Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)
1885-12-20 / 5. szám
95 — Hát tudja tiszteletes úr! —nem volnánk valami parasztok. A feleségemet Szilágyi Johankának hívják. (Jánkának nevezte biz azt az egész falu!) Ha tiszteletes úr felüti az öreg matrikulát, megtalálja benne Szilágyi Dániel prédikátort ; az volt az én feleségem nagyapja: hát csak nem akarna az ember egészen le- szállani s csak azért viseli az a gyermek azt a karton iberokkot, hogy ne járjon egészen gatyaszárba. Aztán meg az én fiam instruktor az özvegy tekintetes asszony unokája mellett, a Zoltán úrfi mellett.. . — No hát én tisztelem a Kovács József uram családi hagyományait , hanem az a mondó vagyok, hogy mégis csak vesse le az az egyetlen fiúcska azt a karton szoknyát, hogy ne kaczagják szegényt faluszerte — mondám. Kovács József uram aztán megigérte, hogy beszél ebben az ügyben a feleségével. Jánka aztán maga is eljött; szépen „alászolgájával“ köszönt, mint olyan nemes asszonyhoz illik, a ki valaha parók- hiális házból származott. A hosszas értekezésnek aztán az lett a vége, hogy megigérte, miszerint a fiúcska leveti a karton szoknyát, nem fog alászolgájával köszönni a papnak sem. Egyszer azután csakugyan mennem kellett. Odaüzentem a a pap szekereséhez. Jött röktön s kérdé: — Hogy fogjunk tiszteletes uram ? Sebesen akar-e járni, vagy lassan? — Nem értem! mit akar ezzel mondani? — Hát csak azt, hogy ha sietős útja van és terhet nem viszünk: akkor két lovat fogok; de ha nem sietős az útja, akkor húromat. — Még most sem értem. — Dehogy nem érti. Lovaim közűi kettő könnyen megy; de a harmadik nagyon rest, futni nem szeret, hanem a terhet annál jobban bírja. — Fogjon a mennyit tetszik , csak siessen. Ott is termett hirtelen. Az egyszerű paraszt szekérre az újabbik kas volt feltéve. Csinos ülés volt hátul kötve zsúpból, a melyre felteritettük a Miklós úrtól kért pokróczot. Az abrakos tarisznyák a lőcsbe voltak akasztva. Az első saraglyán is volt olyan a milyen ülés, leteritve pokróczczal, meg a Kovács uram gubájával. Felültem; Kovács József uram közé vágott a két csikónak s hirtelen elhagytuk a kis kúriát. Még látszottak a nagy szilfák,
