Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-06-27 / 26. szám
TWO SECTIONS (Verhovay Journal) 1940 JUNIUS 27 NO. 26. SZÁM VOL. XXIII. ÉVFOLYAM PÉTER ÉS P A E AZ ÉJSZAKA derült. A csillag vidám szeme forró napot ígér holnapra. A hold bus ábrázata pedig: némi szellőt hozzá. Esőről sző sem esik az égen, ahol a gazda dolgát intézik. Olyan könnytelen az égi nép, hogy két hét is elmúlhat, mire egy záporravalő összeverődik. A tücsök soha sem muzsikált ilyen szépen. Es beleszól a fürj is, hogy “pitypalatty.” Ami, valószínűleg, újrázást jelent ebben a gyönyörű hangversenyteremben, ahol — ezen az éjszakán, — már Péter és Pál dirigálja a zenekart. Azaz hogy most csak Péter, mert Pál a nehéz ágyuknál áll haptákot. A kasza künn csüng az eresz alatt, mellette a vizes-szaru, benne a fenőkő. És egy jókora szegen: vászonzsák, amiben, sokmindenféle holmi mellett, megfér a kenyér és szalonna is. Mindössze néhány óra az éjszaka. Gazdához való. Péter is hamarosan talpra kerül és lépked a kúthoz, hogy kissé megmosdózzék. Friss, kék vizet merit hozzá. A veder nagyot csattan, amikor betöri a gémeskut csillagos tükrét. Dereng. Már minden lámpást eloltottak az égen. A földön ágak hajlongnak, lombok rezzennek, mert a holdigérte szellő már megérkezett. Nemsokára felkölti a fecskét, a sárgarigót, pintyet, verebet és mire az első napsugár kilő a hegyek mögül, égnek repül a pacsirta Is. De Péter ekkor már “életet kaszál.” Arat. Kedvetlenül fogott most munkához, mert hiányzik mellőle Pál, akit katonának vittek. Igaz, hogy ő a szikla, az erő, de viszont Pál az élet bölcsesége, az ész. És mindig is azt veszik el a magyartól, ha katonának hívják. A fürj ijedten hallgatja a kasza suhogását, mert a $/ép, arany búzatábla keskenyedik. Úgy jár, mint a magyar járt Trianonban, mert Péter bizony, Pál nélkül is erő. Az az erő. amelyik hozzáköti a magyart a földhöz és ami mindig kimunkálja a mindennapi kenyerét. Magyar Testvériség Sokat olvastunk és sokat irtunk róla! Hiszen a magyar testvériségen épültek jel itt Amerikában az országos egyletek, ez egyházak és annak érdekében dolgozik még ma is az AMERIKAI MAGYAR SAJTÓ! Olyan sziveket elbűvölő érzelem ez, mely már a pioneer-magyarok szivében fészket vert s lassan lassan életszükségletünkké lett. A magyar testvériséggel kapcsolatban több ízben megmondottam már, hogy “az Amerikába vándorolt különféle nációk sokfélesége között talán mi. magyarok voltunk egyedül azok, akiknek tarisznyájába utravalóul nem akadt sem kalács, sem tanács . . . De nem zúgolódtunk, nem kértünk, nem rimánkodtunk. — hanem saját erőnkben bizakodva, tanyát vertünk!” A magyar családok letelepedése és a magyar otthonok alapítása itt Amerikában azonban a magyar testvériség felé csak a LEGELSŐ LÉPÉS VOLT. A mostoha viszonyok más irányba egyengették az utat, melyen aztán meg kellett indulnunk! “Az idegen világban mindnyájunkra ránknehezedett az egyedülvalóság, az árvaság érzése, a mindennapi kenyér gondja, 02 együttérző, megértő szív utáni szomjuhozás; a magyarság közös családjához való tartozás érzése alatt egyszer csak kinyújtottuk a kezünket a másik kéz után. Megszorítottuk egymás kezét, bizalommal, megérértessel néztünk egymás szemébe és melegen szólt ajkunkon a szó: testvér! testvérem.! Közelebb jutottunk egymáshoz, jobban megismertük egymást: az ember az em bért. Hogy érzésünknek gyakorlatilag is életet adjunk, megalakítottuk egyházainkat, egyesületeinket, egyleteinket és megszületett az írásban élő harmadik tényező: az amerikai magyar sajtó s e hármas fogaton megindultunk a testvér iség megvalósítása felé ...” Igen találóan igy ecseteli Dr. Újlaki Ferenc, az Amerikai Magyar Református Egyesület elnöke a magyar J testvériség megszületését és hozzáteszi: “Az “All quiet on the western front” cimü könyvben vem, egy megragadó jelenet. A német katona a borúba által vágott gödörben, a sötétben hozzásiető francia katonát megöli... Elmúlt a sötétség, az éjszaka. Jön a hajnal. Borzalommal néz a mellette levő halottrak Zsebébe nyúl. Noteszt húz ki. Benne fénykép. Szép kis ház. A ház előtt asszony, karján egy gyermek. A megölt katona kis családjának képe. A német katona beszélni kezd a halotthoz: “Testvér! én nem akartclak megölni, de nem láttam mást benned, mint a kézi gránátot, gyilkos fegyvert... Most téged látlak. Az arcodat, feleségedet, gyermekedet. Bocsáss meg testvér! Későn jövünk rá az igazságra.- Miért nem mondták meg, hogy te éppen olyan szegényember vagy, mint én. Téged éppen ' úgy félt az anyád, mint engem... Bocsáss meg. Ha életben maradok, harcolni fogok a testvériségért, a kegyetlenség ellen... Testvér, megígérem!” * * * A levegőben már dalok úsznak és fü, fa, bokor, ember árnyékot ereszt. Hajnali munkásnak jó már ilyenkor elővenni a kis vászonzsákot, a szalonnát és kenyeret. Péter tempósan szalonnázik az árokszélen, mert messze még a kantáros köcsög. Jóízűen eszik, csak nehezeket nyel. mert hát Pál az ágyuknál haptákol. Merengve tépelődik: — Mi lesz? Semmi se lesz! Volt már igy százszor, ha nem ezerszer, hiszen az ember mindig is tülekedett. Járt már a magyaron tatár, török, német és százegy más csapás is. És a förgeteg mindig elvonult, a magyar meg mindig ittmaradt. Mert: ugyan kinek is kellene ennyi szegénység ? Erre a mókázó elmélkedésre aztán mégis csak elmosolydik Péter és igy mondja: — Pedig nagy gazdagság ám ez a szegénység annak, akié. Igy: a fecskével, fürjjel. tücsökkel, pintytyel, buzaarannyal, kenyérizzel s egy bicskahegyrevaló jó szalonnával. Lám-e, Jézustól se vehette el a lelkét semilyen császár. Pedig ez itt ni, mind: lelke a magyarnak. És bólint Péter egyet, mintha Pálhoz beszélne, neki üzenne: — Hát csak vigyázz a hazára te is, testvér! Vigyázzunk mind a ketten úgy, ahogy eddig vigyáztunk: mezőn, határon. Mi: Péter és Pál. Mert nagy gazdagság ám ez a magyar szegénység, az ilyen madárlátta szalonna-kenyér, amig a miénk. TARNÓCY ÁRPÁD Nálunk, amerikai magyaroknál is élő valósággá kezd válni a magyar testvériség. Talán a mai vészterhes, nehéz idők, melyek ólomsulyként nehezednek mindnyájunkra, kinyitja a szemeket és erőt ad a küzdelmünkhöz. Ennek bizonyítására elegendő, ha felhozunk egy szép és megható epizódot, mely az elmúlt szerdán játszódott le a Bridgeporii Szövetség konvencióján Youngstownbcn a Tod Hotel nagytermében, ahol megjelentek az országos nagy magyar egyletek képviselői, hogy üdvözöljék a Szövetség konvencióját és jó munkát kívánjanak a delegátusoknak. A testvéregyleteink vezérei közül VARGA ISTVÁN, a Rákóczi Egylet ősz elnöke azt a forró kívánságát fejezte ki, hogy mielőtt még az Ég Ura elszólitaná, nagyon sze-
