Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-02-01 / 5. szám
6-ik Oldal 1940 Február 1. TÖBB ÉRDEKLŐDŐ TAGTÁRSAMNAK. — Kisérjék figyelemmel a Verhovayak Lapjában a nagy versenyünk ről megirt cikkeket s akkor mindennel tisztában lesznek. A pontszámok kiszámítása igen egyszerű s az már a hirdetésből is kivehető anélkül, hegy a legkisebb fejtörést okozna bárkinek, aki ismeri az egyszeregyet. Minden kiszámítás ugyanis egyszerű szorzási műveleten alapul, figyelembe véve a közzétett kiszámított kulcsot. S. B. tagtársunk, — ha két uj tagot vett fel ezer-ezer dolláros biztosításra s ha a két uj tag csak 3-3 hónapra fizették be tagdijaikat, akkor az a felvétel távolról sem érvénytelen és tudatlan ember volt az, aki azt mondta önnek, hogy ilyen esetben pontszámot nem számíthat fel. Az ilyen tagtársakat önnek nyilván kell tartania s mikor kifizetik az első 6-6 hónapra a tagdijakat, természetesen 2000-2000 pontszámot fog az számítani s ha ügyel arra is, hogy 1940 december 31-ig még hat hónapra összesen tehát 12 hónapra befizessék az uj. tagtársak a havi dijaikat, akkor ez a két jelvétel önnek 12,000 pontszámot fog jelenteni, tehát tekintélyes összegű pontszámot a versenyben. A fő csupán az, hogy meg ne feledkezzék a 2 felvett uj tagtársról s idejekorán figyelmeztesse őket arra, hogy a tagdijakat be kell fizetniök a saját, jólfelfogott érdekükben, mert ha azt elmulasztják, a biztosítás is megszűnik. Versenyzőinknek tehát külön figyelmet kell forditaniok a tagdijak befizetésének a szorgalmazására is, mert hiszen a győzési esélyeket ezzel jobban és jobban alátámasztják. * * * E L É G E D E TLENKEDŐ TAGTARSAM, PITTSBURGH, PA. — önnek most csak ez a válaszom: A mai világban mindenkinek ragaszkodnia kell a kenyérhez s meg kell elégednie azzal a karéjjal, amit már megszerzett magának... Ellenben úgy járhat, mint a bolha a birkabundában... Régen hallottam ezt a mesét, melyet ha sok ember Verhovayak Lapja Beszélhetünk-e Békéről A Munkásfronton?? Úgy hangzik a kérdés, mint valami rejtélyes titok: “Kibékithető-e a munka a tőkével?” Olyan régi ez a kérdés, mint maga a kapitalizmus... És hogy ez a probléma egyáltalán felvetődött, bizonyság arra, hogy a tőke és a munka között volt és van érdekellentét, volt és van küzdelem! Hozzátehetjük még: a tőke és a munka ellentétét megszüntetni nem lehet. Olyan mély és áthidalhatatlan ez az ellentét. A tőke és a munka egymással vívott küzdelmét lehet azonban enyhíteni, lehet séges fegyverszünetet is kötni, lehetséges a tőke és a munka történelmileg elháríthatatlan, sőt: szükségszerű küzdelmét a közösség magasabbrendü érdekeinek szempontjából olyként szabályozni, hogy ne járjon súlyos károkkal és végzetes következményekkel, nagy megrázkódtatásokkal és pótolhatatlan gazdasági veszteségekkel. Ez lehetséges. De sok minden teljesen még sem valósulhat meg: útját állja az értelmetlenség, bizalmatlanság, elfogultság, az érdekek helytelen megítélése, vak osztályönzés és nem ritkán a gyűlölet. A Verhovayak Lapjában Kemény György cikksorozatában több helyen egyenesen rámutat ezekre a profán valóságokra s ha figyelemmel átolvassuk cikkeit a sztrájkokról, arra a végső konklúzióra jövünk rá, hogy a tőke és a munka békéjét bizony csak arábiai fata morganának (délibábnak) tekinthetjük és semmi másnak. A kapitalizmus kezdeti idejében az “erők szabad játéka” volt az uralkodó elv. Az állami beavatkozás gondolata még csirájában sem volt meg. A munka védtelenül és fegyvertelenül állt a tőkével szemben és a fegyverekhez csak sokkal később, akkor jutott, amikor az ipari munkásság védekező harcainak során fölismerte, hogy meg kell szerveződnie és intézményeket kell teremtenie, amelyek védelmét és előrehaladását elősegítik. Minden, amit a munkásság elért, ennek a fölismerésnek köszönhető. De ennek a fölismerésnek köszönhető az is, hogy az ipari termelés mai magas fokára eljuthatott. Az állami beavatkozás gondolata lassan sarjadt ki és még lassabban nőtt aktiv erővé. A munkásosztály önvédelmi küzdelmei nélkül talán nem is jelentkezett volna. Most már itt van, mondhatnék azt is, teljes fegyverzetben. Az osztályerők kiegyensúlyozása a célja és korunk jellemzésére bátran elmondhatjuk, hogy korunkban a tőke és a munka ellentétei olyan erővel jelentkeznek, hogy még a diktatúra is rákényszerül bizonyosfajta szociális törvényhozásra, hogy a talaj ki ne szaladjon alóla. Kétség sem fér ahhoz, hogy eljutottunk a munka társadalmi megszervezésének, magasabbrendü organizációjának kényszerhelyzete elé. Az is kétségtelen, hogy ezt a megjegyezne magának és abból levonná a tanulságot, kevesebb volna talán az elégedetlenség és a csalódás ezen a földön... — Birkabundán aludt a kutya. — így szól a mese. — Bolháinak egyike megérezte a gyapjú zsíros bűzét és úgy vélekedett, hogy nagyobb kényelemben és biztonságban élhet ott, mint a kutyán, ahol örökösen rettegnie kell gazdája éles körmeitől és fogától. Gondolkozás nélkül faképnél hagyta hát a kutyát és belevetette magát a sürü gyapjúba. Inaszakadtáig erőlködött, hogy a szőrszálak tövéig jusson. Csörgött róla a veríték, mégsem tudott előbbre furakodni. Olyan sürü volt a bunda, hogy a szálak csaknem érintkeztek egymással és kóstolóra való hely sem akadt köztük... Kimerülve a hiú erőlködéstől, visszafordult a kutyához, de a kutya már elszaladt ... — A bolha megbánva tettét, keserű könnyek között — éhenveszett... * * * F. M.-NÉ, TOLEDO, O. — Levele kissé elkésve érkezett be hozzám, de azért úgy fogadtam, mint a versköltőt hozó kedves kis fecskét s közzé is teszem azt szórólszóra úgy, amint azt megírta a kedves tagtársam: 1940—1—28 ‘‘Én, Fejes Mihály né, a Verhovay Segély Egylet 27-ik fiókjának a múlt évben Verhovay tagszerzo nyertes versenyzője, hálás köszönetéin nyilvánítom egyletünknek, amiért részünkre azon feledhetetlen kirándulást rendezte. Nagyon érdemes volt munkálkodni és aján lom is, aki megteheti, vegyen részt a Verhovay versenyekben. Isten áldását kérem a Verhovay egylet re, fejlődjön naggyá, hogy még több jót tehessen mindnyájunk részére. És minden jót Istentől azoknak az uj tagoknak, akik segítettek e nemes eél elérésében. Tiszta szívvel kívánom. FEJES MIHÁLYNÉ, 27-ik fiók tagja.” feladatot az állam hatékony beavatkozása nélkül elvégezni nem lehet. De tagadhatatlan az is, hogy az állam ennek a roppant feladatnak elvégzésénél nem nékülözheti a szabad közösségek segítségét, az autonóm társadalmi szervezeteket s különösen nem a dolgozó nép önkéntes buzgalmát. A politikai demokrácia utján juthatunk csak el a gazdasági demokráciához, amely egyedül biztosíthatja a dolgozó tömegek emberséges létviszonyainak, gazdasági biztonságának és az igazságos jövedelem megoszlás uj rendjének kialakulását. Marx Károly, a munkáskérdések, helyesebben a gazdasági kérdések taglalásának régi mestere már megállapította azt a fennhangoztatott igazságot, hogy a munkás tömegeknek kell odahatniok, hogy felszabaduljanak azon nyomás alól, amelyet a tőke gyakorol rájok. A munkás tömegek azonban csak szervezett osztagokban céltudatosan végzett mozdulatokkal képesek eredményes segítséget nyújtani annak a demokratikus szellemben dolgozó politikai hatalomnak, amely a fejlett társadalmi igényektől befolyásolva a tőkének kiváltságait lenyesegetni máris megindította. Itt az Unióban különösen két olyan hatalmas munkástábor alakult ki, amelynek akaratával számolni kell. A baj csak ott van, hogy ez a két munkástábor nem követ közösen megállapított stratégiát s nem egyszer megesik, hogy a tőke hatalma ellen felhuzakodott két munkástábor egymás terepét lövi, bombázza. Ezt a babiloni érthetetlenséghez hasonló állapotot másként magyaráznunk nem lehet, mint visszavezetésével a vezérek egyéni hajlamaira, makacsságára, az általok féltett babéroknak védelmezésére. Természetes, hogy önkénytelenül is felmerül a gondolkodó előtt, hogy ez az áldatlan állapot mikor ér véget? Erre egyetlen a felelet, hogy ez csupán akkor történhetik meg, amikor a két táborba szervezett munkásmilliók nem csupán anyagtöltelék számban fejezik ki a tőke ellen vívott harcban akaratukat, hanem nyitott szemmel ők maguk is észreveszik, hogy egyetlen ellenséggel lévén dolguk, nem fontosság az, hogy az egyik tábornak a céhtábláján az A. F. of L., a másikon C. I. Oj ékeskedik s összefogva indulnak abba a harcba, amelyet Marx Károly szerint meg kell vivniok. Ennek az időnek már itt is van a pillanata s egész bizonyságával vagyunk annak, hogy ez a hatalmas munkáserő, ami a két táborban ma még egymás ellen csetepatézik, egyéni ambíciók által irányítva, összeolvad s mint a harci összetartásnak történelmi nevezetessége, erős falanx gyanánt huzakodik ki a jól elbarrikádozott tőkével szemben. IUnVEN IS... Oi\MX IS... (Folytatás a 4-ik oldalról) polgármestere képviseletében megjelent F. Kracke, városi Commit sionert arra, hogy hasson oda a városi tanácsnál, miszerint a Kovát, ezredes Bizottság kérelme teljesüljön és New Yorkban egy utcát ne. vezzenek el a hős ezredes nevéről. * * * KILENC HÓNAP MÚLVA lesz a “minden idők” legizgalmasabb elnökválasztása, melyre a munkásság lassanlassan fel fog készülni. Sohasem lesz annyi szükség a munkásság józan Ítélőképességére, mint éppen mostan, midőn az egész világra a bizonytalanság fojtó köde ült rá s a háború és a béke kérdése nem lesz eldöntve talán még november ötödikén sem. De ettől eltekintve, minden öntudatos munkás érzi, hogy a közelgő elnökválasztás sokkal, de sokkal nagyobb valami lesz most, mint pártkérdés. Teljesen háttérbe kell szorulnia annak a tragikus meghasonlásnak, amely munkásságunkat a CIO és az A. F. of L. harcával lépten-nyomon éri és saját jövője érdekében mindent el kell követnie, hogy olyan elnöke legyen az Egyesült Államoknak, aki a munkások elnöke s igy a béke és a haladás elnöke is lesz! NO EXTRA COST VITAMI (CAROTfNf) SMITH BROS. COUGH DROPS <BLACK Oft MENTHOL— MARK
