Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-07-22 / 30. szám
1937. Julius 22« 9-ik oldal A LEGVESZEDELMESEBB INDULATOK EGYIKE A BOSSZÚ Kedves Fiuk és Lányok, Drága Gyöngyfüzők: Mire ezeket a sorakat olvassátok, a North German Lloyd társaságnak csodálatosan nagy hajójá, az, Europa, már az Atlantic Óceán habjait szeli s a tenger hűvös levegőjét élvezik azok a szerencsés Verhovay testvéreink, akik a tagszerzés versenyéből győztesen kerültek ki. Úgy kellene lenni, hogy az Ő megérdemelt boldogságuk fölött, mi mindannyian örömet erezzünk s megérlelődjék bennünk az az elhatározás, hogy a jövőben mi saját magunkat küzdjük fel azok sorába, akik az Egyemunkásságuk révén, a ver-sületünk irányában kifejtett senynyertesekhez hasonlóan Mondom, hogy úgy kellene ennek lenni, de mivel ös* merős vagyok az emberi természettel, azért tudom, hogy aligha történik ez Így. Az öröm mosolygása helyett többekben felülkerekedik a sápadt irigység, sőt akadhat a vesztes versenyzők között olyan is, akit elfog az indulatoknak legvesz edelmesebbike, — az elvakult bosszúnak gondolata. A bosszúnak gondolata pedig nem vezetett még senkit jó útra, hanem letéritett arról nagyon sok embert, akik holtukig bánkódtak amiatt, hogy ettől a veszedelmes lelki indulattól magukat elragadtatni engedték. Kedves Gyöngyfüzők! Ali, emberek kétféle életet élünk, testi és lelki életet s ezeknek arányos kefejlesztése természeti kötelesség. Ahogy kellő táplálkozás és megfelelő mozgás által fejlődik a testünk, épugy kell tanulással s példák megismerésén keresztül, lelkünket is fejlesztenünk. Hideget, meleget, fáradságot, szóval a külső behatásokat csak az a test tudja kellően elviselni, amelyben ki van fejlődve az erő, — megvan benne az ellenálló képesség. A lelki indulatok végzetes hatásai alól is csak az a lélek tud menekülni, amely nemcsak hogy külőmbséget tud tenni a reá hatást gyakorló indulatok között, hanem elég erővel rendelkezik a veszedelmes indulatok uralmait leküzdeni. Az irigység, a fellobbanó harag csábítgat bennünket a bosszuállásra, azért jó ezeket megfékeznünk, mielőtt a boszunak kitöltésére bennünket még rá nem vettek. Ugyancsak bosszuállásra tüzel bennünket a hatalmaskodás hajlama s nem kiilönr ben az a zsarnoki ösztön, amely másoknak leigázására biztat s minden más halandót a saját akaratunk s nézetünk elfogadására kényszeríteni igyekszik. Ezektől is szabadulnunk kell, ha a fékevesztett bosszuállásnak martalékaivá sülyedni nem akarunk. lesznek majd kitüntetve. Ne irigyeljétek hát másoknak helyzetét, -ne bántson benneteket, ha Ti nem értek el másokéhoz hasonló sikert; ha jobb a ruházata, ha szerencsésebb az életkörülménye, szóval ha jobb viszonyok veszik körül mint benneteket. Bosszantó szóra, kihivó beszédre, durva megbántásra ne gyűljön bennetek harag s békitsen benneteket annak tudása, hogy hetykén, pökhendi módon csak tudatlan emberek viselkednek, mert hisz'' a megértő lélek egyúttal megbocsájtó is s másoknak kellemetlenséget okozni soha nincs szándéka. Nem születtünk koronával fejünkön, sem szolgai járommal nyakunkon. Egy enlőn szabadoknak kell hát tekintenünk egymást; azért ha erősebbek vagyunk is, a gyöngébbek fölé ne. toljuk föl magunkat anélkül, hogy figyelembe ne vennénk azokat a jussokat, amelyek feltolakodó akaratunk ellen birkóznak. A királyok ideje múlófélben, az uralkodási hatalmak az enyészet szélén s igy a zsarnoki hajlamoknak is vége járja; annál inkább el kell múlnia tehát az egyéni zsarnokok lelki hajlandóságának. A társadalom kereteiben meg nem férők, a törvényeket áthágok, a biiniizőknek rengeteg száma börtönökbe zárva éli napjait s ha ezeknek a börtönöknek lakói között széttekintünk, megrettent bennünket a halál utcája, amelyben a halálraítéltek várják utolsó perczeiket. Ezeknek legnagyobb százaléka azért lesz megfosztva az élettől, mert a fentebb elősorolt rossz lelki indulatukat fékezni nem volt erejük s áldozataivá váltak vagy egyik, vagy másik btiir revivő hajlandóságnak. A halálbüntetés kimondása maga is bosszú s szerintem nem is müveit néphez illő, de mivel a társadalmi követelmények természete ma még megköveteli azt, igy ezen az alapon még menthető. A magán bosszúnak kitöltése azonban egyenes durvaság, amit nemcsak hogy menteni nem lehet, hanem a leggyakoribb esetben a társadalom bosszúját idézi fel, törvényes büntetések alakjában. Kerüljétek hát a durvák társáságát, kedves Gyöngyfüzők s ha valami végett fellobban bennetek a harag, eszméljetek rá, hogy rossz útra tévedtetek s ha a benneteket ért hántást megtorolni nem is tudjátok, lelketekben a bosszú gerjedelmének helyet ne adjatok. Különösen figyeljetek szüléitek s jóakaróitok tanácsára s azoknak példáján okulva, lélekben gyarapodjatok! Mutatóba két dolgot beszélek el nektek s ezeknek egyikéből megláthatjátok a haragos ember bosszújának elkövetése után azt a megrettenést, ami a hirtelen bosszú nyomában jár; mig a másik látni engedi a gondolkozót, akit messze elkerül már a bosszút lihegő vágy-, j Kezdő kereskedő voltam kevés tőkével, csekélv üzleti l tapasztalattal, de nagyoir nagy előretörő akarattal. A munkaidőnek hosszát nem számoltam s másnak engedtem át a pihenést, aki nem birta úgy erővel, mint én. Két esztendő leforgása u* tán el is jutottam odáig, hogy nem magamnak kellett ' többé vállamon hordanom a lisztes zsákot és más megrendelést, hanem minden fölöslegem felhasználásával pirosra festett kocsival, csinos pej lovacska végezte helyettem ezt a nekivaló dolgot. Ami szénában, zabban jóságos falat volt, nem kerülte el az a pejkó jászolát s az elkényesztetett jószágok szokása szerint, önfejű kényességgel kezdett viselkedni. Nevezetesen: húzódott, ha a kantárt fejére akarták csatolni, sőt annyira ment, liogv sunyitva mutogatta fogait a kantárt kézbentartó felé. Egy reggelen sietős utam A NYÁR Irta----Zagyva Mária Trillákat perget a rigó; Tillió! . . . Tillió! Napcsók cifrázza a kertet, Millió! Millió! Jut belőle ág hegyére, Fák tövére, levelére. Szikrázik a kút kalapja, Árnyéktányér van alatta. Egyre hull, hull, hull a zápor Forró, fényes napsugárból. Trillákat rezget . rigó: Tillió! . . . Tilló! Van már hernyó és bogárka, Milllió! Millió! Megjött a nyár, smaragd határon, Zöld lobogódisz leng a fákon, Sürög a hangyanép s a méhek, Szürcsölve isszák már a mézet; Nyiló rózsák az áldott fényben, Bókolnak patyolatfehérben. lett volna s igy elöntött a méreg annak a hallására, hogy nem engedi befogni magát a pejkó. Gyors iramban termettem az istálóban s amint a kantárt meglátva rám is vicsorgatta fogait, ökölbeszorítottá kezemet a bosszú s úgy kentem halántékon, hogy mint a lezuhanó fa, esett az alatta levő hid" lásra minden életjel nélkül. Nem restellem nektek leírni. hogy a mozdulatlan pejkónak láttára elíacsarodott bennem valami s a pótolhatatlannak látszó nagy veszteség fölött, majdnem kicsordult szememből a bánatnak könnye. Az igazság kedvéért megkell azonban jegyeznem, hogy nem dögglött meg, — megélt a pejkó; de tőlem telhetőleg kerültem is én ezután a bosszuállást. A másik eset nem olyan régen, csak a közelmúlt chicagói kiállítás idején történt, egy esteli futball játéknak figyelése közben. Meleg nyári este lévén, csak úgy kabát nélkül, felgyiirt ingujjal könyököltem neki a pályát keritő korlátnak s az amúgy is vékony nadrágnak hátsó zsebéből kivehető volt a pénztárcám, amelyben, tisztán emlékszem, $86.00 dollár keménykedett. A legizgatóbb goólnak megközelítése közben, hirtelen nyomást éreztem zsebemnek tájékán s gyors mozdulattal arrafelé kapva, átkulcsoltam annak a suhancz embernek kezét, aki elemelni készült pénztárcámmal együtt, annak tartalmát. Más ember, talán boszut lihegve ütötte volna arcba s rendőrnek szolgáltatta volna át a tolvajláson ért s reszkető suhanczot; én azonban csendes szóval hívtam magam mellé s kitudakoltam tőle az okot, ami a tolvajlás elkövetésére birta. így tudtam meg, hogy az a sok csábitó hirdetés, amelyet a chicagói kiállításnak intézői minden szembeöltő helyen elhelyeztek, annyira felcsigázta kíváncsiságát, hogy még a lopás gondolatával is megbarátkozott. Ballépése fölött kifejezte a szavain is átérezhető megbánást s igy mi sem természetesebb, minthogy minden bosszúnak gondolatáról letettem, sőt amennyire tőlem telt, megbocsájtó szavaim közben tanácsokkal is elláttam. Ez a fiatal eynber, ma egy gyárvállalatnak munkavezetője s nem s áttalotta többek előtt kijelenteni, hogy fordulópontot jelentett életében az az este. amikor a léleknek tiszta felfogásával mégis merkedett. Kedves Gyöngyfiizőim, az életnek sokféle változatán keresztül vezetett már engem az élet, de egyetlen esetben sem tapasztaltam a boszunak joghatását, de ennek ellénében nagyon is sokszor láttam a nyomában felíakadó bánkódást, veszteséget, erkölcsi és anyagi romlást. Azért, ha még most kis korotokban is, de ütésre emeli kezeteket a boszu, állítsátok azt meg mielőtt lesújtana; állítassa meg veletek a boszunak végrehajtását az a kérő szó, amit hozzátok intéz Józsi Bácsi EURÓPA LEGNÉPSZERŰBB BOHÓCA „ Nemrégiben halt meg VLADIMÍR DUROV, a legismertebb és legnépszerűbb orosz bohóc hetven éves korában és szovjetkormány nagy pompával államköltségen temette el a kitűnő, népszerű bohócot, aki évtizedeken át mulattatta O roszországot. Sokat járt ez a Durov Budapesten is. ahol igazi cirkuszi mutatványok közben a régi Wulf, Salamoiisky és Beketow cirkuszokban mutatta be bohóci művészetét. Durov egvidőben pompásan dresszirozott disznójával lépett fel és mókáin jókat nevetett egész Budapest. Élete utolsó éveiben már csak állatok oktatásával foglalkozott, amihez nagyszerűen értett. Rendkívüli állatbarát volt. Ostorról, verésről hallani sem akart, mindig szelíden, szeretettel tanitgatta a kiszemelt állatokat és ezzel akkora tekintélyt szerzett, hogy a kormány külön tudományos intézetet bocsátott rendelkezésére, ahol állatok tanításával és mindenféle kisérletezéssel foglalatoskodott. Ez a Durov egyébként bátran lépett föl a szovjettel szemben. Csipkedte és kigunyolta. íme, egv példa. Durov a legnagyobb orosz cirkuszban lépett föl Moszkvában és megkérdezte a közönséget, tudja-e, mi tulajdonképpen az a kommunista uralom? Persze, senki nem felelt. Ekkor a bohóc hoszszu pálcát hegyes végével fölfelé tartva, magyarázgatni kezdte: “Látjátok ezt a pálcát? Azelőtt ott fönt a csúcsán volt a czár. Kicsit alantabb volt a czári család. Ismét kicsit lejebb volt az egyház. Megint kicsit lejebb a katonaság. Még lejebb picikét a nagytőke. A- latta kicsit lejebb a kereskedővilág; alatta a kiskereskedelem és a kisipar; ez alatt a munkásság és alatta a senkik. No és most — ekkor megfordította a pálcát, úgyhogy a hegyen legalulra került, — no és most igy van.” A rendkívüli kedvelt Durovnak a hajaszála sem görbült meg.
