Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1943. január-december (30. [!41.] évfolyam, 1-24. szám)

1943-05-31 / 11. szám

— 135 — Pályázati határidő a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Szombathely, 1943. évi május hó 24-én. Alispán szabadságon: Dr. TULOK JÓZSEF s. k. vm. főjegyző. Vas vármegye Alispánjától. 7887/1943. szám. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. Az őrihodosi (Vas várm. szentgotthárdi járás) körjegyzőségénél segédjegyzői állásra pályázatot hir­detek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybekötött és a jogszabályokban megállapított illetmények ille­tik meg; természetbeni javadalom nincs. A pályázati kérvényt Vas vármegye alispánjához kell címezni és a 37.200/1943. B. M. számú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell felsze­relni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságánál (hivatalá­nál, parancsnokságánál), míg az, aki közszolgálatban nem áll, annak a járásnak a főszolgabirájánál, ille­tőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a területén lakik. Pályázati határidő a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Szombathely, 1943. évi május hó 24-én. Alispán szabadságon: Dr. TULOK JÓZSEF s. k. vm. főjegyző. Vas vármegye Alispánjától. 7886/1943. szám. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. Az alsószölnöki (Vas vm. szentgotthárdi járás) körjegyzőségénél segédjegyzői állásra pályázatot hir­detek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybekötött 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell felsze­relni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságánál (hivatalá­nál, parancsnokságánál), mig az, aki közszolgálatban nem áll, annak a járásnak a főszolgabirájánál, ille­tőleg annak a yárosnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a területén lakik. Az 1924: II. t. c. 1. §-a értelmében az állás el­nyeréséhez a vend és német nyelvben való meg­felelő j ártasság is szükséges. Ilyen megfelelő pályázó hiányában kinevezést csak az kaphat, aki kötelezi magát arra, hogy az említett nyelvet egy éven belül kielégítően elsajátítja. Pályázati határidő a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Szombathely, 1943. évi május hó 24-én. Alispán szabadságon: Dr. TULOK JÓZSEF s. k. vm. főjegyző. Vas vármegye Alispánjától. 7876/1943. szám. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. A bodóhegyi (Vas várm. muraszombati járás) körjegyzőségnél segédjegyzői állásra pályázatot hir­detek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybekötött és a jogszabályokban megállapított illetmények ille­tik meg; természetbeni javadalom nincs. A pályázati kérvényt Vas vármegye alispánjához kell címezni és a 37.200/1943. B. M. számú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szerűit kell felsze­relni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki mar közszolgálatban áll, elöljáró hatóságánál (hivatal­nál, parancsnokságánál), mig az, aki közszolgálatban nem áll, annak a járásnak a főszolgabirájánál, ille­tőleg aqnak a városnak a polgármesterénél nyujíia be, akinek a területén lakik. Az 1924: II. t, c. 1. §-a értelmében az állás elnyeréséhez a vend nyelvben való megfelelő jár­tasság is szükséges. Ilyen megfelelő pályázó hiányá­ban kinevezést csak az kaphat, aki kötelezi magát arra, hogy az említett nyelvet egy éven belül kie­légítően elsajátítja. Pályázati határidő a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Szombathely, 1943. évi május hó 24-én. Alispán szabadságon: Dr. TULOK JÓZSEF s. k. vm. főjegyző. Vas vármegye Alispánjától. 7885/1943. szám. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. A felsőszölnöki (Vas várm. szentgotthárdi járás) körjegyzőségnél segédjegyzői állásra pályázatot hir­detek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybekötött és a jogszabályokban megállapított illetmények ille­tik meg; természetbeni javadalom nincs. A pályázati kérvényt Vas vármegye alispánjához kell címezni és a 37.200/1943. B. M. számú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell felsze­relni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságánál (hivatalá­nál, parancsnokságánál), mig az, aki közszolgálatban

Next

/
Thumbnails
Contents