Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1940-05-23 / 21. szám

I

12-ik Oldal

Verhovayak Lapja.

1940 Május 23

100<?o MAGYAR BESZÉLŐ FILMEK

MOZI VILÁG

f f

HANGOS HETI HÍRADÓ

A Szezon Utolső Előadása a

"Szerelemből Nősültem"

Johnstown-i R.K. Templom Hallban, Szomb., Május 25-én este fél 9-kor Nanty Glo-i Family Theatreben, Vasárnap, Május 26-án d.u. fél 3-kor Windber-i R.K. Templom Hallban Vasárnap, Május 26-án este 7-kor

SZERELEMBŐL NŐSÜLTEM BRILLIÁNS FIMVIGJÁTÉK

A Danubia filmtársaság terjesz tésében egy ritka szépségű, ragyo

Kabos Gyula, a Szerelemből Nősültem főszereplője

gó filmvigjáték, a SZERELEMBŐL NŐSÜLTEM, cimü, egy ifjú válóperes házaspárról szóló vidám filmujdonság is szerepel a műsoron. A hallatlanul kedves, mulat ságos, helyenként teljesen újszerű történetnek központjában egy ifjú házaspár, a sztárrá avanzsált Er délyi Mici és a jóképű Ráday Imre, valamint a legnagyobb magyat mulattató, Kabos Gyula és egy öt hónapos kisbaba szerepel, ez utóbbiért a szülők, rokonok háborút viselnek egymás ellen.---------:o:-----------THE BASIC

TRANSPORTATION

OF AMERICA

As Robert S. Henry has written, “Great risks' were taken in building railroads. Men staked their capital on uncertainties. Some won great fortunes, more lost. But win or lose, the railroads were built. Whatever its wastes and faults, that venturesome way did succeed in transforming a continental wilderness into a great

nation, within the short space of a century. It did succeed in creating a continent-wide system of transportation which carries every sort of freight, over all distances and between all stations, in all seasons and in all weathers, at an average revenue of one cent for hauling a ton one mile— the basic, essential transportation of America.”

Many of us tend to think of the railroads as empire builders of the past—a form of transport whose greatest services to the nation belong to yesterday. Nothing could, be more erroneous. If anything, the railroads are today more vital to the na tion than in any previous time. Without them, the intricate industrial machine which feeds and clothes and otherwise serves this vast land of ours, would be demoralized. It is true that other carriers have appeared, each offering a valuable

if limited service. But these carriers, to the thinking man, emphasize rather than diminish the value of the railroads. The truck, the airplane, the pipe line all do good jobs—but none of them, nor all of them combined, can be mentioned in the same breath as the railroads when it comes to extent, certainty, efficiency and economy of transportation service for men and goods.

The rails are our most essential form of transportation. The iron horse brought civilization into the wilderness—and the iron horse is doing more and more to keep that civilization going and growing.--------------O-------------SECURITY AGAINST THE INEVITABLE

Charles Evans Hughes, who is,-now the distinguished Chief Justice of the

United States, once said this: “As a young man I realized that there was one way a man without capital could protect his family from the vicissitudes of fortune and make proper security against the day that comes to us all—that was through life insurance.”

There is nothing more tragic in life than the spectacle of the old man who did not realize this when young—the man who in his declining years must be supported by relatives, friends, charity. And there are few happier spectacles in life than that of the aging person with an ássured income, built up by thrift and foresight during the productive years, having the time of his life while he follows his bobbies and does as he pleases, dependent upon no one.

Chief Justice Hughes has said many memorable things, And his statement on life insurance is among them.

78

MAGYAROK CSILLAGA MAGYAROK CSILLAGA 79

él s jól megvan, hiszen barlangban is született. Minek jár ide az urfi, mikor mehet a másikba is?

János atya szeretettel fogadta Istvánt. Mint emberke, együgyű volt. Istvánból furcsa kérdések szakadtak ki, ilyenek:

— Mondd meg nekem, atyám, a fejedelem lehet jó keresztény?

Zavarba jött a kicsi szent:

— Nagyurak számára nem kaptam izenetet, fiam! — hebegte. — Isten szelid Báránya nem kell azoknak... az apádnak se... — Köhécselt, aztán elhallgatott.

— Menj Radla úrhoz! — tette hozzá később, látva István gyötrődését.

— Atyám! — emelte rá István égő szemeit, — a magyarok azért gyűlölnek, mert keresztény vagyok... Hogy legyek nekik szelid gondviselőjük?... Vagy Krisztus azt kívánja tőlem, hogy verjem őket?

Az öreg sokáig nézte. Látta mély sebét, de nem tudott rá olajat önteni. Végül mégis megszólalt:

— A gazdag ifjúhoz igy szólt Jézus: add el mindenedet és kövess engem... De az ifjú elméne busán, mert sok jószága vala ... Mégis kérdezd meg Radla imát!

Radla ur más ember volt. ő tanította Istvánt latinul, írni, olvasni is. Szikár, csontos, nagyorru ember volt Radla ur, a szeme s a szája szigorú. Csakugyan, mintha egy más Krisztust szolgálna, mint a kis öreg. Komoran imádkozott s misézett.

— Tanuld meg s ne kérdezz! — intette Istvánt, ha a hit dolgában fennakadt.

Radla ur irta a Nagyurnak a leveleket s ő olvasta fel azokat, amik jöttek. A lovagokkal is többnyire ő közölte a Nagyur parancsait. A Nagyasszony előtt pedig mindig lesütötte a szemét s lehetőleg csak annyit mondott: igen vagy nem. Az ő ura az a fenséges Krisztus, akinek képe a templomban, az oltár felett ékeskedik. Mennyei király, kihez képest minden ember, a Nagyur is, por és hamu. Ha Nagyurat szolgálja is, csak Krisztus szolgája ő egyedül s megmondja keményen az igazat, kertelés nélkül.

István lefekvés előtt ment be hozzá és köszöntötte.

— Rég nem láttalak, fiam! — pillantott rá Radla ur. — Elhanyagolod a lelked üdvét, félek!

— Csak a lelkemmel törődöm én, atyám! — rázta fejét István. — Azzal birkózom...

— Krisztus megbirkózott azért helyetted s az ő szentjei könyörögnek érted! Jere, imádkozzunk, az kell neked!

Mingyárt térdre is hullt s István melléje, lehajtott fejjel.

Bűnbánó imába kezdett Radla ur, latinul. István utána mormolta.

— Hangosabban! — szólt rá a páter két mondat között. S buzgón zengte tovább.

István, mint kisfiú korában, mondta utána. Szeretett volna beleszédülni, elmerülni a komor szent szólamokban, hogy kimossák kinzó gondolatainak salakját. De a fejében most mind csak ez kalapált: — Add el mindenedet és kövess engem, add el és kövess...

— Ne állj meg! — horkant rá Radla ur. — Mi van ma veled? ... Hangosabban, még hangosabban! ... Reszkessen s fusson az ördög! ...

Sokáig imádkoztak igy, térdreborulva. Végre Radla ur befejezte, keresztet vetett rá s megáldotta.

— Reggel gyónnod kell, fiam! — mondta búcsúzóul. — Zavar van benned, látom.

— A gazdag ifjú jár a fejemben, — nézett rá István. — János atya idézte ma.

Radla ur összerántotta sürü szemöldökeit:

— A te dolgod más. Te fejedelem leszel.

III.

Beő apó nyargalt Győr úrhoz a tarisznyával s a véres nyillal.

Nincs az Istennek olyan tölgyfája, amelyiken ő