Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1903. január-december (1. évfolyam, 1-53. szám)

1903-01-22 / 3. szám

a törvén}’ értelmében szükséges igazolványok kiállítása iránt. Az idézett törvény és rendelet szerint, valamint a belföldi és minden más külföldi, úgy a magyarországi kereskedelmi utazd is csak hatósági igazolvány alapján folytathatja működését Ausztriában. Önálló iparüzőknek és kereskedelmi ügynököknek elég e czélra iparigazol ványuk, melyet tehát Ausztriában való üzleti működé­sük, illetőleg megrendelések gyűjtése közben mindig magukkal hordani és kívánatra felmutatni tartoznak. A szolgálatban álló kereskedelmi utázóknak ós meghatal­mazottaknak azonban specziális igazolványra van szük­ségük, melynek esetenkénti kiállítását az Ausztriába készülő magyarországi kereskedelmi utazók számára ezennel azon kereskedelmi és iparkamara feladatává teszem, melynek területén a szolgálatot adó iparos te­lephelye van. Nehogy pedig a kamara által kiállított igazolvány szövegének elégtelensége, vagy helytelensége miatt ke­reskedelmi utazóink Ausztriában bárminő akadékoskodás vagy zaklatásnak legyenek kitéve, szükségesnek tartot­tam az igazolvány szövegét saját hatáskörömben meg állapítani és annak űrlapját kellő számú példányban azzal a felhívással bocsátom ezennel a t. kamara ren­delkezésére, hogy Ausztriába készülő kereskedelmi utazóinknak kívánatra egy-egy ilyen kellően kitöltött igazolványt bocsásson rendelkezésére. A szóban levő igazolvány tekintetében szükséges­nek tartom a t. kamara figyelmét az érdekeltek felvilá- gosithatása végett az iránt felhívni, hogy ez az igazol­vány csupán a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok teiületén való utazásnál és az igazolványban megjelölt szolgálati viszony egész tartamára érvényes, mig a vám külföldön való utazásnál tovább is a keres­kedelmi szerződésekben előirt és a belügyminisztérium által csupán az illető naptári évre terjedő hatálylyal kiállíttatni szokott igazolvány szükséges továbbra is, — megjegyezvén, hogy a vámkülföldre szóló igazolvány Ausztriában és az Ausztriára szóló igazolvány a vám- külföldön egyáltalán nem használható. Az igazolvány kiállításáért a szolgálat adó iparos tartozik a kereske­delmi és iparkamarát megkeresni és az utazó személy­leírására, valamint a szolgálati viszonyra vonatkozólag az igazolványba felveendő adatokat saját illetékes I. fokú iparhatóságának bizonyítványa alapján a kamara renkelkezésére bocsátani. A kamara az igazolványt az előlap felső jobb sarkán e czélra fenntai’tott rovaton azzal a sorszámmal látja el, mely az alá jegyzendő év­ben a kiállítás sorrendjénél fogva az igazolványt meg­illeti. — Az igazolvány kiszolgáltatásánál a kamara az iparost minden esetre figyelmeztesse arra, hogy az iga­zolványban jelzett szolgálati viszony megszűntéről és igy az igazolvány hatálytalanná váltáról, ha csak lehet, magának az igazolványnak beszolgáltatása mellett — a kamarának — saját érdekében is jelentést tegyen. Kötelességévé teszem még a t. kamarának egy­részt azt, kogy az ily igazolvány kiállítása iránt előter­jesztett kérelmet minden esetben lehetőleg sürgősen soron kivül intézze el ; másrészt azt, hogy a kiállított kereskedelmi utazói igazolványokról é.venkint lezáraudó- és a következő évben elölkezdődő sorszámozással meg­indítandó nyilvántartást vezessen, melybe felveendő az igazolvány száma, az igazolványt kérő iparos neve, üz­letének és telephelyének megjelölése, a kereskedelmi utazónak neve, születési éve, születési és lakóhelye, végül amennyiben a kamara arról utóbb értesül, az igazolvány hatályának megszűnte is. A szóban levő osztrák törvény 59. § a órák, arany és ezüst áruk elő­állítóinak, ezen árukkal foglalkozó nagykereskedőknek,- továbbá ékszer és drágakőkereskedőknek, valamint közvetlen szolgálatukban álló meghatalmazottaiknak megengedi azt, hogy üzleti útjaikon ne csak a mintá­kat, hanem amennyiben az áru természete a mintaszerinti eladást kizárja, az eladásra szánt árukat is magukkal vihessék, azzal a megszorítással azonban, hogy ezek az áruk csakis jogosult továbbelárusitóknak adhatók igy el. A már idézett végrehajtási rendelet 11. §-a e jog gyakorlását az illetékes fémjelzési hivatal által kiállított igazolvány birtokától teszi függővé, mely azonban az iparosoknál és kereskedelmi utazóknál az iparigazolványt, illetőleg kereskedelmi utazói igazolványt nem pótolja és azzal együtt szükséges. Aszóban levő igazolvány kiállí­tása iránt a fémjelzési hivatalokat a pénzügyminister ur iáiandja el utasítással, miről a szakkörök közelebbi tajékoztathatása végett annak idején a t. kamarát is értesíteni fogom. — A Il-od fokú iparhatóságokhoz e részben egyidejűleg intézett rende etemet tudomásul | vétel végett másolatban ide csatolva felhívom végül a- t. kamarát, hogy Ausztriába készülő ipkrosainkat és kereskedelmi utazóinkat netáni zaklattatásnak elkerülése végett a megrendelésgyüjlés tekintetében ott érvényes rendelkezések alapos tanulmányozására és szem előtt tartására figyelmeztesse és ugyancsak e czélhól nekik szükséges felvilágosítást adott esetben adja meg. Buda­pest, 1902. évi deczember hó 29-én. Láng s. k. 7681904: szám. Ezen kétrendbeli ministeri leiratot valamennyi első fokú iparhatóságnak tudomásvétel, az érdekelt iparosokkal és kereskedőkkel való közlés végett, valamennyi polgár­mester uraknak és községi elöljáróknak kiadom. Szombathely, 1903. januar hó 15 én. Bezerédj István s. k, alispán. 78372 VIII. A. 1902. számú kereske­delemügyi miniszteri rendelet a kóser hús árulásának szabályozása tárgyában. Valamennyi törvényhatóságnak. Felmerült, esetek elbirálása alkalmával arról győ­ződtem meg, hogy a volt földmivelés-, ipar-és kereske­delemügyi miniszter ur által a koserhus árusítása tár-

Next

/
Thumbnails
Contents