Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1931. január-december (29. évfolyam, 1-53. szám)
1931-10-15 / 42. szám
— 301 — Utasítja a vármegye alispánját, hogy a bekeblezésre alkalmas okiratokat állítsa ki, a szükséghez képest új adásvételi szerződéseket készítsen és mindezeket a törvényhatóság nevében aláírja. Felhatalmazza a törvényhatósági kisgyű- íést, hogy az egyes mezőgazdasági munkásházakra vonatkozólag kiállított bekeblezési engedélyt, esetleg új adásvételi szerződést és az ezekben foglalt tulajdonátruházást a saját hatáskörében az esetenkénti kormányhatósági jóváhagyás mellőzésével foganatosítsa. Amennyiben az eredeti munkásházigény- lő meghalt, az 1907. évi XLVI. te. 2. §-ának g) pontjában foglalt rendelkezés figyelembevételével elsősorban az özvegynek Ítélendő a ház alispáni hatáskörben, özvegy hiányában a leszármazók a jogutódra vonatkozólag megegyezni kötelesek. — Amennyiben a vevő el- hunytától számított fél éven belül ilyen megegyezés létre nem jön, a vármegye alispánja, a méltányossági szempontok figyelembevételével bármelyik leszármazónak, esetleg harmadik személyeknek is odaítélheti a házat, azonban csak olyan kikötéssel, hogy az új vevő köteles a leszármazókat a ház forgalmi értékének és az örökösödési aránynak figyelembevételével kárpótolni. Telekkönyvi tulajdonjog csak az esetben engedélyezhető az ilyen vevőnek, ha fenti kötelezettségének igazoltan megfelelt. Indokolás. így határozott a törvényhatósági bizottság, mert a vármegye alispánja által előterjesztettek figyelembevételével megállapította, hogy a mezőgazdasági munkásházaknak további közigazgatási irányító felügyelet alatti tartása semmi szempontból nem indokolható és nem kívánatos és ezen szociálpolitikai in- I tézmény, szociálpolitikai célját leginkább ak- I kor szolgálja, ha a házak vevőinek jogos ma- i gánérdekeit figyelembevéve, a rendelkező rész j értelmében határoz. Megjegyeztetik még, hogy a törvényhatóság és a munkásházvevők közötti jogviszonynak a tervezett módon 1942. évig való fenntartása többé nem kívánatos, a vármegye alispánja által jelentett ténkörülmények, a korona értékének leromlása folytán, mivel a fel nem értékelt vételhátralék teljes összegét a munkásházak vevői minden nehézség nélkül kifizetni képesek és a jelzett jogviszony fenntartásával szükségképpen együttjáró adminisztráció a hátralékos vételárak csekély ösz- szegével arányban nincsen. Ezen véghatározat Vasvármegye Hivatalos Lapjában szabályszerűen közzéteendő, amely közzétételtől számított 8-ik napon az kihirdetettnek tekintendő és ezen kihirdetéstől számított 15 napon belül ellene a vármegye főispánjánál, mint a törvényhatósági bizottság közgyűlésének elnökénél benyújtandó és a m. kir. Belügyminiszter úrhoz intézhető felebbezésnek van helye. Szabályszerű kihirdetés után pedig ezen véghatározat, jogorvoslatra való tekintet nélkül, kormányhatósági jóváhagyás végett a m. kir. Belügyminiszter úrhoz iesz felterjesztendő. Miről a vármegye alispánját és a Vármegyei Hivatalos Lap szerkesztőjét értesíti. Jegyezte és kiadta: Dr. Velics sk. közig, gyakornok. II. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek. Másolat. A m. kir. kereskedelmügyi miniszternek 1931. évi 161.390. számú rendelete a termelőnél és a szenet vagóntételenként vagy hajórakományonként beszerző kereskedőnél lévő kőszén, barnaszén, brikett és kokszkészletek bejelentése és e termékek árának megállapítása tárgyában. A szénellátás tárgyában 5.210—1931. M. E. szám alatt kiadott (a Budapesti Közlöny 1931. évi október hó 1-én megjelent 223. számában közzétett) rendelet 2. §-ában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem: 1. §. Minden szénbányának, valamint brikettet és kokszot előállító minden üzemnek tulajdonosa (vezetője) köteles minden naptári hét első köznapján az előző naptári héten termelt szén, illetőleg az előző naptári héten előállított brikett és koksz mennyiségéről, továbbá az előző naptári héten eladott szén, brikett és koksz mennyiségéről a jelen rendelethez tartozó A) minta rovatai szerint kiállított jelentést a szénellátási miniszteri biztos címére (Budapest, VI. And- rássy-út 73—75.) ajánlott levélben postára adni. Minden szénbányának, valamint brikett és koksz előállításával foglalkozó minden üzemnek tulajdonosa (vezetője) köteles külön könyvben pontos feljegyzést vezetni arról, hogy a bányában termelt szénből, illetőleg az