Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1937-06-05 / 23. szám

9-ik ,ol3a| Junius 5, 1937 DECORATION DAY ÜNNEPÉN ÍEGYELET A MÚLTNAK, — TISZTELET A JE­LENNEK — S BIZALOM-AJÁNDÉK A JÖVENDŐNEK íedves Gyermekek, Fiuk s Leányok! Decoration Day ünnepe zoknak volt szentelve az el­­mlt hétfőn, akiket már ke­­elére ölelt földanyánk s a­­ik ránkhagyták örökül ezt kincsekkel tele országot: ■'szakamerikának Egyesült diamait. Emlékük s a föléjükhajló emzeti lobogó előtt le a ka­­ippal mindenkor gyerme­­ek s áldjuk munkájukban didiknek nagyságát, amely­nél kimérték az emberi sza­­adság útját s a csillagsávos )bogót kezükben tartva a­­on az utón meg is indultak. Úgy legyen, Kedves fyöngyfüzők, bogy Ti is üek maradjatok a pionier jiunkát végzett hős elődök­­öz s az általuk lefektetett laptörvényeknek legkivá­­ibb tételét, — amely szé­nit minden embernek joga an itt, a megélhetéshez és oldoguláshoz, — elenyész- i vagy megsemmisülni, — e engedjétek. Azért mikor kegyelettel mlékeztek a .múltról, ugyan­kkor tiszteljétek a jelent, a­­íelv ma is épségben tartja s gyakorolja Washington iVÖrgy és a többi hősöknek látrahagyott fundamentális örvényeit s az elődöknek lyomdokain haladva tör­­ényágazatokkal keríti be zokat a jussokat, amelyek­­tek birtokában emberies élet ut osztályrészül országunk ninden lakójának. Amig e fölött az ország ölött leng az összetartást elző csillagsávos lobogó, ad­lig meg ne rettenjetek a jö­­[őtől s teljes bizalommal árjátok annak jövetelét! Mert igaz tartalom van a ni országunk imádságos íimnuszában, mikor az édes izabadság földjéről szól ab­­ian az ének. Nincs itt bék­­yóba verve az akarat s test­ien — lélekben, szivünk és ,-ágyaink szerint íejlődhe­­:ünk. Nem vagytok jnég eléggé dősek ahoz, hogy megérte­­létek s ezen keresztül íelbe­­isülné'tek a szabadságos em­beri élettel járó előnyöket. — Rámutatok azonban egy eseményre, ami benneteket minden bizonnyal érdekel s amely az amerikai szabad é­­let szépséges alkalmát fedi fel nektek. — Ünnep volt, bankettos ünnep. Régi nagy esemé­nyek emlékezetéről tartva, magyaros szokással, ételtől­­italtól görnyedő, terített asz­talok mellett. De a részt­vevők komoly magatartásá­ból látszott, hogy nem any­­n y i r a a megvendégelésre szánt teritett asztalok gaz­dagsága köti le figyelmüket, hanem az emelvényen törté­nő események élvezetébe merültek bele. Nem hivatott művészek­től származó előadások bi­lincselték le az ünneplő né­pet; gyermekek voltak job­badán, akik szereplésükkel figyelőiknek gyönyörűséget szereztek. Itt közbevetem. hogyHu­­dák Johanka és Hudák Érnő dicsőséget szereztek ott a Gyöngy fűzők társaságának, amikor az elismerést jelző s megszűnni nem akaró tap­soknak engedve, duette-éne­­küket meg és meg-ismétel­­ték. Kiemelésre különösen az méltó, hogy az ottszereplők mindegyike megközelítette a tökéletest és bizonyságát szolgáltatták annak, hogy nem a születési kiváltság létráján történt ott a magas­ba emelkedés, hanem szabad tere nyílt a kibontakozásra úgy az akaratnak, mint a szunnyadó tehetségeknek. * Kedves Gyöngyfüzők! — A május havi leckének ered­ménye meg sem közelíti jó­ságban a múlt hónapit. Na­gyon kevesen adtak köziile­­tek tökéletes feleletet s ehez járult még, hogy többen kö­­zületek nem is válaszoltak kérdéseimre. És ez a legna­gyobb rossz a dologban, mert a Gyöngyfüzők Club­jának legsarkalatosabb tör­vénye az, amely megkövete­li a tagoktól, hogy minden hónapban Írjanak. Mivel fontosságban csak másod­rendű, hogy helyesek legye­nek a leckekérdésekre adott válaszok, azért erősen a lel­­ketekre kötöm, miszerint MINDEN GYÖNGYFÜZŐ KÖTELES MINDEN HÓ­NAPBAN LEVELÉT MEGÍRNI S HOZZÁM BEKÜLDENI. — Ennek a junius hónapnak három kérdése a következő: 1. — Kik kapják a Verho­­vay társasutazás hajó és va­súti jegyeit ajándékba? 2. — Melyik amerikai ki­kötőből indulnak el? 3. — Hová szól majd a né­metországi Brémától a va­súti jegyük? Könnyö kérdések ezek s csupán az a kikötésem hoz­zájuk. hogy le kell írnotok feleleteitek elébe minden kérdést tisztán és helyesen, úgy, amint az fel van téve. Csak ennek megtörténtével írjátok a kérdések után fele­leteiteket. A múlt hónapban az felelt helyesen, aki amerikai há­rom magyar napilapot emlí­tett, aki New Yorkot nevez­te meg a legnépesebb város­nak s végül, aki a derékalj, párna ,s takaró együttesé­ben látta az ágyat. Cso-VerhovaycikJgpjQ---------------­dálkozom szerfölött .azon, hogy ez a'/- utolsó kérdés bi­zonyult megfej the tétlennek előttetek, hisz nap-nap után nyugosztok az ágyon s igy csak meg kellett néznetek: I mi teszi alkalmassá ^ nyo­­j szolyát, úgy hogy rajta kel­lemesen aludhattok. Nem szabad felületesen venni az életet kedves Gyöngyfüzők mert ellene­setben tudatlanok maradtok, ha még azt sem vizsgáljátok meg tüzetesen, amivel köz­vetlen és nap-nap után érint­keztek. Nyitott szemmel járjatok! Ezt üzeni Nektek szeretet­tel: Józsi Bácsi Piros rószák, érő gyümölcsök Júniusi napsugár hintázik az ágon; ezüst harmatcsepp ragyog a piros rózsákon. Víg gyermeksereg szalad erdőn, mezőn, réten; nézi magát száz virág az ég kék tükrében. Cseresznye, meggy, barack, körte, alma érik; a szép piros rózsákat kislánykezek tépik. JÓZSI BÁCSI MESÉL A JÓSÁG TÜNDÉRÉRŐL Egy megható, rövid, kis törté­netet mondok el Nektek, kedves Gyöngyfüzőim! A Verhovay Lapjában három héttel ezelőtt Írtam arról, hogy a gondatlan gépkocsi hajtők mennyi szomorúságot és gyászt okoznak. Meggondolatlan gyors­hajtási őrületükben ártatlan kis gyermekeket is elgázolnak, nyo­morékká tesznek. Egy ilyen kis áldozat volt Ja­nika is, jelen mesémnek a szen­vedő kis főhőse. Olvassátok el rövid kis törté­netét éber figyelemmel! * — Ohio legszebb farmvidékén egy kis falu mellett ragyogott a nap, — s Janikáék farmjának nagy gyepes udvara lustán nyúj­tózkodott a melegedő fényben. A fák nyugodtan álldogáltak, levelük se rezzent. Egyszer csak megszólalt az öreg diófa: “Jani­ka ma már kijöhet az udvarra.” — Nem úgy jön csak ő ki: gummikerekü kocsin tolja ki anyukája ma először, — felelte az almafa, — mert még gyenge. Hat hónapig feküdt gipszágyban. — Te mindent jobban akarsz tudni — mérgelődött a diófa. Az almafa azonban nem szólít vissza. Nem akart feleselni. Csak szelíden és boldogan mosoly­gott. Minden bimbója kipat­tant, egészen virágbaborult s a sok fehér sziromtól nem látszot­tak ágai. Megelevenedett az udvar. Tán­cosán suhant a szellőcske, meg­­borzalta a fákat és bokrokat, — bujócskát játszott az almafa szir­mai között s közben megrázta ágait. Hullott a sok szirom s fe­hér szőnyegként terült el a zöld gyepen, az almafa törzse körül. — Úgyis idejön Janika én a’iám — mondta magában az almafa, — mindig itt szeretett a szomszéd kis Maryjével játszani a múlt nyá­ron is . . . “Hallod-e?” ;— szóit át ismét a diófa. —; “Igazad volt. A ^láz­ból tolják is már ki Janikát.” * — Csönd lett az udvarban. Megállt a szellőcske, elhallgattak a madarak, a fák; csak a tearózsa árasztotta illatát és a nap ragyo­gott melegebben. A tolókocsi már a porchon nyi­korgóit. Janika szédült a bol­dogságtól. Szólni sem tudott. Hangtalanul nézett fői anyuká­ra, aki kocsija mögött állt. Anyu­kája megérezte mi megy végbe Janika szivében. Lehajolt hoz­zá, megcsókolta és igy szólt hoz­zá: — Én bemegyek, Janika, dol­gom van, meg kell főznöm az ebédet; pihenj szépen itt az al­mafa alatt és örülj a tavasznak! * Janikát elkábitotta a balzsa­mos levegő. Már-már lecsukód­tak a szemei. De ekkor kinyilt a kis kapu. Mary, kis játszó­pajtása, szaladt be rajta. A kö­ténye alatt valamit rejtegetett. . . — Jani, Jani! . . . Mikor azonban a kocsihoz ért és Janika arcára nézett, könnyek homályositották el a szemét. — Gyere Mary, ülj le ide a kocsim karjára. A kis Mary hangtalanul '(CÜlt. — Miért sirsz Mary? — kér­dezte Janika. — Olyan sápadt vagy és én játszani szeretnék veled! . . . * A kis faluban épen delet ha­rangoztak. Mary elfordította a fejét, megtörölte köténykéjében könnyes szemét s maga elé me­redt. — Mit csinálsz Mary? — Imádkozom érted, hogy pi­ros legyen az arcod, mert azt mondta anyukám, hogy akkor is­mét “all-right lesz nálad minden” és játszhatunk együtt, mint a múlt nyáron. — Mary! ... — ennél többett nem tudott szólni Janika, ^mert a szempiV-ái elnehezültek, lassacs­kán lecsukódtak; — mély álom ölelte karjai közé. * ... És valahonnan a kék dom­bok mögül, sürü rengeteg köze­péből elindult a “Jóság” tündére Janikáék udvarába. Lába a föl­det sem érte, lebegve lépegetett s fehér habkönnyű ruhája vakí­tott a napfényben; hosszú, hul­lámzó haja szikrázott, mint az acél. 'i Janika csak akkor látta meg, amikor már a tolókocsija e'pttl állott. — Ismersz-e Janika? Én va* gyök a “Jóság!” — Már régen vártalak. Anyu^ kám sokat mésélt rólad. — Azért jöttem, hogy meg­gyógyítsalak, testedbe erőt, ar­codra pirosságot leheljek. — Fogsz-e szeretni, ha mindezt most megteszem? j — Szeretlek nagyon és minden­kor foglak szeretni! — suttogta Janika. — Elmosolyodott a “JóságA Gyengéden átfogta Janika so­vány kis testét, kiemelte a toló­kocsiból, magához szorította gyengéden és homlokon csókol­ta. . . . Mary épen akkor kelt fel a to­­lókocsi'karfájáról és az alvó kis pajtásának arcára nézett. —“Oh, piroslik már Janika ar­ca»’’ — suttogta magában. — “Jaj, csak föl ne ébredjen most.” Kis köténye alól gyorsan elő­szedte a kis dobozt, ami tele volt candyvel, Janika legkedvesebb cukorkáival. Odatette szépen a tolókocsi végébe . . Aztán hirte­len szaladni kezdett a kapu felé ... Bodri, Janikáék farmőrző ku­tyája, az udvar túlsó végébői na­gy ott vakkantott utána. Janika felnyitotta szemét és kereste a Jóságot. Elnézett a kék dombok felé. Nem látta se­hol. Biztosan elment máshová, másik kisgyermekhez. Mary sem volt mellette, — csak a fehér ta­karó aljánál ott hevert a kis do­boz, tele candyvel . . . Csönd volt az udvarban. Csak az almafa szirma hullott és Jani­ka arca piros’jott: — igen, mert meggyógyította a “Jóság” tün­dére. — GRANITE CITY, ILL. 187-ik fiók FELHÍVÁSI — A Yer­­hovay Segél yEgylet 187-ik Granite Cityrben, 111. széke­lő fiókja, felhívja minden tagjának figyelmét arra. —• hogy 1937. junius 13-án. a rendes havi gyűlésen na­gyon fontos ügyek elintézé­séről lesz szó úgy a fiókot, mint a központot illetőleg s épen ezért kéri őket, hogy a gyűlésen feltétlenül megje­lenni szíveskedjenek. A fiók nevében: Kristián Ferenc, titkár R. R. No. 2 Granite Citv. Ili, KKfttUM* **.»>* *********************** ************* * *H * s Branch No. 395 DANCE To WILL ROLAND'S 12 PIECE NETWORK ORCHESTRA Sponsored by VERHOVAY F. I. ASSOCIATION Branch 395—McKeesport, Pa. OLYMPIA PARK’S SPACIOUS DANCE PAVILLON TUESDAY, JUNE 22, 1937 Admission—50c Tax included x McKeesport, Pa. £ Xx X X X X X X X XI X X X X X X X X X X X X X X X X P.M. X X 8:45

Next

/
Thumbnails
Contents