Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1940-04-18 / 16. szám

2-ik Oldal 1940 Április 18. tengődnek még a WPA. kenyerének keserves morzsa­­lékain? Nem lett kielégítve az én kíváncsiságom s hiszem, hogy velem együtt sok-sok másé! Hozzá az is megeshetik, hogy azok felé a munkás­vezérek felé fordított kíváncsiságom is meddő marad, akik pedig már előre beüzenték a Temporary Economic Committeenek, hogy rámutatnak majd, miként szorítja ki a gép a munkáskezet a termelésnek minden ágából, miért semmisülnek meg a kisebb vállalkozások, az 1936 és 37-ben megemelt munkabéreket hogyan olvasztotta nemzetgazdaság tekintetében számot nem tevő sem­mivé a rettenetesen megerősödött géptermelés, munka­bíró kifejlett ifjúságunknak magasabb képzettségük da­cára, miért nincs helye a keresettel birók között. Úgy tetszik nekem, hogy ezek a beígért Economic vizsgálatok is elkorhadtak, s nemcsak, hogy tüzük nincs, még füstjük sem száll — annyira pislákolnak. Nem Kandi Klárának kíváncsisága irányította figyel­memet az uj évben közhírré tett intézkedések irányába; a szénégetőnek szeme akadt meg azokon a tőkéken, ame­lyeknek hasznát véltem. Most látom, hogy nem sok tűzrakásra érdemes szén kerül ki a mi zsákunkba belőlük és nagyon ajánlatos Verhovay Testvéreim, hogy minél szorosabban húzód­junk egymáshoz, mivel a reménységnek lobbanó lángja csak arra jó, hogy kívánságra és kíváncsiságokra világít­son, de didergő állapotunkban ma még, csak a mi portán­kon heverő tőkének tüze melegíthet közvetlen bennün­ket. DARAGÓ JÓZSEF. Ne tessék, mert esalótlás lesz a vége! Ma olyan időket élünk, hogy nemcsak a háborús fe­szültséggel telitett légkörben — szinte kábultan — várjuk minden áldott nap, hogy milyen meglepetést hoz a hol­­nap, hanem a fantasztikus hírek mellé felsorakoznak most a fantasztikus elgondolások és tervek is . . A Kárpáti Magyar Hírlap március 24-iki kettős száma került e héten a kezünkbe, melyben a következőket ol­vasom: Báró Perényi Zsigmond, Kárpátalja kormányzói biz­tosa, a Magyarok Világszövetségének elnöke részéről meg­indult óhazánkban egy erőteljes mozgalom, melynek a célja nem más, mint a Magyarországról kivándoroltak visszatelepítése. A cikk leszögezi azt is, hogy “ez a vissza­telepítési propaganda a hazaszeretet és a magyar testvé­riség érzésének lelkeket átformáló erején alapul.” Nem tudom, hogy ki irta a cikket, de meg kell álla­pítanom, hogy a mai viszonyokat ismerve, az ilyen meg­állapítások nem mások, mint légből kapott jámbor láto­mások, hogy ne mondjam kézzel fogható valótlanságok ... Hiszen újságot olvas ma itt mindenki, rádiót is hallgat­nak minden amerikai magyar családban s igy tudhatja mindenki, hogy milyen világot él ma Európa és abban a szerencsétlen világrészben a mi óhazánk népe is ... . Nincsen ma se ott, sem egész Európában egyetlen egy ha­lászkunyhó, mely biztonságban volna! A háború borzal­mas polipja lehet, hogy már holnap kiterjeszti vaskarjait olyan területekre és olyan népekre is, melyek békében szeretnének élni, de nem lehet, mert a lehetőséget sem adják meg nekik, hogy békére gondoljanak! Kell erre ek­­latánsabb példa, mint a közelmúltban leigázott országok­nak egész sorozata. Ma nincs kormány, ma nincs földi ha­talom, mely biztosítani tudná egy európai országnak füg­getlenségét, biztonságát, fennmaradását, békéjét . . . Nagyon szerencsétlen gondolatnak tartom tehát ép­pen most előrukkolni holmi visszavándorlási akciókkal. Ugyan kinek van ma kedve a visszatérésre? A “vak tyuk is talál szemet” elvére lehet talán épiteni, de semmi másra nem, mert hogy egy ilyenfajta propagandával ma hat hónap alatt legkevesebb ezer amerikai magyart vissza lehetne telepíteni, az olyan fantasztikus állítás, mely min­den alapot nélkülöz' . . . Még valótlanabb a másik állítás, hogy tudniillik a visszavándorlók koponyánként vinnének magukkal haza legalább is 3000 dollárt, ami fél év alatt három millió dollárnak Magyarországba való beönilését jelentené, mely az ország gazdasági helyzetére leírhatat­lan kedvező hatást gyakorolna . . . Borzasztó fantasztikus elgondolás mindez! S valóban meg vagyok lepődve azon, hogy ilyenekre odaát még nyomdafestéket és — abban a rettenetes papirhiányban — még papirost is pazarolnak . . De én, aki ismerem jól Perényi bárónak a higgadt és bölcs gondolkozását, nem tartom lehetségesnek azt, hogy ez az elgondolás és fan­tasztikus terv tőle származnék, ő ismeri annyira az ame­rikai magyarokat, hogy lehetetlenségekkel nem kábítja el soha az óhazai közvéleményt . . . Mert ezt a tervet nem lehet másnak nevezni, mint közönséges kábításnak . . . Az amerikai magyarság helyzetét anyagi és erkölcsi tekintetekben mi már csak jobban ismerjük, mint bárki is odaát. Ma innen nem hiszem, hogy bárki visszavándo­rolni kívánkozna s ha elvétve akadna is egy-két olyan család, mely, színes ígéretekre hallgatva, előnyök és ked­vezmények elnyerése reményében a biztos kenyerét fel is cserélné a bizonytalansággal, hol van az a bizonyos ezer család? Szerencsétlen gondolat ilyennel még foglalkozni is manapság és ne tessék az ilyen visszavándorlási akciót most még csak meg sem kísérelni, mert CSAK CSALÓDÁS LEHET ANNAK A VÉGE ÉS SEMMI MÁS . . . • Tudja az itt élő magyarság, hogy ma odaátról nem is ezrek, hanem milliók szívesen menekülnének át ide a szabadság és a megélhetés boldog földjére, mert Európában ma semmi sem biztos, az emberek élete, az ingatlanok épsége legkevésbé . . . Mire támaszkodhatna hát a pro­paganda? Nevetséges az az elgondolás is, hogy film se­gítségével, vagyis felvilágositó, kulturális és gazdasági elő-' adások tartásával lehetne itt célt érni. Ki hisz ma a mozgóképeknek? Nem; — ilyen eszközökkel lehet a béke boldog napjaiban kísérletezni, de a háboruszülte mai vi­szonyok mellett az ilyen propaganda csak a csalódás ér­zületét válthatja ki azokból, akik azt elkezdték, vagy meg is indították . . . Nem hiszem, hogy bárki is visszakivánkoznék ma Ma­gyarországba s igy az ilyen fantasztikus terveket leg­jobb volna elejteni véglegesen és sürgősen, nehogy végze­tes csalódás legyen a vége. Nekem röviden csak ez volna a válaszom a visszaván­­dorlás érdekében megindított “széleskörű” akcióra ... Ne tessék, mert csalódás lesz a vége! DARAGÓ JÓZSE£. SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT: Verhovayak Lapja___________________ Samuel Kiér, a sóbányász, felfedezte és gyógyszeres palackokba töltötte a pet­róleumot (A Kárpáti Magyar Hírlap­ból) Most múlt száz éve annak, hogy az első petróleum Pennsylvaniában előbugybo­rékolt a földből. Száz éve ... Szinte hihe­tetlen, hogy a folyékony gyémánt ilyen fiatal. Mi­után a petróleum a min­dennapi élet legszervesebb része, mindenki — önkénte­lenül is — abban a meg­győződésben él, hogy hasz­nálata visszanyulik az em­beri ismeretek legősibb ide­jéig. A valóságban azonban erről szó sincs. Az igaz ugyan, hogy mielőtt Kolum­busz felfedezte volna Ame­rikát, az indiánok már is­merték a petróleumot, de petróleum-iparról, vagy akár a legprimitivebb kiteimelés­­ről szó sem volt, miután az Ujföld őslakói kizárólag gyógyszernek használták a bűvös folyadékot, ott kerít­vén elő a csudaszert, ahol éppen előbuggyant a föld mélyéből. Az őslakók kiirtá­sával párhuzamosan aztán teljesen elfeledkeztek a pet­róleumról s mint medicinát sem használták többé. Ujabbkori felfedezése ke­rek száz évre, kitermelése pedig még ennyire sem nyú­lik vissza. Ez a történelmi szempillantás elég volt arra, hogy a petróleumbányászat a világ leghatalmasabb ipar­ágává, a petróleum pedig az ipari kultúra leglényegesebb elemévé erősödjék. A petróleum felfedezésé­nek dicsősége egy Sámuel Kiér nevű kereskedő nevéhez kapcsolódik. Kiér 1839 ele­jén koncessziót szerzett a pennsylvaniai sómezők kitér melésére. Egy évvel a munka megindulása után Kiér észrevette, hogy a ki­ásott só-j áratok mélyén furcsa, olajos folyadék gyűl össze, amely — indián re­gék szerint — különösen reuma és bőrbetegségek el­len gyógyszerül használható. Kiér elhatározta, hogy meg­próbálja a folyadékot gyógy­áruként értékesíteni. Meg­kezdte tehát a petróleum palackolását és megjelentek az első hirdetések, amelyek igy kezdődtek: Nincs többé beteg csont Használja a Kiér-féle földi medicinát! Ez az üzlet, aránylag vi­rágzónak bizonyult. Mégis kis boltocska volt, Kiér só­vállalkozásának egyik mel­lékágazata. A kereskedő nem vette észre, hogy a szagos, olajos folyadék brilliánssal ér fel. Még akkor sem jött rá arra, mily hihetetlen va­gyont tart a kezében, ami­kor a vevők a Kier-féle gyógyáruval világitani kezd­tek. Buzgón folytatta a só­bányászatot és megelégedett annak a petróleumnak az KIMERÜLT . . . Feje fáj... Nincs energiája? AMIKOR a nehéz ételek, tulbő étkezés lelassítja beleit, kelle­metlen gázt, rossz leheletet, epés­séget és a székrekedés felfújt ér­zését okozzák ... rágjon FEEN-A­­MINT-et, a kellemes rágógummi hashajtót. Ize zamatos. Segiti, hogy belei simán, kellemesen működje­nek. Enyhén hat, mégis biztosan, hogy áldott enyhülést adjon és hogy az élet normális örömeit élvezhes­se. Az egész család kedveli a ki­adós FEEN-A-MINT-et, a felnőttek csak úgy, mint a gyermekek. Mil­liók támaszkodnak a FEEN-A­­MINT-re. Vegyen FEEN-A-MINT-et ma. Emlékezzék erre a dobozra. FIATAL LÁNYOK akik ASSZONYKORBA lépnek Lydia E. PinkharrTs Vegetable Com­pound EZREKEN segített! A fiatal lányok ezrei, akik serdülő korba léptek, “igaz barátot” találtak a Lydia E. Pinkham’s Vegetable Com­poundban, amely keresztül segítette őket “mosolyogva” a nyugtalan, ide­ges, nyomott hangulaton s fej- és hát­fájás, görcsök, ájulási rohamok ellen bizonyult jótékony hatásúnak, melyek mind a női szervek rendellenességei­nek a következményei. • Pinkham’s Compoundot “ezekben as időkben” használva, az eg€*szség és a boldogsághoz szükséges feltételeket ta­lálhatja meg. A hatván esztendő óta hires — Pinkham’s Compound a leg­jobban ismert és egyike a leghatáso­sabb szereknek női rendellenességek esetében. 1,00#,000-nal több nő siker­rel használta. Érdemes mejfprébálnia! SZENTMARIAY & HILPERT Magyar Hentesek Hazai módra készített hurka, disznósajt és debreceni kolbász frissen kapható 1540 Second A ve., New York (8öth SL “L" állomásnál) Telefon: REgent 4-3713 A Verhovay Egylet tagja )ENGÖ—i LEI és DINÁR áfatalósokat csak hivatod«« ■<•«, «I* jóval a hivatalét ír«* alul ctxhőzlvnk. # FAN AMERICAttTRÜST COMPANY HARBOR STATE BRANCH i Alapított.: KISS EMIL FOtMYH AVE. AT tth ST., NEW YORK Member FederalDepo3ÍtlDöuranceCorpor.ition értékesítésével, ami a jára­tok aljában bugyborékolt föl. Röviddel ezután egy éle­sebb eszü utazó, Drake ezre­des, akinek reumás fájdal­mai voltak és találomra meg vett egy üveget a Kier-féle csodaszerből, felismerte a fo­lyadékok jelentőségét, s rá­jött arra, hogy a föld mé­lyén milliárdok fekszenek. Azonnal nekilátott a fúrási munkálatoknak és Pennsyl­­vania-ban, Titus-város mel­lett csakhamar ontani kezd­te kincsét az első petróleum­­kut. A felfedezés azután az ipari forradalom erejével ha­tott. “Anglia a petró­leummal győzött!” — mond­ta Curbon lord 1918-ban.

Next

/
Thumbnails
Contents