Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1917. január-december (15. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-04 / 1. szám

9 feladatát hőseinkhez méltóan lesz képes tel­jesíteni. Minthogy pedig azon 15 év lefolyást alatt mely időre a pótadó, községi hozzá­járulás és első adományok fedezetet nyúj­tanak, minden árva fel lesz nevelve és azok ezen időközben és évről évre fogynak és igy minden évben már kevesebb teher há­rul az alapra. Az adományokból és a ké­sőbbi években fennmaradó jövödelem több­letekből oly alap lesz létesíthető, mely a 15 év után még életben maradó és segélyre szoruló rokkantak és özvegyek további se­gélyezését biztosítja. Az eljárás részleteit ezen határozat­ban körvonalazott elvek figyelembevétele mellett a központi bizottság a telmerülő szükséghez képest állapítja meg és a városi és járási bizottságokat megfelelően utasítja. A központi bizottság eljárásáról és mű­ködéséről évenként, az alapszámadásának tárgyalása alkalmával a that, bizottságnak részletes, a városi és járási bizottságok mű­ködését is felölelő jelentést tesz. Ezen jelentés a hadi rokkantak, özve­gyek és árvák gondozására alakított, orszá­gos hatósági szervek és intézményeknek is megküldendő. Az internátusi nevelést igénylő hadi­árvák elhelyezhetése céljából elhatározza a th. bizottság, hogy a várm. árvaházat az alispán által bemutatott terv és költség- vetésnek elfogadásával átalakíthatja, az át­alakítási és a beterjesztendő költségvetés­ben megállapítandó berendezési költségeket a hadirokkant, özvegy és árva alapból fe­dezi és az átalakítási munkálatok végre­hajtására a várm. alispánját felhatalmazza. Ezen átalakítás folytán a várm. árva- liázban 60 hadiárva lesz elhelyezhető, akik után felmerülő és az árvaházi alap évi költ­ségvetésének tárgyalása alkalmával a törvh. által megállapítandó tartási költségek éven­ként az ezen határozattal alakított segély­alapból utalandók át az árvaházi alapba. Elhatározza a töivh. bizottság, hogy a rokkantak, özvegyek és árvák segé yezésére hivatott országos alapok kezelőit megkeresi, hogy a vármegyét, illetve annak segély­alapját feladatának teljesithetésére a ren­delkezésükre álló országos alapokból meg­felelő anyagi támogatásban részesíteni mél- tóztassanak. Végül a that. bizottság a központi se­gély bizottságba a maga részéről 1917-1919. évekre terjedő megbízatással tagokul meg­választja: Dr. Náray Szabó László szom­bathelyi, Freyler Lajos kőszegi, dr. Pletnics Ferencz czelldömölki, dr. Gueth Gyula felső- őri, Kovács Sándor körmendi, Weörös Istváu nemescsói, Póstay Pongrácz muraszombati, Thomas Ferenc pusztaszentmihályi, Maróthy László dr. káldi, Vargha Gábor dr. szent­gotthárdi, Szabó Ernő búcsúi és báró See- bach Károly rábahidvégi lakos, törvh, bi zottsági tagokat. Jelen véghatározat vasvármegye hiv. lapjában szabályszerűen közhírré teendő, azzal, hogy ellene a hiv. lapban való meg­jelenésétől számított S-ik naptól kezdődöleg 15 napon belül a várm. alispánjánál be­nyújtandó felebbezésnek van helye a m. kir. belügyminiszter úrhoz. A közhírré tétel megtörténte után jelen véghatározat netáni felebbezésekkel a m. kir. belügyminiszter úrhoz jóváhagyás végett felterjesztendő. Miről a várm. alispánja és a várm hiv. lap szerkesztője értesittetnek. Jegyezte és kiadta: Dr. Radó Gyula, főjegyző. II. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek. Másolat. Kereskedelemügyi m. kir. mi­niszter. 78250-IV. szám. Valamennyi másod­fokú iparhatóságnak. Az Erdélyből menekült iparosok (kereskedők) és tanoncaik elhelye­zésével kapcsolatosan a tanviszonyt érintő több kérdés igényel mind a két fél érdekei-

Next

/
Thumbnails
Contents