Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1937-01-16 / 3. szám
"ACCEPTANCE FOR MAILING AT SPECIAL RATE OF POSTAGE PROVIDED IN THE ACT OF FEB. 26, 1925, AUTHORIZED FEBRUARY 6, 1931” Journal of Verhovay Fraternal Insurance Association VOLUME XX. JANUÁR 16, 1937 No. 3. SZÁM Amiről nem szívesen írunk és mégis néha napján írnunk illik Ne ijedjenek meg kedves olvasóink nem az adóról, vagy a kapitalisták valami munkásnyuzó újabb merényletéről, hanem egész másról lesz itt szó. Az életből vett egy kis igaz történetet szeretnénk megimi, melyet anapokban mondott el nekünk, itt a VERHOVAYAK központi irodájában, egy bajtársunk, aki a nyáron sokat járt odaát a Császárfürdő árnyas parkjában. Mikor hosszadalmasan elmesélte a “történetet” sokat gondolkoztunk azon, — hogy bizony igen RITKÁN TÖRTÉNIK MEG, HOGY AZ ÉLET KÖLTEMÉNYT ÍRJON, — vagy holmi halk és édes mesét. De épen ezért, ha egyszer - másszor mégis megtörténik, hogy a valóság megirigyli a költészetet, — a legcsodálatosabb remekművek születnek meg. — Egy öreg szerzetesről szól a mindennapi életnek ez a ritka meséje, aki a múlt nyár derekán ott ült minden áldott nap a Császárfürdő árnyas parkjában a zöld — arany lombu fák alatt és körülötte, a pádon, a pázsiton, figyelő magyar gyermekek ültek, tágranyitott szemekkel, szájjal, hallgatva az öreg barát meséire ... Igen, mert a jó Father mesemondó pajtása volt a gyermekeknek, akik úgy sereglettek köréje, mint egykoron annak a Mesternek köréje, — térdéhez simulva, — aki mondá: ... engedjétek hozzám a kisdedeket. Ott ült egy szép augusztus végi napon is az öreg mesemondó barát az árnyékos fák alatt és ajkairól a mese méze csordogált, — amig egyszerre csak elapadt az édes patak, — a jó öreg feje lehanyatlott és a mesemondó ... elaludt... A gyermekek lábujhegyen, halkan széledtek el: fel ne ébresszék a kedves alvót — és talán még a madarak is fangfogót tettek csicsergő torkukra, amint fejefelett a lombokban beszélgettek... Sokáig aludt már a fáradt öreg, a gyermekek lassan-lassan türelmetlnekedni kezdtek, mert hiszen a mese végét nem mondta el a jó Father. A nap is késő délutánba hanyatlott; nemsokára haza kell menniök, — s hátha őt is várják már otthon a csöndes zárdában irgalmas testvérei? “Gyerünk, keltsük fel az öreget, — de szépen, gyengéden” — mondta az egyik gyermek édesanyja és gyengéden megrázta az alvó egybekulcsolt kezeit. — Jéghideg volt a kéz, jéghideg, mint a sir... És aztán jöttek a pesti mentők — és “konstatálták a beállott halált” . . . Hordágyra fektették az ősz barátot és elvitték a gyermekek közeléből, — délutáni fényből, az aranyzöld lombok alól, a madarak énekéből, a mesék birodalmából ... — Eddig szól a mese, — nem tovább. Ez is ép úgy meg történt, mint itt Pittsburghban a magyar negyedben egy másik “mese”, — egy 46 éves derék, de sokat szenvedett testvérünkkel... Egy agglegénnyel. Zimankós éjszaka volt a napokban. Kint halkan esett az eső és a sötét házakban mindenütt aludtak az emberek. Csak egyik ötödik VERHOVAY HÉT. HÉTFŐ: MEGÉRKEZIK A VERHOVAYAK LAPJA Didergő fák Testvéreim, didergő bus fák, valahol örök a pálma s mi itt várunk repeső szívvel az első barackvirágra. Ránk jár a fagy, vad szelek ráznak s meghalunk minden télen, hogy ez a vágy, egyperces öröm, újra és újra elérjen. emeleten egy kis jól fütött szobában égett a villany. Az egyedül virrasztó úgy érezte, hogy annak az éjszakának a gyötrelme és szenvedése, egész élete oktalan és szomorú tévedéseinek — a bünbocsánata. Hajnali három órakor a lélekzés kimaradt. Az orvos, aki a kórházból hazatérve, megállt autójával és felsietett betegéhez azt mondta magában: — ez a halál... és ott feküdt egy szenvedésekkel tejjes, megszűnt élet... Hogyan szűnt meg? ... A lélekzés kimaradt... De miért maradt ki?!... Az óránk, ha lejár és megállóit, — újra jár, ha felhúzom. Minden javítható. Elnémult elemek és anyagok uj mozgást kapnak az emberi tudás és akarat energiájából. Miért csak az élet szűnik meg végérvényesen és mindörökre?! Minden halál rejtelmes. Miért hal meg egy negyvenhat esztendős tagtársunk, aki átrágta ifjúságának kásahegyét és felrobbantotta maga előtt a társadalmi érvényesülés útját álló hegyet? Negyvenhat esztendő jóra, vagy rosszra — de már alaposan elkészítette az emberi lelket és elmét. A halál már nem mer kacérkodni a negyvenhat esztendős lehiggadt erősökkel és edzettekkel. Meghódításuk bizonytalan és tulnehéz, mert a negyvenhat esztendős férfi, ha még tetejébe nős ember is, — még fiatal forrósággal ragaszkodik családjához — és magához az élethez. A férfikornak még legértékesebb idejét éli. Karja, lába még birja az élet gyors ütemét és harcokban edzett válla még nem riad meg az uj harcoktól, uj küzdelmektől ... És ime mégis előfordul egy-egy kínos, hirtelen jött betegség, egy autóbaleset; a bányában, a gyárban valami nagy szerencsétlenség — és a “lélekzés kimarad s az orvos konstatálja: — ez a halál”! .. . Nincs egyebünk, mint a madárfütty, és néhány sóhajnyi emlék, de pálmának, daltalan gőgnek, mi busák, dehogy is mennénk. Elég nékünk, ha Boldogasszony szivére tűzi virágunk. Testvéreim, didergő bus fák, mi ezért, ezért virágzunk. Tamócy Árpád. Január 20-án inaugurálják Roosevelt elnököt Franklin D. Roosevelt elnök hivatalos beiktatása január hó 20-án folyik le Washnigtonban és természeteseten, ekkor iktatják be hivatalába Garner alelnököt is. A beiktatás rendkívül ünnepélyesen folyik le és az Egyesült Államoknak minden állama hivatalosan képviselteti magát az elnök és alelnök beiktatásán. A Capitolt már preparálják a nagy eseményre és minden intézkedés megtörtént arra is, hogy az inaugurációs felvonulás minden eddigi ilyen eseménynél fényesebb legyen, bár az elnök azt az óhaját fejezte ki, hogy a beiktatás a “lehetőségig” egyszerű legyen. A rendezést azonban nagyon régi tradíciókhoz kell alkalmazni s igy az ünnepélyesség elkerülhetetlen. Január 30-án, az elnök születésnapja alkalmából hatalmas arányú jótékonysági bál lesz Washingtonban. A bálon ötezer város előkelősége vesz részt. A világ legnagyobb “farsangi mulatságának” jövedelmét paparalizisben szenvedő gyermekek gyógykezelésére fordítják.
