Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-07-08 / 28. szám
iö-Ik oldal 1937. Julius 8. cüfrhovayQkJapjQ MELEG VACSORA Irta: Ormos Gerő Estére elővették az öreg Botos e> Apró Jánost, hogy főznének valami rendes v;r csorát. Ezek ketten értenek legjobban a fazekakhoz, hát ne restellik a fáradságot. Osszehordtak a kondér mellé egy balom rőzsét, meg is gyújtották szépen, mindenki segített valamit, egyik vizet vedrezett a másik kutból. másik nekiállott vereshagymát aprítani s úgy nevettek ezen, hogy a könnyük is csörgött belé. Aztán kiállott a sátra elé a vén Botos, talicskás munkás. csipőrerakta nagy markait, akár egy hízott szakácsnő s nagyokat kiabált a pipa mellől. — Aztán mi lesz a krumplival, lusta népség? Azt is magam tegyen a tűzre? Erre felugrottak néhám an játékos kapkodással, vizet töltöttek egy füstösfenekii kondérba s megrakták jé>l krumplival. Úgy beszélték meg, hogy tésztát gyúrnak ezen a napon s pirítanak reá krumplit egv kis zsíron, vereshagymán. Nehéz munkát végeztek reggel óta. nagyon kemény odalent a föld az uj mederben s kinos feltolni a talicskát az omlós parton. Egyaránt nyögött a sok lapátos, csákányos és talicskás ember. De most készül a jó vacsora. esznek egy nagyot s belelni inak a sátrakba pihenni. Elnyúlnak majd a tört szalmaderékaljon, egyik is. másik is hazaálmodja magát s megmondja az asszonynak, hogv milyen finom krumplitésztát csinált a vén Botos és Apré) János. Várják is már gyülekező étvággyal. Amint tűz fölé kerül a krumpli s tele a vedrek vízzel, kiülnek a sátrak elé a tiiz köré, pipát tömnek, cigarettát csavarnak s beszélgetnek. I.otos pedig nekigyiirkozik az egyik sátorban, odaállítja maga mellé Apró Jánost s beszél hangosan. — Anyátok leszek most rongyosok ! Gyúrok eu nektek olyan tésztát, hogy az asszony se különbet. Megtanultam én a katonáiknál, ne féljetek! S már púpozza is a lisztet egv kecskelábi. asztalon, meglyukasztja a közepén s odaszól Apró Jánosnak. No most aztán jöhet a viz, testvér ! S keveri nagy ökleivel, gyúrja, úgy szuszóg az erőlködéstől, hogy «xlakint, a sátor előtt nevetnek rajta. Azt mondja Benkő Lajos pajkosan: — Fújtat ám, öreganyánk ! Erre nagy kacagás csattan. Botos felkapja kicsit a fejét s morog magában mosolyogva. — Fújtat ám . . . Teérted fújtat, kölyök. S vizet kér megint Aprótól. Aztán nagy gombócokat formál a tésztából, odacsapja az asztal szélére s előveszi megint, hogy kisodorja s felvágja szép kockás formára. Mire elkészül ezzel, elbújik a nap a hegy mögött s messze az ég alján hordó csikót vet előre az éccaka. Csendes, langyos a levegő, néha denevér metszi meg a bőrös szárnyaival s valahol a közelben tücsök pirceg ájtatosan. Az emberek pedig csak ülnek, beleszopkodnak a pipájukba, szaglásznak a kondérok felé s hallgatnak. Nem sürgetik a vén Botost. Tudja az a maga dolgát. Jön is már, hozza két markán a fel vagdalt tésztát s rájuk szól atyáskodva. — Forr-e a viz, lusta népség? Többen is felelnek erre. — Raktuk a tüzet. — Fortyog, úgy hallom.... — De forr ám . . . Botos belenéz előbb a kondérba. aztán úgy rendelkezik. hogy Apró János hordhatja a tésztát s eh) azzal a lábassal, mert most aztán ügyeskedni kell, nehogy elfőjön a vacsora! Dobálja a zubogó vízbe s utána néz a krumplinak is. Mire beáll a sötétség, együtt már a krumpli a tésztával. Olyan csiklandozó illat száll a nagy lábosból, hogy majd elcseppen a nyáluk. Oda is állanak tányérjaikkal, lábasaikkal Botos köré s az öreg belecsapja mindenkinek a maga adag ját. . Meg is toldja ízes szóval. — Sokat adtam, de nem sajnálom tőled! Neked hevesebb jár, mert úgyis kövér vagy! Nesze, oszt elmondhatod az asszonynak, hogy jól tartott Boto(s apád! Sorra kerül tizennyolc ember. Tizennyolc éhes munkásbendó s ott marad a végén a két szakács. . Boltos belenéz a lábasba, nagyot kanyarit a levegőben a fakanalával s azt mondja: __ No, rongyosok, nekünk alig maradt! De azért megtölti Apró lábasát, elküldi pihenni s enni. Aztán ő is vesz magának, leül a tiiz mellé, térdére akasztja a kalapját s eszik. — Isten segíts . . . Veres fényt vet arcukra a pillédé) tűz. Megnyikkan néha egy-egy villa a tányér vagy lábas fenekén s úgy nyelik a meleg tésztát, szinte ropog a torkuk. Belebámészkodnak a tűzbe, méregetik a falatokat s majd tnin-J detiik beszél magában. Dicsekszik az asszonynak, hogy milyen finom vacsorát eszik, nem kell félni, nem hal éhen a munkában. Aztán felharsan Réz János lapátos-legény hangja. Akkorát kiált, hogy megrezzennek s odafordulnak az uj töltés taposott gyalogút ja felé. Réz János megint felkiált legénykedve. — Hová öreganyám? Apró fehérnép lépked odalertnt, alig lehet felismerni, növendéklánv, vagy vénaszszony-e, annyira besötétedett. De mindenki nézi már. Egyik-másik tányérba ereszti villáját, segít Réz Jánosnak, felkérdez pajkosan s egyszerre felbomlik a nagy nyugalmuk. Akkor már megállóit odafenni a fehérnép, úgy tűnik, az ijedtség ragasztotta meg a lakait. Vagy talán le szeretne ereszkedni a parton s néni mer. Biztatják, csipkedik, jöjjön csak melegedjék :i tűznél. nem sajnálják tőle s ne féljen, egyikük se harapja meg. Jön is nagy keservesen s. odatotyog a tűzhöz. Öreg kéregető. Falujáró, koldusasszony. C sürgői rózsa füzérrel s nagy csúcsos kendővel az álla alatt. Az emberek egyszerre elhallgatnak, visszafogják a tréfás szót s öreg Botos megkérdi rendesen: — Hova ilyenkor, szomszédasszony ? Keresi az aprő> teremtés, honnan kérdezték, pislog a világosságtól s azt feleli motyogva : — Oda, a faluba, a . . . Megkéstem, jaj de megkéstem, Uram Teremtőm! El is tévedtem volna már, úgy jött az éccaka, no ez aztán sok volt . . . öreg csontjaim... S leteszi maga elé kopott kosarát. Senki se kérdi niost, de ezért elmondja szapora szólal, hogy szegén v özvegyasszony, utolsó gyerekét most esztendeje temette s menne a /konokhoz, de sehol se találja őket. — Elbújnak a szegény elől . y . az bizony, a rokonok . . . Megkérdik, kije, mije van, felel is zavarosan, összehord sógort vöt, unokát s a végén felsóhajt bánatosan. — Bizony, mind elkerülnek, mind . . . Akkor azt mondja Botos: — Aztán elvett-e valamit, öreganyám ? — Ettem, ettem ... A vömmel is úgy voltam bizony ... az is elhagyott. Pedig van neki szépen . . . Nehéz folyamatos szőira fogni, hát nem is vesződnek vele. A fiatalabbak elkérdezgetnék ugyan még, de Botos András odavág a szemével s erre elhallgatnak. Ö maga pedig feláll, odalép a lábashoz, összekotorja a fenekén a tésztát s belemeri ; lábasába. — No, üljön csak le szépen s fogja ezt a lábast. Odatartja az asszony elé. Jószagu, meleg tészta. Fe* hérbélii lábasban 's villa is van hozzá. Nézi s felpislog ijedten Botosra. — Nekem adja? — Az hát. Egyék, ha már erre vetődött. Elveszi az asszony, motvog valamit, a teremtő szent nevét emlegeti, megköszöni remegő szájjal s ráteszi nyolcszoknyás térdére. Arcának erős ráncain megtörik a tiiz gyenge pirossága. Apró szemeit rámereszti a lábasra s megint motyog. — Az ég fizesse meg édes fiam . . . S nekifog enni. Nehezen, öregesen nyomkodja a tésztát a nyelvével s majd minden falat után körülnéz beszél. — Azért vannak jó emberek . . . Rokon nincs, de van más. Megfizeti a jó Istenke. A férfiak lógó fejjel hallgatják. A napokban azon panaszkodtak, hogy alig van nyomorultabb ember náluk s itt ül ez a vénasszony: az ő maradékjukat eszi s hálálkodik érte. Egyik-másik arra gondol már, hogy belenyúl a tarisznyába, lehasit egy darabot íiistöltszalonnájából s odaadja neki. A jóság egyszerre elöntötte szivüket, nem is kemény férfiak ültek már a tiiz körül, hanem eleven, vörös szivek, melyekből ki akart szabadulni minden melegség. Akkor már visszanyujtóttá az üres lábast a vénaszszony. Fel is álott s azt mondta hangosan: —■ Köszönöm, édes fiaim. Most, hogy jóllaktam, segítek nektek. Elmosogatok szépen! Botos odaállott melléje s leintette. — Dehogy mosogat . . . Mért mosogatna ? — Megszolgálom, fiam... Ez is, az is morgott valamint, aztán szalmát hordtak öreg Botos sátrába, leteritették a báránybundával s lefektették az anyókát. — Aludjon csak szépen ... Ök maguk visszatelepedtek a tiiz köré. Nagyot, meleget hallgattak. Odabent félhangon A Mi" atvánkot mondta az aszszonv. . . felhívás Hevei megye, Sírok községi illetőségű kótai Hadnagy TAMÁS IK ISTVÁN hollétének, illetve tartózkodási helyének a megállapítása szükséges volna. Felkérjük tehát azokat, akik a nevezettet itt Amerikában bárhol látták, vagy hallottak felőle, — esetleg elhalálozására! biztos tudomással bírnak, közöljék azt a VERHOVAY SEGÉLY EGYLET központi titkári hivatalával: 345 Fouth Ave., Pittsburgh, Pa. (M. K. K. H.) MELYIK A LEGJOBB? Sokszor merül fel ez a kérdés. Napjainkban, amikor milliós számokkal dobálódznak, szinte megszédül az átlag ember, aki a biztosítás tudományához nem ért. Az egyik biztosítási intézmény azt á'litja magáról, hogy billiós vagyonnal rendelkezik, a másik avval hivalkodik nagyképűen, hogy százmilliókra megy a kintiévé kötvényeinek a száma. A harmadik füt-fat Ígér ügynöke száján keresztül, a negyedik avval büszkélkedik, hogy ő volt a többinek szülőanyja. A napokban hunyta le szemét, az egyik nagy biztositó társaság alelnöke, George Graham, akinek a fennti kérdésre adott felelete, fején talá'ta a szöget. Azt kérdezték egy alkalommal Mr. Grahamtól, hogy mondja meg végre, hogy véleménye szerint melyik a legjobb biztositó társaság? A kérdésre — bölcsen — kérdéssel válaszolt: “Van-e olyan biztosítással foglalkozó intézmény, amelyre nyugodt lelki ismerettel azt lehet mondani, hogy a legjobb? “Bizony van! De mi számit a jóság meghatározásánál? Az hogy a legalacsonyabb dijat számítja, vagy az, hogy a legtöbb osztalékot adja, vagy az, hogy a legtöbb segélyt adja, kevés költséggel dolgozik és nagyon alacsony a halálozási százaléka?” “Merem azt állítani, hogy az én. véleményem szerint ezek mindegyike szükséges, de a leg-' fontosabb mégis csak az, hogy az illető biztosítással foglalkozó intézmény sziklaszilárd alapon álljon és a bizalmat, — amit a biztosított fél előlegezett neki — kiérdemelje. A biztosítást el kell adni. S ha az, aki a biztosítást eladja, őszintén beszél, csak az igazat mondja el — akkor megtette kötelességét. Szerintem az a legjobb biztosítással foglalkozó intézmény, amely engem reáébresztett arra, hogy családommal, szeretteimmel szemben kötelezettségeim vannak. És ha én ezeket felismerve biztosítom magamat s biztosításomat becsülettel kifizetik amikor az esedékessé válik, — akkor szerintem EZ A biztositó társaság a legjobb.” Bizonnyal vannak egyletek, biztositó társaságok —■ ahol talán pár centtel kevesebb havidijat kell fizetni, mint a Verhovaynál. Akad olyan is, amelyik talán több osztalékot ad. Egy azonban bizonyos, hogy a VERHOV AY szilkaszilárd alapokra van épitve s aki a szeretteiről való gondoskodást a VERHOVAY kereteken belül intézi el, az nyugodtan hajthatja álomra fejét. Mert amit a Verhovay Ígér — azt is adja! FELHÍVÁS Felkérjük, hogy FÁÉIN" KAS LAJOS, aki Windberben és Scalp Levelen lakott és bányában dolgozott s va" lahol 1—2 éve farmot is vett pontos ciinét irja meg központunknak. Verhovay Segély Egylet központi titkári hivatala 345 Fourth Avenue Pittsburgh, Pa.
