Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1940-04-18 / 16. szám

VOL. XXIII. ÉVFOLYAM 1940 ÁPRILIS 18. NO. 16. SZÁM

AKAD A TISZA

MÁRAMAROSBÓL rohant alá a hir: Árad a Tisza! És a hírrel együtt jött már az első hullámverés is. Zagyván, szennyesen, sodró hirtelenséggel. A nádasok, füzesek jól meghajladoztak és a szegedi gátnál elszabadult egy kis halászladik. És, amerre végigbukdácsólt, mindenütt felzugott a rettentő híradás:

— Árad a Tisza!

Pedig békés, csendesjárásu öreg paraszt volt mindig a Tisza. És rajongva szerette szép hazáját, a magyar rónát. Az ákácos kistanyákat fehér halászcsárdákat, a sóhajtozó nádast, annak minden népét, vadludat, vadkacsát, kurrogő darvakat, de legfőképpen a maga halászait, akik gyönyörű nótákat énekeltek róla. A ladikon. Partokon. Esténként. Ha leszállott már az aranynap és az izmosán elfekvő falvakban meghúzták az apró harangokat:

CSIN-GILING, CSINGILING,

ERRE JÁRTAK ELEINK.

ERRE JÁRTAK, MEGITATTAK,

MEG IS ÉLTEK, MEG IS HALTAK

EZER ÉVIG A TISZÁN.

Ezt a nótát vitte magával és ringatta be a Dunába becsületes paraszttenyerén, Titel alatt. Hogy ne csak a magyar csnjkások tudjanak erről, de a tengerek tengerei is.

De néha! . . . Jaj, néha bizony duhajkodva vágott szét a magyar rónán is. Leginkább akkor, ha vérlázitó híreket hordott hozzá a bécsi szél. Vagy ha az orosz medve bőgött át a Kárpátok havasain. Nem szerette a nagyurakat, a császárokat, cárokat, akik még a lélekzetet is pintre mérik a parasztnak és úgy vámolják meg a szabadságát, mint a dohányt, vagy bundapálinkát. Lám, még Széchenyi gróf is rabságot vetett rá 1844-ben. Ezernyi gáttal, szabadságtipró renddel, millióm szabállyal.

Bizonyosan ő is a némettől tanulta, — fortyant fel haragosan az öreg Tisza és mingyárt a következő tavaszon egész Szolnokig tolta a hires szegedi gátat:

— No ugy-e, tekéntetes gróf uram!

Nem csoda bizony, ^ha még a saját gyermekeit is szétverte ilyenkor az olyan jóvérű magyar, amilyen a Tisza. És hát a nagy harag egyébként sem a magyarnak szólt, hanem inkább a magyarra röpködő sasoknak, csapásoknak, medvéknek, heréknek, akik mindig is úgy bántak a magyar szántóvetővel és békés halásszal, mint a minden lelkeket felháborgató hűvös bünviharok.

Hát most is előrántotta ősi fokosát és megforgatta a feje fölött. Oda se fülelt a partokon kesergő szerelmesek tavaszi nótáira. Csak rohant Titelnek, sasokat és medvéket fenyegetve, a régi-régi dalt énekelve, óh: nem is énekelve, de ordítva, mint az orkán:

. . . ERRE JÁRTAK ELEINK,

ERRE JÁRTAK, MEGITATTAK.

MEG IS ÉLTEK, MEG IS HALTAK

EZER ÉVIG A TISZÁN . . ,

Hogy ne csak a magyar sajkások tudjanak erről, de a tengerek tengerei is.

TARNÖCY ÁRPÁD.

Betöltetlen

kíváncsiság

A Bükkhegység hátának nekitámaszkodó Gallyaságon nagyon sokszor hallik beszédközben: “Szénégetőnek tőkén a szeme.”

Nincs azzal más mondva, mint az a letagadhatatlan emberi viselkedés, amelyben kifejeződik, hogy a saját érdekéhez maga áll legközelebb az ember.

Ebből lehet azt kimagyarázni, hogy a kétkeze munkájából élő ember könnyen keresztül siklik a legszenzációsabb hireken s a szónak legegyszerűbb gúnyájába öltöztetett történéseken áll meg a szeme. Különösen gondolkozóba ejti az újságok híradásaiban az olyan intézkedés, amely a munkanélküliség megszüntetése felé irányul, vagy valami módon, annak megkönnyitésére igyekszik.

Ilyen természetű hiradásokon akadt meg a szemem még Januáriusban s mivel úgy véltem, hogy a tétlenségre kárhoztatott munkanélküliek ezreinek volt az szánva újévi ajándék gyanánt, kíváncsian figyeltem, váljon mi lesz az eredmény.

A kormány egyik intézkedésének lényege abban állt, hogy munkához juttassa azokat az amerikai hajósokat, akiket semmittevésre kényszeritett hajóikkal együtt, az európai háborúval szemben viseltetett semlegesség.

Időjósokat s egyben a tengerek szamaritánusait szándékozott belőlük kitermelni, hogy ezen a réven keresethez, elfoglaltsághoz jussanak. Az Egyesült Államok időjósai ugyanis (Weatherman) normális viszonyok között a tengerek állapotáról különféle nemzetek hajóiról kaptak jelentéseket, a háború hatása folytán azonban legyengültek ezek a rádió üzenetek, az Atlanti Óceánról pedig teljesen meg is szűntek.

Ezeknek az üzeneteknek megküldésére lettek kiszemelve az amerikai szállitó hajók és azoknak legénysége azzal a hozzáadással, hogy nemcsak az a feladatuk, hogy a tengerek mozgásáról és viharairól küldjenek jelentéseket, hanem siessenek megmenteni a vizbefulladástól azokat, akik alól a háborúskodó felek történetesen kilőtték a hajót.

Sokra nem mehettek a kiküldöttek, mivel hasábos hirek hőstetteikről nem emlékeztek, hozzá az időjósok is olyankorra jövendölték a sugaras napot, mikor szállingózott a hó, vagy szitált az eső.

Nem telt be tehát a kíváncsiságom sem a kívánságom. A kíváncsiságomat nem elégítették ki híradások, igy kívánságom sem teljesült; ami pedig abban csúcsosodott ki, hogy az időt jelentő hajósok után a csülagvizsgálók mesterségébe is alkalmazódjanak, — mondjuk a sötéthez szokott munkanélküli bányászok, akik az égitestek fényességeit könnyebben észrevennék.

Az előttem nagy fontosságú másik újévi híradás már magasabb tónusból lett intonálva s egyenesen kikiáltotta, hogy Február hóban az Egyesült Államok lakóinak figyelme olyan életbevágó dolgoknak irányába terelődik, amely létkérdése az egész nemzetnek.

Akkor kezdi meg ugyanis működését a Temporary National Economic Committee, amelynek tagjai mind született nemzetgazdászok s kivizsgálják azt a kérdést, hogy váljon mi idézte elő azt az ellentétet, ami a termelt áruk nagy növekedése és a munkanélküliség alig észrevehető csökkenése között mutatkozik.

Kiváncsian vártam, hogy a kérdésnek megfejtésével, hogy lesznek majd azok a rejtélyek megoldva, amit senki nem tud; váljon miért lettek az utcára dobva a munkások légiói, hogy váltak ürességtől kongó, kisértet városokká azok a helyiségek, ahol pezsgő élet folyt még csak a közelmúltban, a virágzó iparoknak katonái meddig