Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1936. január-december (34. évfolyam, 1-33. szám)

1936-03-30 / 7. szám

— 62 — Polgármester Urakat, , — valamennyinek — hogy a m. kir. Földmivelésügyi Miniszter urnáik fenthivatkozott körrendeletét tegyék azonnal ala­pos tanulmány tárgyává, intézkedjenek' a kör­rendelet azonnali közhirrétételéről, egyben in­tézkedjenek aziránt is, hogy az előirt összeirási munkálatok sürgős befejezése után a hozzájáru­lási díjak behajtása is kellő időben megtörtén­jék s a késedelmes fizetőköteles munkaadók a késedelmes fizetés jogkövetkezményeire kellőké­pen figyelmeztessenek. Felhívom végül Címeteket, hogy a fenthi­vatkozott körrendeletben foglaltak szem előtt tartásával való szabályszerű összeírás megtör­téntét és annak miként való lebonyolítását, a hatóságuk területén össZcirt egyének számának feltüntetése mellett, külön-külön feltüntetve egy­részt a gazdasági cselédeket és az azokkal egy tekintet alá esőket, másrészt az idénymunkásokat, áz eljárás során netán felmerült nehézségek köz­lésével folyó év junius hó 10-ig hozzám sürge­tés bevárása nélkül jelentsék be. Jelen rendeletemnek minél szélesebb kör­ben leendő közhirrététele érdekében intézked­tem, hogy az a Vasvármegye Hivatalos Lapja legközelebbi számában is közzététessék. Szombathely, 1936. március 10. Dr. Horváth Kálmán sk. alispán. Másolat: A m. kir. belügyminiszternek 92.227—1936. B. M. sZámu körrendeleté. A Károly csapatkereszt és sebesülési érem oda­ítélését célzó kérelmek előterjesztési határide­jének meghosszabbítása. Valamennyi vármegye és városi törvényhatóság első tisztviselőjének, Budapest székesfőváros polgármesterének is. (A m. kir. honvédelmi miniszter ur arról értesített, hogy a Károly csapatkeresztre és sebesülési éremre való igényjogosultság megszerzésének határidejét 1936. évi junius hó 30-ig meghosz- sZabbitotta (B. K. 1936. évf. 161 lapon). Fel­hívom Alispán (Polgármester) urat (csiak a vár­megyék alispánjainak) utasítsa a vármegye te­rületén levő megyei várost (városokat) és köz­ségeket, (valamennyi törvényhatóság első tiszt­viselőjének, Budapest székesfőváros polgármes­terének is) hogy fentieket a legszélesebb körben tegye (tegyék) közhírré azzal a figyelmeztetés­sel, hogy az érdekeltek kérelmüket a meghoss.zab bitott határidő lejárta előtt annyival is inkább terjesszék elő, mert ezt a határidőt a m. kir. honvédelmi miniszter ur meghosszabbítani nem fogja. Budapesten, 1936. évi február hó 28-án. A miniszter rendeletéből : Sass sk. miniszteri tanácsos. 1 Vasvármegye Alispánjától. 4127—1936. szám. Valamennyi járási Főszolgabíró és Polgármester Urnák. (Külön is kiadott.) Tudomásulvétel és a legszélesebb körben való közhirrététel céljából kiadom. Szombathely, 1936. március 11. Dr. Horváth Kálmán sk. alispán. Másolat : A m. kir. Belügyminiszternek 169.655—1936. B. M. számú körrendeleté. A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület röplapszó­rási és propaganda repülési engedélye. Vala­mennyi vármegye alispánjának, a m. kir. ren­dőrség budapesti és vidéki főkapitányának, va­lamennyi csendőrkerületi parancsnokságnak. A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület 197.019—1934 B. m. számú körrendelettel megadott és 173.394 —1935. B. M. számú körrendelettel meghosszab­bított röplapszórási és reklámrepülési engedélyé­nek érvényét az ottkitötött feltételek betartásának kötelezettsége mellett 1936. évi december hó 31. napjáig meghosszíabbitom azzal, hogy az enge­dély nevezteti egyesület megfelelő szakszolgá/- lati engedéllyel rendelkező pilótáinál, illetőleg megfelelő alkalmassági bizonyítvánnyal ellátott repülőgépeire vonatkozik azzal, hogy a repülési biztonsági rendszabályokat, különösén pedig a helységek felett való repülésről sZóló 92.201 — 1935. VII. K. M. rendelet rendelkezésieit a repü­léseknél a legpontosabban be kell tartani. Erről Cimet tudomás és további eljárás végett értesí­tem. Budapest, 1936. évi március hó 4-én. A miniszter rendeletéből : Kádár sk. miniszteri osztályfőnök. Vasvármegye Alispánja. 3975—1936. szám. Valamennyi Főszolgabíró Urnák. (Külön is kiadatott.) Hivatkozással ezen tárgyban 1934. évi augusztus hó 3. napján kiadott 3922-5—1934. sz. körrendeletemre, tudomásvétel és eljárás cél­jából kiadom. Szombathely, 1936. március 8. Dr. Horváth Kálmán sk. alispán. Vasvármegye Alispánjától. 3322—1936. . Valamennyi járási Főszólgabiró és Polgármester Urnák. (Külön is kiadott.) A m. kir. Belügyminiszter Urnák az egyetemi klinikákon és állami bábaképző intézetekben ápol­tak után felmerült ápolási díjak behajtása tár­gyában kiadott és a Belügyi Közlöny f. évi már­cius hó 1-én megjelent 9. számában közzétett 117.550—1935. B. M. számú körrendeletére Cim figyelmét tudomásulvétel és aZ alárendelt ha­tósági közegeivel való közlés céljából felhívom. Szombathely, 1936. március 13. Dr. Horváth Kálmán s. k.

Next

/
Thumbnails
Contents