Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-09-05 / 36. szám
1940 Szeptember 5. LITTLE JULIUS SNEEZER _Verhovayak Lapja. ll-ik Oldal BT BAKE! STARS ON PARADE . ' * By TONI ROSSETT CONSTANCE BENNETT WA6 SENT A LETTER BY A NEW YORK. FIRM TO HOLLYW' WHILE £R£ WAG IN NY THE LETTER WAS FORWARDED TO N.V IT REACHED THE CITV A FEW HOURS AFTER SHE LEFT NY TO RETURN TO THE PACIFIC COAST/IT WAS THEN SENT BACK TO HOLLYWOOD. BUT CONNIE STAVED IN HOLLYWOOD ONE EVENING AND THEN RETURNED TONY. THE LETTER AGAIN REACHED HOLLYWOOD TO LATE AND WAS SENT BACK TO NY FINALLY AFTER 11,000 MILES, SHE RgCElVED IT • 16 BEINC, CjRűű/M ■ed for mm “ TIC ROLES. RUM R HAS IT THAT die IS TO BE CAST IN THE PARTS CREATED FOR THE LATE JEAN HARLOW! ODD JOBS IN HOLLYWOOD OLGfl deiiSTE3-THE ONLY WOMAN LEOMRD TRAINER IN THE WORLD!SHE OFTEN DOUBLES FOZ I STARS WHEN NEARNESS TO THE 8EASB ARE REQUIRED. SHE HANDLED THE ANIMALS FOrCLGOPATRA" S6N OF THECPOSS' QUEEN OF THE jungle; jungle jw; AMONG MANY-----140 MAGYAROK CSILLAGA MAGYAROK CSILLAGA 137 — Győr akarta? — Az, — intett kidagadt szemével az ember... — Engedd el... a torkomat... szólok ... — Csak igazat! ... Különben tüstént belédfojtom! Engedte, de csak annyira, hogy egy korty levegőt szippantson. Továbbtérdelte, kegyetlenül. — Győr ur... a leányét... másodszor is! — szakad ki abból. — Mi van a leánnyal? — dörrent rá Dőli. — Igazat szólj, az anyád keservit, vagy véged! .. S újra megmarkolta a gégéjét. A katona elkékült s csak pillantani tudott, hogy igaz lesz. — Él? — üvöltött Dőli s a szive megrándult, gyökeréből. — Nem tudom! — hörögte a nyomorult, vért köhögve. — Elszökött... az öreg halásszal... —» Mikor? ... Mér? ... Hova? Minden szóra uj szorítás. Az ember elájult. Dőli maga is sokalta már. Megöli itt, esztelenül, dühében s nem tudja meg... Fölrázta, a földhöz ütögetve. A zúzott tagok fájdalma jajdulva kényszeritette életre a legényt. Bután nézett, aztán észbekapott: — Az öreg leütötte Győr urat... Biztosan a lányra ment, azér... A lányt elvitte a nádba... Kerestük, a hinárosig, egész éjjel... Ott hiába, mondták a halászok. Eltűntek... Ott vesztek, biztos ... Dőli az égre nézett. Sóhajtás szakadt a melléből. Forró hullám ömlött fel szivéből s könnyben ugrott ki két szemén ... Bogárka a kis szigetre szökött, nagyapóval! ... Él, várja őt! ... S ő utána megy egyszer, nem sokára tán! ... A katona csak a könnyeket látta. ügy vélte, a lányt gyászolja Dőli. Reszketve várt. De az felállott ellenfeléről. Fegyvertelen úgyis. Ijja összetörve, nyilai elszórva, tőrének csak üres tokja. nül maga zilálta szét őket s rakosgatta egybe ismét, keresve a titkot, az értelmet... Az urát már feladta! ... Igen, tudja, hogy vége... De a fiút akarja, ő is ... Harc nélkül? ... Hogy gondolja ezt? ... Azt hiszi, szerelmes játékokkal ráveheti őt: álljon félre, önként? Tudja, hogy akkor a törvény megszűnne s ő szabad! Ezt akarná? ... De mit adna neki érte? Hiszen látja, ismeri a vágyát! .. Vagy ... ó, ez, a lehetőség! ... Koppány kezéből kiesik a kés, forróság önti el, nagyot húz a kupából s hanyattvágja magát a füvön. Az égre bámul, a feketén összeborult fellegekre. Szél bontja őket s csillag tünde fénye lobban köztük... Miért ne volna lehetséges, miért? ... Miért ne szerethetné őt, mindenkinél jobban, parancsolóbban? .. Az ura holta után az övé akar lenni, harc nélkül együt! állni vele a szabad magyarok felett! ... Ez, ez az-érteim« esdeklő szemének, szavának! . A fia sorsát is igy rendezheti: harc nélkül következik majd utána, utánuk! ... Héjj, aki hét csillaga van! Ha ezt akarná s igy lenne!... S miért ne?... Férfi ő, a legkülönb s asszony az, a legforróbb, leggyönyörűbb! ... Miért ne vágyna beteg ember veritékes tapadásából kemény karok szilaj szorításába? ... — Igyál! — ordít Bács urra, aki álmosodva pillogott már. Ugrik a legény, tölti a kupákat, Koppány emeli s hozzáveri Bácséhoz, hogy kiloccsan: — Fenékig! ... Arra, amit gondolok! ... Tarkács nézi, hogy jár le gégéjükön a bor, egy cseppig s aztán csendesen böki oda: — Hajából font hurokkal fogta keblére a turult Emese, a mi ősanyánk ... — De vezért szült tőle! — csattan Kappány megértő kacaja. S csülogó, mámoros szemmel pillant reá. Tarkács zord maradt. Rejtelmesen nézett vissza, szeme fenekéből: — Megfojtotta Emese a turult. Még ott, a kebelén,
