Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1937-04-03 / 14. szám
1937 április 3. 15-ik oldal “ELMÚLT ESŐNEK NEM KELL KÖPÖNYEG.” Kedves Fiuk és Lányok, Drága Gyöngyfüzök! Olyan az ember agya, mint az éléstárnak berendezett kamara, amelyben szintén élelmiszerek halmozódnak fel, de nem a test. hanem a léleknek táplálására szánva. Ahogy a kamarák között különbségeket találunk nagyságra, tisztaságra s gazdagsagos bőségre nézve, ezen mód az emberi agyak is különbözők. Az egyik ember agya ugyanis íejletebb, mint a másiké s igy sokkal nagyobb a befogadóképessége. Emberileg minden elképzelhető galádságának helyet ad az egyik, mig tisztult fogalmaknál egyéb a másikban nem lelhető. Van emberi agy, amely kong az ürességtől s alig akad meg benne több, mint amennyit a szűkösen vett napi kívánalmak követelnek; ezzel ellentétben egy másik emberi agy annyi értékkel van tele, hogy azoknak hatalmas súlyától meghajlik a fej. Mint gyűjtött mézet a sejt, az el nem fogyasztott lelkitápot a jövő szükségletére tartja meg az emlékezet s nem egyszer épül fel a jelen a múltból megmaradt fölöslegen. Ilyen régi maradékok között kutatva leltem rá az írásom elejére tett s fakulni kezdő közmondásra és tudjátok-e Gyöngyfüzök, hogy mibe volt ez a régiség különlegesen is belecsavargatva? A régi magyar iskolák falitábláiba. Akár csak a Ti jó Édesanyátoknak gyurótáblái, vagy talán azoknál is nagyobbak voltak kiterjedésben, ezek az iskola falára felaggatott kemény papírlapok, amelyek nevezetes tanítási eszközöket képeztek, amikor még a vállamon keresztbe akasztott deák-tarisznya oldatomon lógott. Bizony mondom Nektek', hogy nem nézte annyi gyemekszem Charlie Chaplin bohókás mozgó képeit, “ amennyi magyar gyermektekintet ezeket a falitáblákat szúrta, égette. Azért mondom ezt igy, mert nem a szerető szemek simogatásaival cirógattuk a falitáblák ökölnyi betűit, hanem a gondolkozásra kényszeritett agynak, dühös keserűségétől égő szemsugarak lőttek a falitáblák kis és nagy ABC-inek sorai felé. Régen volt ez, kedves Gyöngyfüzök és mégis olyan közeinek érzem, hogy most is kezemben a mutatópálca s erősen lökdösöm vele azt a betűt, amiről nem jutott eszembe hirtelen, hogy vájjon Bö-e, vagy Czö? Mikor már tudtam, készséggel és folyékonyan is sokszor átolvastam a falitábláknak bölcs mondásait, s minek tagadnám, hogy több esetben azért nem mentem fejjel a falnak, mivel lódulás közben homlokon ütöttek a falitáblák okos mondatainak végére helyezett, karvastagságu felkiáltójelek. Sokszor gúnyolódik a sors és a régi falitábláknak bölcsességeiből letörli a maralandóság mázát. Rosszul esik nekünk az ezen a réven ért csalódás, hisz egy emberöltőnek képzelt igazságai temetődnek bele'; de megnyugtató reánk az a tudat, hogy semmi nem állandó a‘ világon. József nap eljöttével, apró kis levélkék alakjában gyöngyös bokréta állt az asztalomon. Kedves Gyöngyíüzőim, ennek a bokrétának .virágait Ti illesztgettétek össze, azért volt az nekem olyan ragyogó, szinpompás s minden virágnak illatánál kedvesebb, gyönyörködtetőbb. Úgy elsimogattam, ideoda forgattam; és pjraujra átlapozgattam leveleiteket s higyjétek .meg. — hogy névnapi köszöntőtök boldoggá tett s nagyon hálásan emlékeztem rátok. Úgy volt, hogy nem is ejtek szót az én gyönyörűségemről, megtartom magamnak, nehogy megosztozzék abban más is! Ebben az önző elgondolásban erősen támogatott a falitáblának a mondása: ‘‘Elmúlt esőnek nem kell köpönyeg!” Meg kellett azonbarf látnom, hogy az átvitt értelmezésre szánt köpönyeg nem minden elmúlt dologra illik rá s igy nem is olyan szilárd bölcselet kifejés, amit a körülmények darabokra nem téphetnének. Azért is hoztam fel jeligés példának előttetek, hogy abban az esetbem, ha Ti is ösmeretségbe jöttök igaznak vélt és állított, közmondásokká vált bölcselkedésekkel, úgy még akkor is hasonlítsátok össze azokat az adott alkalmakkal, mikor már az idő meggyőződéssé érlelte azt lelketekben. Kedves Gyöngyfüzök! A márciusi leckének felmondása helyes és kielégítő akkor volna, ha feleleteikben az első kérdésre adott válasz imigyen .szól: Alma, körte, barack, szilva, cseresznye. A második kérdésre igy: Fej, törzs és végtagok. A harmadik kérdésre pedig ez: Földművelés. ' Voltak közületek. akik minden kérdésre helyesen feleltek, voltak olyanok, akik csak részben tudták megadni a helyes választ. Teljesen kielégítő felelet érkezett hozzám, a következő Gyöngyíüzőktől: Sztojka Erzsébet, Hegedűs Jolán, Kábái Irén, Gazda Margit, Pál Anna. — VerhovayGkjQpjQ Helyesen feleltek még két kérdésre: Józsa Aranka, Papp Béla, Papp Mariska, Tóth J. Margit, Andrin Béla, Pánczél Tivadar, Huszár János, Pánczél Vilma, Kertész G. Alb.ert. Csupán egy kérdésre volt helyes a következők válasza: Riczu' Margitka, Hildák Johanna. Hildák Ernő, Novák Jolán ka. Általában véve nagyon lekomolyodtatok ti Gyöngyfüzök s ha Huszár János nem rángatná a huncutság kötelét. úgy nem volna arra alkatom, hogy Józsi Bácsi csak el is mosolyodjék. Olvassátok el, hogy most is mit irt ez a szamóczapusztitó János: “Az emberi testrészek között legfőbb a fej s jaj annak, aki fej nélkül él.” Erre még csak azt mondtam, hogy látlak János; — haragszol valami okból valakire, oszt mérgedben lefelejtetted róla a válla fölött ideoda lógó golyóbist. Hanem mikor a legrégibb foglalkozásra azt irta, hogy: “Az almaevés!”, akkor már a jókedv inegütögettette velem a lábam szárát. így folytatta ugyanis János: “Mert odáig semmi foglalkozása sem volt Ádámnak és csak élt a Paradicsomban mint Marczi Hevesen, — gond nélkül. De ahogy lenyelte az almát, mindjárt meg is indult rajta az izzadtság. Turni kellett neki a földet, mert magától nem termett neki többé a kenyér.” Nem tudom katholikus hiten van-e ez a János, de ha ugv volna, akkor gyónás után, nem kell cinóber festékkel kenni a térdét. Pirosra festi majd azt a térdepelés, amig a hosszú penitenciát elimádkozza. Leckéül a következőket adom fel Nektek április hónapjára : Hogy nevezzük azt az időtartamot, ami a reggelt megelőzi? A sirkertnek mi a megszokott másik neve? Hány csillagból áll a göncölszekér? Kedves Gyöngyfüzök! A feladott kérdések nem igénylenek hosszú levélírást s azért arra kérlek benneteket, hogy feleleteiteknek leadásával ne várjátok jneg a hónap végét. Elkerülhető lesz igy az a nem kívánatos helyzet, hogy többnek feleleteredményeit ' lehetetlen a késedelem miatt, lapunkban nyilvánosságra hozni. A szükséges igyekezetre intve benneteket szeretettel marad Hozzátok JÓZSI BÁCSI FICKÓ VILÁGGÁ VÁNDOROLT MESE A VERHOVAY GYÖNGYFÜZÖK SZAMÁRA Józsi Bácsi ismét egy szép mesét mond el Nektek. Úgyis irja le, ahogy hallotta réges végen. Ti is adjátok tovább, mert tanulságos kis história ám ez, kedves Fiaim és Leányaim! Fickó kis fekete juhászkutya volt s amióta csak eszét tudta, juhokat őrzött az erdő szélén s este Segitett gazdájának hazaterelni a szertefuíkosó állatokat. — Olyan fontos volt ő gazdájának, mint néktek a könyv, munkás embernek a kalapács. Volt is becsülete. Kenyérből, szalonnából egyaránt jutott a Fickónak s ha gazdája az öreg juhász belefujt a maga faragott fűzfa-furulyájába, Fickó úgy tipegett körülötte, mintha csárdást akarna táncolni. Minden jól ment, mig egyszer csak egy délután hatalmas zápor kerekedett. Dörgött az ég, csapkodott a villám s nagy fekete esőcseppek hullottak: az égből. Szegény juhocskák riadtan szaladtak a viharba s volt dolga Fickónak bőven, hogy együtt tartsa a megriadt nyájat. Mikor aztán elvonu'itak a dühös fellegek s újból fölragyogott a nap az égen, Fickó büszkén nézett gazdájára, mintha mondaná: — “Ugye, jól vigyáztam a nyájra?” — De amikor az öreg juhász sorba vette az állatokat, kiderült,, hogy elveszett egy kis bárány. — Hü, te ilyen, me£ olyan kutyája! — Hát így vigyázol te a jószágra?! — kiabálta az öreg juhász s rézkampóju botjával nagy mérgesen végighuzott Fickón. Ebédre is csak kenyérhéj jutott szegény Fickónak, nem kapott szalonnát s egész éjjel nem tudott aludni bánatában. — Nagy terveket forgatott buksi fejében. — Elhatározta, hogy nem Őrzi többé a nyájat, hanem világgá megyen. Ő lesz az első világvándor a kutyák között. És reggel már a Hetedik határban láthatták a borzas, fekete Fickót. — Harmadnap reggel annyira megéhezett, hogy menni is alig tudott már s bekopogtatott egy komondor házába: — Fickó vagyok, az első kutya vi’ágvándor, — segits rajtam egy kis ennivalóval. — Magamnak is alig van, — mondta a nagy, fehérszőrü komondor, — de egy-kéf csont még talán akad! S a jószivü komondor megvendégelte Fickót és jó tanácsokkal látta el az útra. Megmagyarázta neki, hogy van a nagy tengeren túl egy szép ország; Amerikának hívják.- Ott nagyon szeretik az olyan kis kutyákat, mint Fickó. Menjen oda. Ott nagyon jó dolga lesz. .. Ott van a kutyák paradicsoma !. .. — Nehogy aztán szégyent hozzál a kutya nemzetségre, amig szárazon és vizen odaérsz! — kiáltotta utana. — Ha már vándorlásra adtak a fejedet, hát igazi vándor legyél, ne csavargó! Mindenhol szívesen 1-átták Fic- j kót a házőrző kutyák s megosi- j tották vele ebédjüket s vacsorá-x jukat. De Fickó mégis egyre szomorúbb lett s egyre gyakrabban gondolgatta magában:— “Koldus élet ez, csontokért könyörögni a szegény házőrző rokonoknál, a legjobb volna mar letelepedni valahol.” Gondolt arra is, hogy talán visszakellene menni gazdájához, de büszke kutya volt Fickó s nem akart megalázkodni. Inkább tovább kutyagol, amíg eléri azt a szép Amerikát, a kutyák paradicsomát. Háp, háp, háp!! — hallotta egyszer csak vándorutján Fickó s látja, hogy száz kacsa totyog a patak mellett. Odament hozzájuk s bátran bemutatkozott: — Fickó vagyok, a legelső amerikai kutyavándor, de már meguntam a vándorlást. Mindég a kacsákat szerettem legjobban; engedjétek, hogy ittmaradjak veletek. — Háp! — méltatlankodnak a kacsák, — ki hallott még olyat! Háp, kutya a kacsák között. .. Háp, nem lehet! Egy idősebb kacsa odatotyogott Fickóhoz s azt kiabálta: — Menj a kutyák közé! Ez íften kacsaország fővárosa s csak kacsák számára van hely itten. Fickó szomorúan ment tovább. Az egyik udvaron két macskát látott játszani boldogan és megelégedetten egy nagy tál körül, melyben valami jófajta élelem lehetett, — de hát macskákkal még csak szóba sem akart állanl, nemhogy segítséget kérjen tőlük. Alkonyaikor egy erdőhöz ért. Az erdő te’e volt őzikékkel s Fickó megkérdezte az egyiket, hol találhatná meg az őzikék királyát? —A harmadik tisztás mögött, a legnagyobb jegenyefa mellett, — felelte készségesen az őzike. .. De már szaladt is tovább, mert 5 volt őzország postása s tele volt táskája falevelekre irt üzenetekkel. Fickó pedig fö'kereste az őzikék királyát s előadta most már alázatos kérését, hogy ő Fickó, az első amerikai kutyavándor, — de mivel úgy hallotta, hogy nagyon messze van m% az a fránya Amerika, szeretne megtelepedni ebben az erdőben. Az őzkirály nyomban összehívta minisztereit és hoszasan tanácskoztak, de az lett a tanácskozás vége, hogy menjen csak tovább Fickó Amerikába, ők nem adhatnak egy kutyának állampolgárságot. Tele volt Fickó kis szive keserűséggel. Hogy ő most már örökké hontalanul vándorodon? —• Minek is adta fejét ilyen butaságra? ... így ballagott szomorúan, mig kiért a nagyerdő másik szélére. Láttátok volna ekkor Fickót! — Olyat ugrott örömében, mintha nem is kutya, hanem bakkecska lenne> Mert addig bolyongott, mig vissza nem jutott hütlenül otthagyott gazdájához. — A juhocskók is megismertek s örönfmel bégettek féléje: — Isten hozott Fickó! Mégis csak visszajöttél? — Gazdája is megbocsátott a vándorló Fickónak s rögtön nagy darab szolonna héjat vetett eléje. Újra hűséges nyájörző lett z amerikai világvándorból, de nem is veszett el többé egyetlen juhocska sem. / — Este pedig odasereglettek Fickó köré a falubeli kutyák s csodálkozva hallgatták kalandjait. — Volt is fickónak becsülete juhok, kutyák előtt egyaránt, — midőn meséihez Közétette, hogy Amerikát is majd elérte, hol a kutyák paradicsoma van, de ő már mégis csak visszajött a falu szép határába...