Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1943. január-december (30. [!41.] évfolyam, 1-24. szám)

1943-05-31 / 11. szám

— 136 — nem áll, annak a járásnak a főszolgabirájánál, ille­tőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a területén lakik.- Az 1924: II. t. c. 1. §-a értelmében az állás elnyeréséhez a vend nyelvben való megfeleld jár­tasság is szükséges. Ilyen megfelelő pályázó hiányá­ban kinevezést csak az kaphat, aki kötelezi magát arra, hogy az említett nyelvet egy éven belül kie­légítően elsajátítja. Pályázati határidő a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított ,15 nap. Szombathely, 1943. évi május hó 24-én. Alispán szabadságon: Dr. TULOK JÓZSEF s. k. vm. főjegyző. Vás vármegye Alispánjától. 343. szám. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. A pornóapáti (Vas vm. szombathelyi járás) kör- jegyzős égnél segédjegyzői állásra pályázatot hirdetek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybekötött és a jogszabályokban megállapított illetmények ille­tik ntf.gj természetbeni javadalom nincs. A pályázati kérvényt Vas vármegye alispánjához kell CjmeZni és a 37.200/1943. B. M. számú rendelet §-ában foglalt rendelkezések szerint kell felsze­dni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságánál (hivatalá- ' parancsnokságánál), mig az, aki közszolgálatban ,i áll, annak a járásnak a főszolgabírójánál, ille- jleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a területén lakik. Az 1924: II. t. c. 1. §-a értelmében az állás elnyeréséhez a német nyelvben való megfelelő jártas­ság is szükséges. Ilyen megfelelő pályázó hiányában kinevezést csak az kaphat, aki kötelezi magát arra, hogy az említett nyelvet egy éven belül kielégítően elsajátítja. , Pályázati határidő a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Szombathely, 1943. évi május hó 24-én. Alispán szabadságon: Dr. TULOK JÓZSEF s. k. vrp. főjegyző. Vas vármegye Alispánjától. 7658/1943. szám. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. Az ivánci (Vas várm. körmendi járás) körjegy­zőségnél segédjegyzői állásra pályázatot hirdetek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybekötött és a jogszabályokban megállapított illetmények ille­tik meg; természetbeni javadalom nincs. A pályázati kérvényt Vas vármegye alispánjához kell címezni és a 37.200/1943. B. M. számú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell 'felsze­relni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságánál (hivatalá­nál, parancsnokságánál), mig az, aki közszolgálatban nem áll, annak p járásnak a főszolgabirájánál, ille­tőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a területén lakik. Pályázati határidő a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Szombathely, 1943. május 20. Alispán szabadságon: Dr. TULOK JÓZSEF s. k. vm. főjegyző. 7569 T943. szám. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. Tárgy: Pályázati hirdetés a muraszombati járás vármegyei tüdőbeteggondozó intézet vezető orvosi ál­lásra. A szervezés alatt lévő muraszombati járás vár­megyei tüdőbeteggondozó intézet nem főfoglalkozású vezető orvosi állására pályázatot hirdetek. Az állás tiszteletdíja a IX. fiz. oszt. 3. fokozat szerinti fizetés, lakbér és családi, pótlék, melynek ellenében a vezető orvos a 888/19^0. B. M. sz. ren­deletben előirt tevékenységet köteles kifejténi. A rendelési idő heti 12 óra. Felhívom a pályázni szándékozókat, hogy sza­bályszerűen felszerelt pályázati kérvényüket jelen hir- dtetménynek a »Népegészségügy« c. hivatalos lapban történt közzétételétől számított 14 nap alatt hozzám címezve annál is inkább nyújtsák be, mert a később érkezett p ályázati kérelmeket figyelembe vanni nem fogom. A pályázati kérvényhez eredetiben, vagy hitele­sített másolatban a »Népegészségügy« Számmagyará­zat 1—12. számjegy alatt felsorolt okmányok csa­tolandók. Szombathely, 1943. május 18. Alispán szabadságon: Dr. TULOK JÓZSEF s. k. vm. főjegyző. Vas vármegye Közigazgatási Bizottsága. 1034—1943. kib. szám­HIRDETMÉNY. Vas vármegye közigazgatási bizottságának a 7690—1930. M. E. sz. rendeletén alapuló küldöttsége a 8. számú Székesfehérvár-jánosháza-gráci állami közút '140.335—181.570 km. szakaszáról készített

Next

/
Thumbnails
Contents