Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1937-04-03 / 14. szám

.---.. ---------*rr-t--r --------------------------------------------14-ik oldal-7AVrhovQyQkJopja I 937 április 3. ■ügyben érdekelt tagságát, hogy a kpi elnök által leadott választ az igazgatóság magáénak fogad­ta s nézete abban "kifejezve van. 66. — A 388-ik detroiti női fiók kérését nem találta teljesíthető­nek az igazgatóság, mert hiszen két évi működés után feltételez­hető részükről az a teljesítő ké­pesség amit egy kicsi szorgalom közöttük kifejthet. 67. — A 27-ik kerület 'gyűlésé­nek jegyzőkönyve olvastatott fel, amejyben a szervezési alkalmak­kal foglalkozó elsőrész, bármikor teljesíthető, igazgatósági külön határozat meghozatala nélkül. A második rész — amely Da­­ragó József kpi elnök szervezői minőségével foglalkozik megta­lálja az első kérdésére adott vá­laszt a következőben: Daragó József Alapszabályunk 10-ik sza­kasza B. pontja értelmében nem szervezői alkalmazott vagy kpi szervező, hanem az igazgatóság akaratának végrehajtója, aki a szervezést, egyesületünknél irá­nyítja. Ott sem hagyhatta hát helyét felelőségének tudatában míg ezt újólag igazgatóságunk ki nem domborította. Az igazgató­ság képviselője, akaratának vég­rehajtója s mint ilyen a szerve­zés irányitója kpi elnökünk, akit meghatározott fizetéssel nem al­kalmaz igazgatóságunk, hanem tekintetbe véve hogy meglevő idejét egyenesen ennek a munká­nak szenteli, Ő is százalékos- juta­lék alapján látja el s végzi a re­­ábizottakat. Szükségesnek tartja itt a jegy­zőkönyv más pontjaira vonatko­zólag is kijelenteni igazgatósá­­gunk^ hogy úgy amint az egyesü­let minden ügyében, nemcsak jus­sa hanem kötelessége kpi elnök­nek beletekinteni megbízatása ré­vén a szervezési ügyek minden mozdulatát is áttekintheti. Sőt az igazgatóságnak hivatalával já­ró kötelességét is teljesiti megbí­zatás folytán, mikor a szervezést irányítja. Nincs összeférhetet­lenség az elnöki tisztség és a szervezési irányítás által követelt cselekmények között, mert hiszen azt úgy is meg kellene tennie s igy csak fokozva volna azon a révén a kiadás, ha egy második személy hajtaná azt végre amit különben úgy is íieki kellene parancs és Útmutatás formában általadnia. Alapszabályunkban található i­­gazgatóságunk intézkedésének erre az ügyre vonatkozó jogos­sága s úgy véli az igazgatóság, hogy amikor ennek értelmében eljárt semmit nem tett má*t, mint kötelességet teljesített az általa elgondolt legjobb módok és lehe­tőségek szerint. Az acélmunkások ügyében ki­adott elnöki kiáltványt jelentés alakjában igazgatóságunk tudo­másul vette s mivel ellene nem tiltakozott, természetszerűig ezt a£ eljárást helyeselte. Nem is vetett gátat igazgatóságunk fiók­jaink mozdulataiban annak az iránynak ha a CIO mellé társa­dalmi módon fe’sorakoztak. Nem lehet tehát helyes az a felfogas -amely igazgatóságunkat avval gyanúsítja, hogy az ő az acélipa­ri munkások megmozdulását tőle tefhetőleg ne támogatta volna. A heti lapra vonatkozó kerüle­ti megjegyzésre csupán azt a tényt említi fel az igazgatóság, hogy nemcsak joga hanem köte­lessége volt a heti iapoT'megindí- I tania amikor annak szükségét be­látta és éppen a konvenciótól I nyert felhatalmazás folytán meg- I tehette ezt anélkül, hogy akár a fiókok, akár a kerületek szava­zatait ebben az ügyben kérte vol­na, mert hiszen az' igazgatóság — törvényeink szerint — még olyan ügyekben is intézkedhetik ame­lyek egyenesen a konvenciónak vannak fenntartva s hozzá még olyan Alapszabályi pontokon is változtathat (mint ahogy már meg is tette) amelyeknek vá’joz­­tatását a sarkalatos szükség kö­veteli. Az a feltevés, hogy igazgató­ságunk a tagok után százalékos jutalékban részesül avagy ön­magának havi fizetéseket szava­zott meg s azt kpi pénztárunkból felveszi egy Verhovay kerület­nek még feltételezni sem szabad, mert hiszen az igazgatóság testü­leté legmagasabb tisztviselőség a Verhovay Egyesületben s azért határozottan sértőnek tartja az igazgatóság a 27-ík kerületnek ezt a feltevését amelyet kérdés alak­jában hozzá intézett. Bármily esetben sértő az. Mert ha kósza hírek, roszindulatu hír­lapi beállítások fel is vetették ezt a kérdést, akkor sem volt szabad tennie ennek a kerületnek, hogy a hivatalos tényezők “Ellenőrző Bi­zottság” már élőbbén kiadott nyi­latkozatát semmibe vegyék s elá­rulják azt, hogy lelkűkben él a gyanú: egyesületünk legfőbb kor­mányzótestületének erkölcsi fel­fogására vonatkozólag, amelyben feltételezték, hogy tu’ité.ve magát minden törvényen, szabályon; ön­­rendelkezéssel anyagi előnyökhöz jutott vagy ahoz jutni valaha is próbált. Elszomorító és lehangoló volna az igazgatóság testületére, ha a 27-ik kerülethez hasonlón mások is ennyire becsülték volna igazgató­ságunknak erkölcsi megbízhatósá­gát. Az a tény azonban, hogy a 27-ik kerület egyedül maradt igazgatóságunk iránt kifejezett bántó gondolatával. Túltesz! ma­gát ez a testület ezen a sajnálatos eseményen s arra kéri a 27-ik ke­rületnek fiókjait és tagságát hogy ok nélkül ne gyanúsítsanak és senkit becsületes munkája köz­ben meg ne bántsanak. ^Minden, innen-onnan szedett, megbízha­tatlan híreknek hitelt ne adjanak, I hanem bízzanak azokban akik es­­küvéssel fogadták, hogy kifejtett munkájukban egyesületünkhöz hí­vek és igazak maradnak. 68.— Petruska István és neje a 152-ik tagjainak kérelme ke­rült azután az igazgatóság e'é, amely kérést azonban nem tart teljesíthetőnek az igazgatóság, mivel annak véghezvitelét Alap­szabályaink meg nem engedik. Ki­mondja itt az igazgatóság, hogy úgy a központ, mint fióktisztvise­lőink okmányváltoztatások alkal­main szorosan tartsák magukat az Alapszabálynak idevonatkozó ren­delkezéseihez, vagyis ha a beteg­segélyezési jussal biró tag magá­nak uj kötvényt akar kivenni, j ahoz a betegsegélyezési jussot csak abban az esetben szerezheti meg, ha hozzá a’i'.almazkodik mindazokhoz a feltételekhez a­­melyeket Alapszabályunkban kö­rülírva talál. 69. — Répási György, a 45-ik clevelandi, 0. fiók tágjának abbeli kérését, hogy havidijait szállítsa le az igazgatóság: teljesíthetőnek nein találta az igazgatóság. Elöregedett tagjaink segítését I konvenciónk meghatározta s az I riggmenházi éllátást helyezte ré- I szűkre kilátásba. Ennél tovább j igazgatóságunk sem mehet s azért Répási György tagtársunk ha erre j igényt tart folyamodjék ennek irá­nyában kpi hivatalunkhoz. 70. — A youngstowni, Ohio Szt. István Egyház plébánosának áti­ratát, amelyben a már előzőleg ! neki kilátásba helyezett kölcsön­nek megadásáról lemond — tudo­másul vette az igazgatóság. 71. — Hörcsöky József azon ajánlatát, hogy a buffaloi üzlet­! emberek tulajdonában lévő Tar­­noey verseket ajándéktárgyak gyanánt jutányosán vásárolja meg az igazgatóság — gyűlésünk elu­tasítja, amennyiben erre jelen esetben szükséget nem lát. 72. — Az akroni Magyarház építő bizottságának azt a kérelmei, hogy mortgage kölcsönt folyósít­son a háznak átépítésére — telje­­sithetőnek nem találja az igazga­tóság. 73. — Tárgyalva Battonya köz­ség elöljáróságának átiratát a­­melyben Verhovay Gyula sírjának karbantartására összegyűjtött — egyszáz dollárt kitevő alapítványt a római katholikus egyház kezelé­sébe javasolja elhelyezni: többfé­le eszmecsere után úgy oldja meg az igEftgatóság, hogy utasitjo a kpi hivatalt, hogy tudakozódjék ennek irányában a battonyai rém. kath. hitközség elöljáróságánál és ha. az hajlandónak mutatkozik a megbízatás teljesítésére, urr; az összeget át is utalja. 74. —Szopkó György a ' - ík fiók volt pénztárosa, fiókja • i. -n támasztott régi követelésé': tár­gyasa az igazgatóság s zv rendezésére s annak felülv: sán­tára Soós József igazgatói íöt­té ki. 75. — Ugyancsak Soós József igazgatót küldte a Darby in lévő katholikus aggmenhT tóin ei­­helyezett Csakler Lajos sunk meglátogatására, a: a ki­kötéséé!, hogy hazamén. , hasz­nálja ki az alkalmat arra nézve, hogy ez a kiküldetés któtó: úti­költségbe ne kerüljön. 76. —Laczkó István a '.tó k fiók idős tagjának szintén a havidnak felfüggesztése iránti !;< . ’ u t tárgyalta az igazgatósa/ úgy találta, hogy habár La :-.kó tag-' társunk mindenekben ki ■ ú un az igazgatóság elösmeréséf ■ . -'le­letét, még sincs módjában a.:já­rulékainak eltörlésére .on'atko­­zólag intézkedni. hogy személye iránt sértő szándék ínak két tagja: Körösfőy~ános és nem vezette amikor a szavazatok kéíségbevonásával állítását igaz­talannak bélyegezte. 78. — S. Horner Wood. Aetuary­a kártyarendszer folytatólagos ki­építésére vonatkozó — előterjesz­tését az igazgatóság helybenhagy­ta. 79. -— Huszonegy detroiti tag­­társunknak aláírásával beérkezett egy figyelmeztető irat, amely szerint az igazgatóság arra lesz figyelmeztetve, hogy a lap irányá­ra s annak cikkeire figyelem íor­­ditassék avégből, hegy sem. politi­kai sem osztálytudatot bántó cik­kek — abban ne jelenjeitek íneg. Tekintve, hogy az Igazgatóság a lap ügyeivel egész napon keresz­tül foglalkozott s arra vonatkozó­lag nézeteit ',e is fektette, mégis j figyelmeztetőleg fordul ebből az I ügyből kifolyólag is lapunknak i szerkesztőihez s figyelmezteti őket j hogy a lapnak iránya a Verhovay j közfelfogáson alapuló legyen. í 80.— Varga J. Mihály pénztár- I nők aki az irodafőpöki tisztet a j múlt évben betöltötte, megbiza­­j tását igazgatóságunknak tisztelet­­j tel visszadja. Ugyanakkor említi j hogy a lefektetett igazgatósági határozatok értelmében egyes al­kalmazottaink fizetés javításra tarthatnak igényt. Kimondotta az I igazgatóság, hogy az igényjogo­sultság megáRapitása után a fi­zetésemelés kiadassák azoknak az alkalmazottaknak, akikét az illet. Az irodafönökl tisztet a követ­kező hat hónap tartamára ismét Varga J. Mihály, kpi pénztáro­sunkra bizta igazgatóságunk. 81-— A hajójegyes tagszerzési verseny nyerteseinek megállapítá­sát igazgatóságunk központi hiva­talunkra bizta avval, hogy a vég­leges eredmény összeszámlálásá-' nál az igazgatósági testületet an-Kun Bertalan képviselni. igazgatók fogják Lendületes szavakkal egymás iránti tisztelet adásra és közvet­len bizalmi megnyilvánulásra hív­ta fel ezek után Daragó József kpi elnök, igazgatóságunknak tisztelt testületét, amelynek el­mondása után az 1937-es igazga­tósági gyűléseknek első részét ev­vel be is zárta. Kmf. Daragó József, elnök Körösföy János, alelnök Bencze János, jegyző Németh Kálmán, igazgató Nyers István, igazgató Kun Bertalan, igazgató Szalay József, igazgató Ári Béla, igazgató Ifj. Dobos András, igazgató Soós József, igazgató KÖSZÖNET­NYILVÁNÍTÁS KIMUTATÁS A KÖTVÉNYEKRŐL 1937, FEBRUÁR 28-ÁN Áthozat a múlt hóról ...................................................................... Uj kötvény kiadva februáriban ........................................... Visszahelyezett kötvények száma ........................................... Alolirottak hálás köszöne­­tiinket fejezzünk ki a Ver­hovay Segély Egyletnek, hogy elhalt férjem, illetve édes apánk: SZŰCS JÓ­ZSEF után járó haláleseti dijat, valamint azt megelő­zőleg a betegsegélyezési já­rulékot is gyorsan és hiány­talanul kifejezette. — Tag­társaink szives figyelmébe ajánljuk egyesületünket. Dolgozzanak érette, mert a Verhovay. Segély Egylet mindnyájunk részéről való­ban megérdemli a legmesz­­szebbmenő támogatást és szerető jóakaratot. Mély gyászunkban erre kérjük Önöket e helyen őszinte tisztelettel: Özv. Szűcs Józsefné és Családja. 23,176 421 67 Összesen .................... Kötvényét beváltotta ......................................................6 Megfhosszabitott kötvériyt kapott ....................__ 34 Töröltetett .......................................................................t. . 222 Elhalt ..................................................................................... . . 15 23,664 277 MARADVÁNY. 23,387 24 700 ífjusági Osztály taglétszáma ............................. Az összes érvénnyel bíró kötvények száma 24,111 10,784 34,895 77.—Macker Gyula, u I'i­ók tagja levélben ford ■ tóságunkhoz, hogy , t érzi magát abban a cikkben, a­­melyben Révész Kálmá , tő az ő ámításának igazát bevonta. Az igazgatósagna1 a kifejezett véleményé, hog; i en­nyiben a kpi számvevő -kesztő kétizben is eléget tett a 36- ik fiók kívánalmának a héti lap ügyében kifejezett szavazatra vo­natkozólag, éppen úgy elvárja, hogy udvarias élőz&k o ny seggei megmagyarázza Révész . fő Macker Gyula '^agtárs íróknak, KIMUTATÁS A KÖLCSÖNÖKRÖL ÁTHOZAT: 1937. január 31........................................................ $ 638,350.39 Februárban kiutalt kölcsönök összege ............................... 994.20 Februárban visszahelyezett tagok kölcsöneinek összege 1,007.21 Februárban utalt kölcsönök kamatja és kezelési költségek ..........................• $ 36.20 $ 640,351.80 Tagok által befizetve .................................. 1,328.69 Halálesetekből levonva ............................... 1,572.73 Extendedbe helyezett tagok kölcsön összege ................................ 2,837.97 Kötvénybeváításbol visszafizetve .... 83,65 Jóváírásokból ................ ............................. 88.81 5,948.05 a kölcsönök és kötvény terhek összege 1937.február $ 634,403.75 27-iki zárlattal.

Next

/
Thumbnails
Contents