Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-05-30 / 22. szám
TWO SECTIONS (Verhovay Journal) 31 34 VOL. XXIII. ÉVFOLYAM 1940 MÁJUS 30 NO. 22. SZÁM VERHOVAYSTAK A MÁSODIK nemzedék sereges problémáihoz szólt hozzá jóeszü Verhovay Péter bátyánk, aki még mindig a “kalenderen” dolgozik. Ezeket mondta: — Mindig megszorong a szivem, ha a fiaimat látom. Az egyik már diplomás ember, a másik meg ime, most veszi fel a nagyparádés süveget. Itt születtek, itt jártak oskolát és mégis mind a kettő magyarul énekel. Vájjon nem-e lesz majd egyszer nehéz batyu nekik, amit tőlünk örököltek? Magyar Miska, aki Péter mellett ült, megvonta a vállát és derüsködve szóit: — Bizony az lesz a, ha . . . netán szégyenlenék. De, ha büszkélkedni fognak vele, akkor akár röpülhetnek is rajta. Szép, faragott pádon ültek az iskola dísztermében. Rendes libasorban vonultak fel előttük a graduált ifjak és lányok. Leginkább Verhovaysták, mert az a kis városszeglet, ahol az iskola állott, — persze a leikével, — majdnem egészen “Verhovay országhoz” tartozott. Fess fiuk, szépséges lányok lépkedtek a sorban. “Nagyparádés” Graduation Cap-ben. Száznál is többen. Hát szép volt no ez a “libasor.” Mind a ketten meghatottan szemlélődtek és mondogatták egyre: — Ahun ni a Takács Bandi fia. Ammeg a Cséplő Berci lánya. Ez a Kenéz lány, az a Fodor Ferkő. No nézd már, hogy annak a nyakigláb Slájkernek millen gyönyörű a lánya . . . Aztán nagyot nyelt Péter és igen kurtán bökte ki a maga örömét: — A fiam! És Verhovay Péter, aki még mindig a “kalenderen” dolgozik, — innentől fogva elkönynyesedett szemmel nézte a libasort. Úgy érezte, hogy mindenegy legény és lány az ő szivére lép. Azon át lép be az életbe, miután — ebben a tündéri menetben is, — átkeltek vala már azon a mesgyén, amit édesapáik vágtak bele az amerikánus világ rengetegébe. Egymásután emlékezett rá a logani bányára, a pittsburghi gyárra, kis farmra, nagy farmra, minden küzködésre, a maga keserves “kalenderére” is. Dehát, — gondolta. — ez mégiscsak valami. Mi mégiscsak voltunk valahogy. “Ezekre” azonban ágyúval dörög a jövő. Ezeknek nem sok örömet igér az élet. És úgy lehet, hogy ez a “diplomás parádé" az utolsó boldog lépésük. Merengve nézett vissza a múltba Verhovay Péter, — aki még mindig a “kalenderen” dolgozik és igy szólt Miskához: — Mire én kijártam az oskolát, már mehettem is a magyar mezőre. Volt ott munka elég. A kántor fia csizmadiának tanult ki. Kellett csizma elég. A vicispán fia nagygyorsan szolgabiró lett és csak úgy vágta ránk a sok birságot. Volt rá törvény elég. A geróf fia meg huszárnak állott és Nyíregyházán villogott a szép dámák körül, mert volt rá pénze elég. De most hova induljon, aki kijárja az oskolát? — Háborúba, — szólalt meg Magyar Miska, — van rá csénsze elég! Erre aztán elnevették magukat és szivükre engedték az ünnep! nap minden örömét. Lelkendezve ölelgették a közéjük érkező “második nemzedéket.” A maguk fiát Is, mások lányát is. És szóltak vala hozzájuk eképpen: — Előttetek az élet! TARNÓCY ÁRPÁD. Mozdulatlan szekéren tétlenül ülve, messze nem haladhatunk Izig-vérig igaz Vehovay Újság-történés, a 96-ik westpullmani fióknak kiadásában havonként megjelenő “Verhovay Organizer”. Már a harmadik példánya került asztalomra ennek az igazán mesteri módon elkészített litográfiának s ez a harmadik szám különösen is tartalmas, tele van teljesen friss és nagyon szellemes ötletekkel. Anyák Napjára készült s úgy magyar, mint angol nyelven a leggyöngédebb hangon méltatja az édes szülőt, az anyát, a kedvest. Foglalkozik a fiók tagjainak személyi és társaséletüknek ügyeivel, szép nyelvezetével beférkőz k az öregeknek, épugy mint az ifjaknak leikébe s felkarol minden Verhovay eseményt, mely Chicagónak délnyugati sarkában történik, avagy történőiéiben van. Mesteri vonásokkal megrajzolt illusztrációi, karikatúrái kifejezők, de különösen is elmés azok között, a fiók gyüléstermének ajtaja előtt tolongó Verhovayak sokasága, ezzel az aláírással: “Kár, hogy e tolongás csak elképzelés.” Kár bizony, szatírával telelelkü Tagtársam! Sőt ennél is rosszabb lehetne, ha bizonyos jelenségek nem arra vallanának, hogy elmúlik az a közönyösség, amelynek paródiáját megrajzolta s eljön majd az idő, .{nikor a Verhovay tagok épen úgy mint hajdanában, nagyobb érdeklődéssel lesznek az Egyesület fiókjainak gyűlései iránt. Illő ugyanis tudni, hogy a Verhovay gyűlések nagyon látogatottak s igazi figyelmet érdemlő események voltak úgy nagy Chicagóban, mint Pennsylvárnának kicsi bányatelepein. Nem másért, minthogy bizonyos egyéni vágyak és érdekek azokban a gyűlésekben elégitódtek ki. Szinte természetünké vált, nekünk régieknek, hogy keressük egymás közelségét, mivel nagyon is rászorított a helyzet, hogy minket megértőket keressünk, akik a mindennapi életnek apróságaiban velünk osztályosok voltak s bánatunkat vagy örömünket maguk is átérezték. Ilyen közelséges alkalmakat teremtettek meg a Verhovay fiókgyülések s bizony mondom, hogy nem igen volt szükség rendkívüli hivogatásra, mert azokra a gyűlésekre nagyon is igyekeztünk. Fordult azonban a világ kereke s a Verhovay gyűlések vonzó erejéből is nagyon sokat lekoptatott az idő. A korszerinti fizetés belevitte az üzlet hidegségét, a betegsegélyezésnek központosítása pedig megfosztotta annak érdekességétől, hogy a gyűlésen jelenlevők szavazatától, vagy szónokló erejétől függjön a segélykérés jogossága. Szinevesztettek lettek a gyűlések felszólalásai, mert hiszen beárnyékolták azokat, az alapszabály paragrafusainak sötét betűi. Közben az amerikai élettel is közelebbi ismeretségbe jöttünk, nyelvismeretünk bővülésével az az életkör is tágult amelyben nap-nap után forogtunk. Pajtásokat, cimborákat leltünk munkahelyünkön, szomszédainkban s nem égetett többé bennünket annyira a vágy a gyűlések alkalma után, mert hiszen uj társaságunkat kielégítőnek véltük. Jellemző ránk, hogy ezzel el is feledtük azt is, ami a fiókgyülések látogatásában mint közös kötelesség, tőlünk teljesítést követel. Beleültünk a mozdulatlan szekérnek derekába s ölhetett kézzel várjuk Egyesületünknek haladását. így pedig haladás nem történhetik s nagyon is tanácsos volna, hogy azokhoz csatlakozzunk, akik a testvérsegítő egyesületek feladatában nemcsak a be- és kifizetések teendőit látják, hanem mint a Verhovay törvények is írják, a társaséletnek bőséges alkalmát s a testvéries öszszetartozandóságnak szoros kapcsolatát is abban vélik. A 96-ik fiók által kiadott Verhovay Organizer a haladók gondolatának szüleménye s ami nagy érték s a jövőnek kilátására biztató, hogy fiataljaink állnak mellette s
