Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1911. január-december (9. évfolyam, 1-51. szám)
1911-06-08 / 23. szám
262 — szám) ,az elhagyptt gyermekek vármegyei segélyalapja terhére kilátásba helyezett segélyösszeg az ott megjelölt összegben log folytósittatni. Végiül utasítja a törvényhatósági bizottság a vármegye alispánját, hogy az eljárás jogerős befejezte utjájn úgy az államfii, mint a törvényható ■ sági segélyt az érdekelt városoknak és községeknek utalja ki. Indokok: Vasvfármegye törvényhatóság' bizottsága az összes érdekeltekkel is közölt 7556—1010. számú véghatározatával úgy törvényhatóság:, mint állami segélyt helyezett kilátásba; egyúttal pedig az ott kifejtett indokok alapján összesen 21376 kor. 50 fillér [államsegély folyósítása iránt a magas kormányhoz előterjesztést intézett. A m. kir. belügyminiszter ur azonban ezen felirat folytán a tármegye részére csak 5000 korona államsegélyt folyósított. Ennek következtében a városoknak és községeknek kilátásba helyezett államsegély sem volt teljes összegben folyósítható, hanem csak aránylag k'sebb részben. így tehát az államsegélyt aránylagcsan le kellett szállítani, minél a törvény- . hatósági bizottság figyelemmel volt a fentebb közölt JB. M. rendelet Intézkedéseire, úgy a 7556 — 1910. szám alatt hozott vég határozatában megállapított adatokra, melynek eredményéhez képest a községeknek kilátásba helyezett összegeket a rendelkezésére álló-fedezetnek megfelelően és arjánylagosan leszállította, egyúttal pedig Szombathely cs Kőszeg városoknak a községeknek folyósított segélynek megfele’ő összeget folyósított; detileg a 7556—1910. szánni véghatározatban nagyobb segély hozatott \javaslatba, ni ni a községeknek, mi ként ez a hozott végi' atározaiban ki is fejeztetett, azonban ugyancsak az államsegélynek nem teljes folyósítása esetén elsősorban ezen ősz- . szeget kérte leszállítani. Az 5ÖÖ K államsegély a vármegye egész területére megállapittatván, a mostani felosztásnál a városoknak ís csík a községeknek juttatott segély arányának megfelelő állami segély volt folyósit- batő. Mely véghatározat Vasvármegye hivatalos lapja I. rovatában közhírré teendő, mely lapban történt közhírré tételt követő'' 8-ik napon kihirdetettnek tekintendő és ellene a V. Ü. Sz. 155. §-a a K. Ü. Sz. 74. §-a értelmében ezen utóbbi időponttól számított 15 napon belül Vas'vármegye alispánjánál benyújtandó felebbezésnek van helye. Miről jogerőre emelkedés után a belügyminiszter ur ielterjesztésileg, mégis a vármegye alispánja, megfelelő további eljárás végett és a véghatározatban felsorolt összes községek és városok a vármegye hivatalos lapja utján értesíthetnek. J egye zt e' és ki a dt a : Knebel, vm. aljegyző. KIVONAT Vasvármegye törvényhatósági bizottságának Szombathelyen, 1911. evil május hó 15-én és folytatva tartott évnegyedes rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 7178—1911. szám. TÁRGY. A tervezett kapuvár—devecseri h. é. vasút végrehajtó bizottságának segély iránti kérelme tárgyában hozott 3942—.910. sz. törvényhatóságii véghatározatban a segélyezéshez kötött feltételeket a m. kir. kereskedelemügyi miniszter ur 4584—911. al spáni szám alatt iktatott 86758 I. B. 1910 .számú rendeletével módosban! kívánja. VÉGHATÁROZAT. A törvényhatósági: bizottság a m. kir. keres- kedelemiügyl miniszter ur 86758—910. sz. rendele- letének megfelelően 3742--910. sz. véghatározatát módosítja, a következőket határozza: A törvény hatóság: bizottság a vármegyei vasúti, bizottság és állandó választmányának véleményéhez képest a tervezett kapuvár—devecseri W. é. vasutat az 1888. .év' IV. t.-c. 7. §-a értelmében egyszersmindenkorra befizetendő tőke összeggel segélyező Ä segélyt, a vasútnak a vármegyét érintő vonalának minden egyes tényleg megépítendő' kilométere utján 4000 (Négyezer) koronában állapítja meg (a bemutatott terv szerint 21 Km. á- 4000 kor. egyenlő 84,000 kor.), amelynek erejéig törzs- részvényeket jegyez a következő feltételek mellett : 1. Az összeg a megépített vasút mütanrendőri bejárásának befejezte után lesz minden kamat nélkül folyósává. 2. A felépítendő vasút igazgatóságába a vármegye képviseletének hely adandó. 3. A vasút mindaddig, míg a törzsrészvények nem kamatoznak, köteles a vármegye: utakhoz, műtárgyakhoz és építkezésekhez szükséges minden anyagot önköltségen szállítani; ezen kötelezettség a helyiérdekű vasutakat csak az esetben terheli, ha az üzemvitelt a szóban forgó vonalon nem a m. k'r. (államvasutak fogják ellátni. Amennyiben az üzemvitelt a m. kir. államvasutak látnák el, úgy a szóban levő rendeltetéssel b;ró szállítmányokra, nevezetesen terméskő, kávás, (törtkő, zúzottkő) és tégla küldeményekre a segélyezésben részesülő helyiérdekű vasútvonalam, teljes kocsirakományokban való szállítás esetén kfométer ás 100 kilogrammonként 0.28 fillér egység tétel számítható1, megjegyezvén, hogy az ezen alapon előálló összeghez a 'helyiérdekű vasút vonala (utálni a fm .kiír. (ájllarii vasút ajk1 és a kezelésében levő helyiérdekű vasút állomásaival való forgalomban 100 k dog ram mon ként 3 fillér, egyéb forgalmakban pedig 6 fillér kezelési’ illeték és az esetleges szállítási adó hozzáadandó lesz. A megszavazott segélyösszeget a törvénvha- tóságii bizottság hosszabb lejáratú törlesztéses kölcsönnel fedez; olykép, hogy a kamat és tőke törlesztés a 3936—910. sz. véghatáirozattal megszavazott vármegyei vasúti pótadó alapból fedezendő. Ezen véghatározat érvénye felsőbb jóváhagyástól számított 3 évig terjed, illetve a megszavazott segély csak az esetben fizettetik ki, ha a vasút tényleges építése ezen időn belül megkezdetik.