságára, ha Jávor Pál, a “Noszty fiú esete Tóth Marival” cimü film főszereplője megnézi'a NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL e. filmet, mely a Grand Színházban szeptember 11— 12-én folytatólagos előadások keretében kerül bemutatásra. Ugyanazon a műsoron a “MÉLTÓSÁGOS KISASSZONY” Az 50-ik magyar hangos film, mely egyúttal a magyar filmgyártás határkövét jelenti, minden tekintetben dicséretet érdemel. E jubiláris film költségei jóval túllépnek az eddigi magyar filmek anyagi keretein és ennek meg is van a látszata. Soha még ilyen hatalmas, amerikai arányú díszleteket nem láttunk. Ez a legnagyobb diszlet ,amit eddig magyar filmben készítettek. A film egy fiatal orvosnövendék és egy gazdag leány szerelme körül forog. Az orvosnövendék nem akarja igénybe venni apja anyagi segítségét, beáll nevelőnek és magába bolonditja az előkelő gazdag leányt, aki pedig eleinte nagyon gőgösen viselkedett vele szemben. Ez természetesen csak rövid váza a mesének és a film tele van a legszenzációsabb ötletekkel és a legjóizübb humorral, vidámsággal, äe a filmnek nemcsak ezek az erősséget, hanem a rendezés is. Balogh Béla a filmet tökéletes hozzáértéssel rendezte. A fiatal gazdag leány szerepében a jövő nagy csillaga, Szeleczky Zita tündököl, ki szépségével, nagyszerű alakjával, természetes mozgásával egy csapásra meghódította az óhaza közönségét. Meleghangú, kitünően mozog és minden túlzástól mentes. A szerelmes fiatalembert Básthy Lajos alakítja és játékával beigazolja, hogy a legjobb magyar filmszinészek egyike. A szereplők közül a legmüvészibb hatást Csortos Gyula éri el. Mály Gerö csupa humor és kedvesség. Uray Tivadar, mint minden eddigi szerepében, most is kiváló. Vizváry Mariska rendkívül mulatságos. A többi szereplők is mind egytöl-egyig talán éppen a jubileumi film hatása alatt tehetségük legjavát nyújtják. Külön dicséretet érdemel Papír Viktor a nagyszerű slágerdalokért, melyek rövidesen itt Amerikában is a legnépszerűbbek lesznek. A MÉLTÓSÁGOS KISASSZONY úgy játékban, rendezésben, gazdagságban, minden tekintetben felveszi a versenyt a legjobb külföldi filmekkel és kétségtelen, hogy á legsikeresebb magyar filmek egyi* ke. 138 MAGYAROK CSILLAGA miután fogant tőle. Úgy rögélik... .... Nem mutatkoztak a lovagurak a vendégsereg bomlásakor se. Messziről, nagy félkörben követték láncingeseik élén a távozó csapatokat, egészen a gyepűig. Főgondjuk az volt, a Nagyur parancsából, hogy a gyepűn belül egy idegen se maradjon s hogy gyorsan takarodjék a hely. Aba és Csanád urak kísérték a vendégeket a határig s vettek tőlük búcsút, a Nagyur nevében. Ajtony ur pedig sorfalat állított nekik lovasaiból, az ut két oldalán. Csupa tiszteletből. Koppányék hunyorogva szemlélték ezeket a legényeket s még a legutolsó közvitéz is a bajusza alá vigyorodott. Hegyes báránysapkáju, gyapjaszekéjü kicsi fekete emberek voltak Ajtony katonái. Boglyas apró lovacskák sörényére hasalva pislogtak s a hátukon bolond nagy ijjak, puzdrák. — Megannyi sündisznó! — vihogtak a somogyiak. Azok állták egykedvűen, feltartott dárdákkal, melyek kétakkorára magasodtak, mint őkmaguk, lovastul. A vadászat alatt nem nagyon látták őket, mert a szálláshelyek őrizetére voltak rendelve. Ott ténfergett a vendégurak néhány legénye is, a cókmókra ügyelve. Ezek mondták el a többieknek, kik s mik ezek a szőrgubancok? Székelyeknek hijják magukat. Fene sziklák közt élnek valahol, a legmesszibb hegyek zugain, Erdőelve sarkában. Arra büszkék, hogy Attila maradvái. Csak pöktek az itteni vadak hallattára, ők, mondják, medvékkel táncolnak otthon. S folyton csufolkodtak egymással, lóhátról. A vendégek kisérésére rendelték a várbeli legénység egy csapatát is s köztük Dölit. Neki a főlegény parancsából előre kellett vágtatnia, hogy egy tetőről mutassa a rövid utat, Koppány ur csapatának. Ott állt, mozdulatlanul, kinyújtott dárdával mutatva az irányt. Látta Koppány urat s Tarkács táltost elrobogni maga MAGYAROK CSILLAGA 139 alatt. S egyszerre megrezzent kezében a dárda nyele. Győr arca villant fel hozzá a kíséretből. Vigyorgott átharapott torz szájával a lator s még rikkantott is valamit. De a paták csattogása s a fegyvercsörgés elnyelte az értelmét. Mikor az utolsó harcos is eltűnt a kanyarodéban, Dőli fordult s leugratott a dombról, be az erdőnek, egy tisztáson át. Éppen, mikor a szélső fákhoz ért, nagyot csattant valami a dereka alatt. Visszarántotta lovát s odapillantott. Rezgőtollu hosszú nyil vágódott magas nyeregfájába. Egy arasszal fennebb: halál. Abban a szempillantásban a földön termett, habozás nélkül vetve magát az árny után, aki odatul suhant tova az erdő homályába. Dőli utánavágta a dárdát. De ez éppen akkor egy törzs mögé ugrott s a fegyver elsüvöltött mellette, egy másik fa derekában állva meg, lóbálózva. Csak tőr maradt Dölinél, de ő nem bánt semmit rohant előre, a fától-fáig szökdelő gyilkos sarkában. Annak nem volt ideje megfordulni s ijjat feszíteni. Nyakaszakadtából inait lefelé egy meredeken. Dőli látta már: a lovához igyekszik. Ott volt az kikötve az utkanyarodó mögött, amerre a had elvonult. Megfeszítette izmait s mint párduc, szökött a menekülő nyakába, mielőtt az leért volna a lejtőn, összekapaszkodva hemberegtek. alá. Ott lenn Dőli legyűrte, lihegve térdelte, gázolta s fojtogatta a rángó, rugkapáló testet. — Magas volt a nyeregfa, mi? — vicsorogta. Az fújt, köpködött, hányta magát a rettentő térdek s markok alatt, lilaszinüre válva. — Ne ölj meg! — fuldokolta. — Mindent... S nagy erőfeszítéssel ráemelte csúnyán összetört arcát. Most megismerte Dőli. Beő egyik ij jásza volt, aki nyilazta a tölgyfát akkor... Kicsit engedett a marka. Nem, nem öli meg. Sokat tud ez. Ki vele!
