Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)

1937-09-09 / 37. szám

<4-ik oldal 1937. Szeptember 0» hajtson, mert igen nagy urat visz. — Vittem én már nagyobb urat is, kérem! — sodorin­­tott egyet a bajuszán az öreg kocsis. — Ugyan kit?! — Hiszen magát a királyt és császárt viszi most!-— Hát a Kossuth Lajos tekintetes urat!... Délután autókörsétára vit­tek minket, 4 órakor pedig orgonahangversenyen vet­tünk részt a fogadalmi tem­plomban. Este mindannyian a “János Vitéz” szabadtéri előadását tekintettük meg és elragadtatásunkat fejez­tük ki a látottak felett. Más­nap Röszke-Szen tmihály te­lekre rándultunk ki és meg­tekintettük a hires szegedi paprikamalmokat és a Tria­noni határt. Láttuk az országutat lezá­ró sorompót. Kék, piros, fe­hér volt a szinezése; mögöt­te ott állott a rác csendőr, határőr és finánc s valóban lélekmarcangoló fájdalmas látvány volt ... Határtalan gonoszság állította magyar föld és magyar föld közé a gyilkos sorompót. A sorom­pón túl is magyar föld, ma­gyar nép. Kifosztásra Ítélt magyar föld és magyar nép. El-elnéztiik a Tisza folyá­sát is. Arra Zenta, Magyar­­kanizsa, Ada felé sietett. . AJ ind színtiszta magyar vá­ros felé, melyek most mind Jugoszláviához tartoznak. . . Szombaton délelőtt rövid gyalogséta után a Kultúrpa­lota szabadtéri kiálitását te­kintettük meg, majd délután elutaztunk Szegedről Batto­­nyára. Verhovay emléknap Battonyán AUGUSZTUS 14-1 KÉN és 15-ÉN voltunk Battonyán hol színtiszta VERHOVAY EMLÉKÜNNEPÉLY zaj­lott le. Délután fél 6 órakor ér­keztünk Battonyára. Az ál­lomáson Gregor Gábor, köz­ségi biró üdvözölt minket. Este 8 órai kezdettel kultur est volt a Korona szálló ud­varán. Az üdvözlő beszédet Reibel Mihály, országgyűlé­si képviselő mondotta s a Levente zenekar gyönyörű darabokat adott elő. Volt szép szini előadás is. Farkas Imre remekét: Az iglói diá­kokat adta elő a battonyai műkedvelő gárda. Utána el­kezdődött a tánc, mely haj­nalig tartott. Másnap reggel 9 órakor istentisztelet volt és 10 óra­kor a róm. kath. temetőben megkoszorúztuk VERHO­VAY GYULA sírját, akinek nevéről lett elnevezve hatal­mas egyesületünk. A sirnál én beszéltem és a síremlékre a Verhovay Segély Egylet nevében egy gyönyörű ko­szorút helyeztem el. Pálin­kás Mihály is szólt nehány szót mint egyesületünknek alapitó tagja. — Utána Bat­­tonya határában is megte­kintettük a trianoni határt. Csoportképünket melléke­lem. 15-ikén délután 1 órakor volt a fényes társasebéd az É. M. E. székhazában. Gyönyörű beszédeket hall­hattunk ismét. Beszéltek: dr. Csilléry András, volt mi­niszter, országgyűlési képvi­selő, dr. Széchenyi István szegedi kir. közjegyző, Rei­­bel Mihály és Dr. Reinis Fe­renc országgyűlési képvise­lők, Lendvay István és Iván Mihály lapszerkesztők, if j. Babits Dezső, a Verhovay bajtársi törzs tagja és Egye­sületünk nevében én is el­­mondotam pohárköszöntő­met. AUGUSZTUS 17-ÉN a reggeli gyorssal Kecskemét­re érkeztünk. Ott is az állo­máson nagy küldöttség várt reánk. Kecskemét város ne­vében Nyúl Tóth Pál dr. h. polgármester üdvözölt ben­nünket, melyre nyomban vá­laszoltam. A kecskeméti lá­nyok nagy csoportja árva­­lányhajas, szép virágcsokrot nyújtott át. Utána rövid lá­togatást tettünk a múzeum­ban és villásreggelinket egy szép vendéglőben fogyasz­tottuk el, hol alkalmam volt hosszabban elbeszélgetni — Nyúl Tóth Pál, helyettes polgármesterrel, aki mint említette, a világháború alatt orosz fogságba került és ál­lítása szerint csak akkor tu­dott hazajutni, mikor az Amerikában gyűjtött pén­zek oda megérkeztek. Beszé­dében ezt igen hálásan kö­szönte meg rajtunk keresz­tül az amerikai magyarság­nak, — mert, — mint mon­dotta, — nem tudja, hogy mikor jutott volna haza sze­retett családja körébe a szi­bériai pokolból, ha az ame­rikai magyarság meg nem indítja a gyűjtést s a pénzt meg nem kapják a hadifog­lyokat hazaszállító hivatalos közegek. Délután a városháza dísz­termét is megtekintettük, hol a polgármester Kiss Endre dr. is nagy örömmel foga­dott minket és hosszasan el­beszélgettek velünk. Majd kü lön vonattal kiutaztunk Bu­­gacra s megnéztük a szép pusztát s este a kecskeméti nagy állomásról vidáman in­dultunk vissza Budapestre. Észre se vettük, máris a meleg, nyári ájszakában fe­héren izzott a citadella pe­reme s a szép magyar világ­város eMi eleiéből szülte hal­lottuk már a mormolást, mint az óceánból a tenger­­zugást. Ismét Budapesten voltunk. BENCZE JÁNOS LAPZÁRTAKOR: budapesti tudósítónk leg­frissebb riportja SZÉTSZÉLEDTEK VERHOVAY KÖVETE­INK SZÜLŐFALUJUKBA 1937. AUGUSZTUS 21., SZOMBATON ESTE. A budapesti rádió tudósitójá­ban gyülekeznek a Yerho­­vay csapat tagjai. Itt van már BENCZE JÁNOS főtit­kár a gárda vezetője, aztán jönnek sorban: Balha Róza, South Bendből, Blazius Ró­za, New Havenből, Lank István, Bethleherriből, Ko­­huth Vilmos Homesteadból és Szabó István Jacobs Creek-ről. Othonosan mozognak a stúdióban. A rádió személy­zete már kedves ismerősök­ként üdvözli őket: hiszen már harmadszor szerepel­nek a Verhovay csapat tag­jai a magyar rádióban. Most: búcsúznak szép Magyarországtól. A rádió szereplés utáni napon ki elmegy vidékre ro­konaihoz, ki meg indul már hazafelé. Várakozás közben érke­zik meg báró Perenyi Zsig­­mond koronaőr a Világ­­kongresszus elnöke. Ő tart­ja a bevezető beszédet. Szeretettel veszik körül: hiszen a csapat minden tag­ja tudja, mennyit köszönhet­nek az ö gondosságának. Az elnöklete alatt álló Világ­­kongresszusi iroda készítet­te elő a Verhovay gárda bu­dapesti, vidéki programmjait és igazán minden tekintet­ben azon volt, hogy a ma­gyarországi ut felejthetetlen élménye maradjon minden résztvevőjének. Báró Perényi Zsiginond gyermekeiként szerette meg az amerikai magyarok máso­dig generációjának itthon járt tagjait. A mikrofonhoz kerül Ben­ce János főtitkár, akinek re­meg a meghatottságtól a hangja, amikor elmondja, hogy harminchat évi távol­iét után milyen sok változást talált és amikor arról beszélt hogy soha se lehet elfelejte­ni milyen sok szeretettel fo­gadták a Verhovay csapatot amerre csak jártak. Sorba jöttek a többiek és a Népszava versenyének csapatából is ekkor vett bú­csút a magyar rádió közön­ségétől Csőke Irénke, Hokon Helen és Simon Gizi. Nemcsak a rádióban Amit nagyon könnyesen megha­tott a hangulat. Egy ország közönsége könnyezett, sőt néhol zokogott, amikor a Verhovay gárda beszámolt tapasztalatairól, búcsúzott az óhazától. Komoly, magas állásban lévő urak mesélték el Nagy Károly nyug. főka­pitánynak, a Világkongresz­­szus igazgatójának, hogy sír­tak, amikor a gyermekek búcsúját hallották. Ez az or­szág szivébe zárta gyerme­keinket, boldogan ölelte keb­lére őket, meg adott nekik mindent, amit adhatott. Ahol jártak: öregbítették egyletünk jóhirnevét. El­mondták, hogy egyletünk ál­dozatkészsége tette lehető­vé, hogy eljöhettek ebbe az országba, szüleik szülőföld­jére és arról is beszéltek mi­lyen áldásos munkát végez az amerikai magyarok leg­nagyobb egylete. A csapatnak persze na­gyon népszerű tagja volt: az egyetlen alapitótagja, PÁLINKÁS MIHÁLY. Az ország Pálinkás bácsija lett belőle, A szálloda halijában mindig egy csapat vette kö­rül mindenütt és szívesen hallgatták, ahogy izes sop­roni magyarságával mesélt amerikai életének történeté­ből, gyermekeiről, unokái­ról. Budapesten a Metropole szálló tájékán, a szomszédos üzletek tulajdonosai, sze­mélyzete örült, ha elcsíphet­ték és ha beszélgethettek ve­le. De igy volt ez a vidéken is mindenütt. * Lassan, lassan elindulnak visszafelé a csapat tagjai. Blazius Róza már elment és a szeptember negyediki ha­jóval indul Szabó Pista veze­tésével a második csapat. Kit munkája, kit az iskola sürget a visszatérésre. Pedig a legtöbben de szívesen ma­radnának még. Jól érzik itt magukat, egyiket másikat szive is huzza már ide: egy­­egy kislány, vagy jóképű fiú képe nagyon betelepedett abba a piros husdarabba. Ki tudja: jövőre talán az idei csapatnak sok tagja tér majd vissza ide. Dolgozni fognak az uj versenyben hogy még egyszer eljöhes­senek ide, hol a Világkong­resszus irodája ismét szere­tettel fogja őket várni es kalauzolni. A Világkongresszus iro­dája a hazaérkező amerikai magyarok otthona. Ide cí­meztetik leveleiket, itt inté­zik ügyes bajos dolgaikat. Most: a hivatalos órák alatt a személyzet nem tud­ja napi munkáját végezni, ál­landóan látogatókat kell fo­gadni. Amikor a Verhovay csa­pat visszatért a nagy vidéki útról: rohantak a gyerekek az irodába a posta után ér­deklődni. Elárulom: Voltak lányok akiket már Magyarország­ból érkezett ajánlott levelek vártak. Fényképpel bélelve. Voltak, akiket telefonszámok vártak és kérések, hogy hiv­­ják fel a számot. -És a fiuk se panaszkodhat­tak: őket is várták illatos le­velek. Barátokra és barát­nőkre tettek szert a gyere­kek ... a szép hírnévre szert tett “Verhovay Gyerekek”! a--------------------------------------------­FELHÍVÁS Heves megye, Sírok községi illetőségű kótai hadnagy . TA­­MASIK ISTVÁN hollétének, illetve tartózkodási helyének megállapítása szükséges volna. Tudtunkkal PÁLINKÁS LA­JOS, Windber, Pa.-ban a 35. sz. Eureka bányában nevezet­tel együtt dolgozott, igy első­sorban őt hívjuk fel Tamasik címének közlése végett, de egy­ben felkérjük azokat is, akik a nevezettet itt Amerikában bár­hol látták, vagy hallottak felő­le, — esetleges elhalálozásáról és annak helyéről, vagy idő­pontjáról tudomással bírnak, közöljék azt a VERHOVAY SEGÉLY EGYLET központi hivatalával: 345 Fourth Avenue Pittsburgh, Pa. i------------1-----------1 Követeink a szegedi pályaudvaron, közvetlen a megérkezés után.

Next

/
Thumbnails
Contents