Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1917. január-december (15. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-04 / 1. szám
7 A városi bizottságokat az illető város képviselőtestülete, a járási bizottságokat pedig a központi segély bizottság alakitja meg. Ezen bizottságokba a meg nem határozott számban a tagok a város, illetve járásnak a jótékonyság terén buzgólkodó férfi és női lakosaiból, birtokosaiból, iparvállalatok tulajdonosai, illetve vezetői, lelkészek, tanítókból választandók. A bizottság tagjai egyúttal a város illetve járás területén működő jóté- konn egyesületek és társadalmi intézmények képviselői. A városi, illetve járási bizottság admi- nistrationalis teendőit a polgármester, illető- i leg a főszolgabíró látja el, határozatait ez hajtja végre, a bizottsági jegyzőt ö jelöli ki. Úgy a központi, mint a vérosi és járási segélybizottságok eljárásaikban a felsőbb hatóságoknak, valamint a hadi rokkant özvegy és árvák ellátásának gondozására hatóságilag szervezett országos hivatalok és intézmények rendelkezéseit figyelembe venni tartoznak. A bizottságok eljárásának módozataira vonatkozólag elrendeli a that. bizottság, hogy városokban a polgármester által e célra kijelölt tisztviselők, járásokban a községi és körjegyzők községeiben lakó és azon vármegyében illetőséggel biró valamennyi hadi rokkant, özvegy és árváról a központi bizottság által kiadandó űrlapok pontos kitöltésével két példánybau bejelentési lapokat tartoznak kiállítani és ezen lapok egyikét a polgármester, illetve főszolgabíróhoz, másik példányát pedig a vármegye alispánjához haladék nélkül beterjeszteni tartoznak. A polgármester, illetve főszolgabíró a bejelentési lapot beérkezése után azonnal kiadja a járási bizottság a^on vidékbeli egy tagjának, aki bejelentett egyén családi körülményeit, vagyoni viszonyait, munkaképessége és az ellátásra vonatkozó összes figyelembe veendő körülményeit az elöljáróság, lelkész stb. árvánál a gyámhatóság által kirendelt pártfogó meghallgatásával is kinyomozza és a beszerzett adatok részletes bejelentésével az illető segélyezésére vonatkozólag ^javaslatot tesz a polgármester, illetve főszolgabíróhoz. Ezek a javaslatot a városi Üli He jáiósi bizottság legközelebbi ült se elé teijesztik, A városi és járási fizottság a rokkantak és özvegyeknek munkaképességüknek megfelelő munkaalkalmat igyekezzék szerezni, illetve képességének megfelelő alkalmaztatását igyekszik a város vagy járás területén biztosítani, Ha a város, vagy járás területén megfelelő alkalmazás nem található, úgy erről a központi bizottságnak teendő jelentés alkalmazás kieszközlése céljából azon rokkantak és özvegyek, kik munkaképtelenek vagy megfelelő keres-t számukra nem található és vagyoni viszonyaik őket segélyre utalják, pénzbeli segélyben részesitendök. E célból, amennyire lehetséges a város és járás területén levő jótékony egyesületek segélyét is igyekezzék ' a bizottság kieszközölni, amennyiben pedig a vármegyei segély alapból való pénzbeli segélyezést találja szükségesnek erre vonatkozólag a központi bizottsághoz tesz indokolt javaslatot önálló ipar üzésóre alkalmas egyének részére, ha vagyoni viszonyaik az üzleti berendezés költségeinek beszerzését meg nem engedik, e célra hozandó segély adása javaslatba. Vagyoni és kereseti viszonyaik miatt segélyre nem szoruló rokkantak és az özvegyek a bizottság által erkölcsi támogatásban részesitendök. Rögtöni és időleges segélyre szorulókat a bizottság a központi bizottság által részére évenként e célra kiutalványozott ösz- szegböl látja el segéllyel. A hadiárvák ellátására vonatkozólag a that. bizottság elvként megállapítja, hogy azon árvák, kiknek megfelelő ellátása és neveltetése családjaiknál biztosítva van és e célból anyagi segélyezés szüksége fenn nem forog, a bizottság részéről erkölcsi és gyámhatóság részéről hatósági felügyeleti támogatásban részesitendök. Azon árvák, akik a családi körben megfelelő gondozást és nevelést nyernek, de eltartóik vagyoni viszonyaik miatt segélyre szorulnak, pénzbeli segélyezésre hozandók a központi bizottságnak javaslatba,