Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1917. január-december (15. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-04 / 1. szám

10 lick megértő figyelembevételével, méltányos megoldást. Az iparos az ipartörvény 72 ik § ának c) pontjára való hivatkozással azon a címen, hogy üzletével telhagyott, a tan- viszonyt 15 napi felmondás mellett felbont­hatja. Ugyanez a jog magilleti az idézett tör­vényszakasz második a), illetőleg b) pontja alapján a tanoncot, illetőleg annak törvé­nyes. képviselőjét is, akár arra hivatkoznék, hogy az iparos törvényes vagy tanszerzö- dési kötelességét vele szemben nem teljesiti, akár arra, hogy az iparos más községbe költözött át. Nyilvánvaló, hogy az ipartör- venynek a normális körülményekre szabott ezek a rendelkezései az Erdélyből menekült iparosokkal és tanoncaikkal szemben nem alkalmazhatók, nevezetesen, hogy magára a menekülés által teremtett helyzetre, vagyis arra való hivatkozással, hogy az iparos a menekülés tartama alatt üzletét nem foly­tathatja, lakhelyétől ideiglenesen távol tar­tózkodik s ebben a helyzetében átmenetileg tanoncát iparában képezni, élelmezni nem tádja, s tanviszony felbontását sem az egyik, sem a másik fél nem kívánhatja. Kétségte­len ugyanis, hogy a menekülteknél vis major esete forog fenn, hogy az iparos üzletével nem önként hagyott fel, hogy az esetek na­gyobb részében üzletével nem is kíván fel­hagyni s mihelyt a körülmények lehetővé teszik, újból folytatni fogja iparát s meg fog felelni a tanoncszerzödésböl folyó köte­lezettségeinek is. Azokban az esetekben te­hát, amikor az iparosnál az ipara folytatá­sára irányuló szándék meg van, s amikor egyébként is alapos kilátás van arra, hogy lakhelyére vissza fog térhetni s iparát folya­tathatni fogja, mind a két fél érdekei szem­pontjából előnyösebb s ezért helyesebb is, ha a tanszerzödés hatálya s ezzel a tanvi­szony érintetlenül fentartatik. Azokban az esetekben ellenben, amikor egészen kétség­telen, hogy az iparos iparát belátható időn belül meg nem kezdheti, vagy ha iparát meg is kezdi, a rendkívüli viszonyok (szen­vedett károk stb.) folytán tanoncát nem ok­tathatja, nem élelmezheti, vagy amikor a tanouc részén áll be a tan iszony folytatá­sát lehetetlenné tevő, vagy jelentékeny meg­nehezítő valamely körülmény, mind a két tél érdekeit sértené s közszempontból is igen elhibázott volna a tanviszony fenntar­tása. Ezekben az esetekben tehát, a tanvi- szony felbontásának nemcsak lehetővé tétele, hanem a felbontás megkönnyítése kívánatos, hogy egyfelől az iparos a tanonc ellátásval járó te. bektől szabadulhasson, másfelől a tanonc folytatólagos kiképzése más iparosnál leendő elhelyezése által legyen biztosítható. Az ily esetekben az ipartörvény 72. §-ában megállapított térítések megfizetésére sem lehet a tanszerződéssel érdekelt feleket mél­tányosan kötelezni. A tanviszonyból saját hibáján kívül kiesett tanonc megfelelő elhe­lyezése is nagy figyelmet igényel, különösen abból a szempontból, hogy a tanidönek már letelt része az uj tanszerződésnél méltányo i figyelembe vétessék s hogy a tanoncot az uj tanszerződés lehetőleg ne kötelezze hosszabb tanidőre, mint amennyi a korábbi tanszer- ződésben megállapított tanidőböl még hátra volt. Ennek a következménynek a tanonc érdekein kívül általános ipari szempontok­ból is nagy súlyt kell tulajdonitanom s el­várom, hogy az elsőfokú iparhatóságok és az ipartestületek a tanszerződések megkö­tése alkalmává1 a felek kellő felvilágosítása júakaratu tanács és rábeszélés utján oda fog­nak hatni, hogy ez a követelmény lehetőleg érvényesüljön. Méltányos követelmény az is, hogy az az idő, melyet a tanonc a mene­külés tartama alatt, illetőleg mindaddig, mig munkaadója lakhelyére visszatérve iparának gyakorlását meg nem kezdi, s tanoncát vissza nem fogadja, munkaadójától távol tölt el, a kikötött tanidöbe abban az esetben is be­számíttassák, ha ez a távoliét a rendkívüli viszonyok folytán három hónapnál tovább tartana. Az erdélyi meneküléssel kapcsola­tosan az ipari tanviszony keretében kétség­kívül más természetű esetek is elő fognak fordulni, melyek az eljáró iparhatóságok (ipartestületek) gondos figyelmét fogják igé­nyelni, főképen abból a szempontból, hogy a felmerülő kérdések a rendkívüli viszonyok-

Next

/
Thumbnails
Contents