Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-02-29 / 9. szám
( TWO SECTIONS (Verhovay Journal) VOL. XXIII. ÉVFOLYAM 1940 FEBRUÁR 29. NO. 9. SZÁM HALLO, MARCIUS! MÉG HÓ FEDI A FEDELET, DE ÚGY LEHET, HAJH, ÚGY LEHET, ' HOGY AMI A FÁN BILLEGET, MÁR TAVASZI MADÁR ... (T) NEM HISZEM, hogy volna isten-teremtménye, akinek vagy aminek szive ne mozdulna egyet a "márciusi hírre.” — Holnap már március, — mondogatjuk egymásnak elgondolkozva és tűnődve nézzük a barnára vedlő téli kertet, a házikók megereszkedő csepegőit, a felhők mögül elöragyogó különös kéket és mohón szimatoljuk a bágyadt kisszelekkel érkező enyhe illatokat: a föld szagát. Holnap már március. Madár repül az ablak alá, a juhar ágára s amíg a tél hidegét kergető vén kályha fülünkbe duruzsol, — csippent vagy kettőt számunkra is. Azután tovább száll. És úgy érezzük, hogy a madár, — ami nem lehet más, mint tavaszi madár, — a szebb és melegebböleiésü jövő hírnöke s nem is kettőt csippentett csupán az ablakunk alatt, de valóságos trillákat vágott ki és szivünkkel együtt, márciust üdvözölte: — Halló, Március! Szép ez a nagy életforduló, akárhol is fordít az életen. Erdőn, mezőn, levegőégben, szívben, érben, mindennek életében egyformán szép és egyformán forduló. A légkör megenyhül és enyhülést hoz Március a merevre fagyott bánatokra is és — bár háborúskodó Marsnak szentelte az, aki nevet választott néki, — nem borút, nem halált jelent, hanem friss mosolyt, uj életet. Lám a Nap is visszatér a ködből s a mindent kiegyenlítő egyenlítőbe lép, hogy az éjszakát és nappalt újra egyenlőre ossza s mindannyiunkra ráüzenjen a márciusi hajnalok arany telegráfdrőtján: — Kezdjétek meg az uj életet! Bőjtmás hava ez, mondja a kalendárium, mert farsang járt előtte, de az éjnapegyenlőség után, — ha megtelt már a Hold, — ismét megérkezik majd Husvét, a halálból való nagy feltámadás. És csakugyan megkezdjük az uj életet. Az erdei avarból kékszemü jáccint kukucskál fel az égre; a mezőn kisárgul az irigy kikerics; a hegytetőn már csak a hóvirág fehér és a fák, bokrok erein titokzatos erők lüktetnek át, hogy életnek kergessék a pirosszemü rügyeket. Es elnémul lassan a kályha, a téli jóbarát, mint farsang után a bőgő, mert hiszen — mint a kalendárium is mondja, — bőjtmás hava ez és hát egyébként is: minek már a bőgő, amikor az ablak alatt tavaszi madár énekel? •. Az ilyen madár már, akárhol is, de felkeresi a párját; a szobavirág kihajol az ablakon, hogy összemosolyogjon a nappal és lám, még az örök fogságban éldegélő kanári is meg-megemelgeti a szárnyát. Az ifjúság hangja az, ami ilyenkor körülfutja a földtekét, nem csoda hát, ha erre a friss zenére még a szelek és csillagsugarak is összeölelkeznek a végtelen mindenségben. Es hát az ember szive is, az is dobogni kezd halkan. Ketyegni kezd újra, mint a szekrényben felejtett öreg óra, ha bátor, ifjú léptek dongnék mellette el. Hát hogyne . . .persze Panka is! Verhovay Panka Is leküzdhetetlen vággyal veszi fel a telefonkagylót és belesóhajtja kedvesen; — HALLÓ, MÁRCIUS! TARNÓCY ÁRPÁD. Kellő mértékű életbiztosítás Azok, akik nem élvezték még az életbiztosítás előnyeit, nem is tudják és nem is tudhatják: mily fontos egy család életében a kellő mértékű életbiztosítás. “Kellő mértékü”nek nevezzük azt az életbiztosítást, amely olyan minimális összegről szól, amellyel enyhíteni lehet a bajt, a kétségbeesést olyankor, midőn az rászakad a családra a családfő, vagy a családfenntartó elhalálozásakor, vagy az élők sorából történt hirtelen eltávozásakor. Az életbiztosítást kellő mértékűvé felemelnünk nem nehéz, sőt természetes igyekezete mindazoknak, akik úgy érzik, hogy életük drága kincs azok számára, akik mindenkor szeretettel körülöttük vannak és akikért dolgozni és fáradni szent kötelességük. Valaki vásárol egy biztosítási kötvényt s elkezdi fizetni az esedékes dijakat. Aránylag kis összeget ad ki ilyenképpen; dollárokat, amelyeket máskép talán haszontalan dolgokra dobna ki, elszórakozna, elprédálna. így azonban szinte észrevétlenül birtokába jut egy olyan öszszegnek, ami valóságos istenáldásképpen hull az ölébe akkor, amikor deresedé fejjel, talán munkaképtelenül, szegényen, elhagyottan arra éppen a legnagyobb szüksége van . . . Azokból a szinte észrevétlenül befizetett dollárokból tőke lesz: egy olyan összeg, amit máskülönben esetleg egész életünk folyamán sem tudnánk összespórolni. Az életbiztosítás szükségessége ma már begyökeresedett a köztudatba. Évente millió és millió fiatal házaspár vesz ki életbiztosítást sokszor kölcsönösen, habár boldogságuk közepette igazán nem gondolnak még valamelyikük halálára. És mégis ma már valami belső ösztön, vagy lelki sugallat szinte parancsolólag megköveteli azt, hogy foglalkozzanak az életbiztosítás kérdésével éppen úgy, akárcsak a kenyérkereset gondjaival. Mert hiszen soha sem tudja senki sem, hogy mit hoz a holnap. Házaspároknál sokszor előfordult az, miszerint a Sors például úgy döntött, hogy nehány év eltelte után egyikük hirtelen meghalt. Élettársa ott állt volna bizonytalanul kapkodva az elveszett jövedelem nélkül, de előrelátásuk révén a biztositó társaság kifizetett az özvegy kezéhez egy olyan összeget, aminek birtokában mégis csak vissza tudta állítani az anyagi egyensúlyt megmaradt életében. Pedig csak egy 500 dolláros életbiztosítási kötvényről volt szó. Egyik kiváló amerikai szakírónk, Leslie R. Martin ezt írja egyik cikkében: ‘‘Life insurance is today a household word to millions of people throughout America” ... És igaza van Mr. Martinnak, mert érzi azt mindenki, — főként azok, akiknek családjuk van, — hogy az életbiztosítás valóban egy olyan szó, mely millió és millió amerikai háztartásban éltető fogalom — s olyan nélkülözhetetlen valami a családban, mint a szeretet, mint a napfény és a levegő . . . Mélyen begyökeresedett a család tagjainak a tudatába az is, hogy a befizetett életbiztosítási dijak, a prémiumok évek múltán, vagy visszakerülnek azokhoz, akik pontosan és kötelességszerüen, kellő időben befizették azokat, vagy pedig azok fejében olyan összeg áll majd a gyász szomorú óráiban a család rendelkezésére, mely eloszlatja a kétségbeesés fojtó ködét s a terhes anyagi gondok helyett a megelégedettség és megvigasztalódás ragyogja be a gyászoló család szomorú tűzhelyét. Ilyenkor lehet csak igazán érezni azt, hogy az életbiztosításra befizetett dollárok gyümölcsözőleg megszaporodva, vagy hirtelen hatalmas összegre nőve, milyen pompásan felhasználódnak
