Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)
1885-12-20 / 5. szám
96 a melyeknek árnyában rejtve volt az a kis fatemplom, a melyben én annyiszor könyörögtem a mások és magam boldogságáért, — midőn az én szekeresem csak megállott. — No mi baj ? — Semmi uram; hanem csak nagy dolog a mód s a kenyér nem léte! — Azzal leszállott, s kivette a két csikó szájából a zabolát. Nagyot néztem. — Ne csüggedjék meg tiszteletes uram. Tudom én azt, hogy elmondták már tiszteletes uramnak, hogy én hajtani sem tudok , a zabla sincs a lovam szájában. — Hát hisz igaz is. Megy azért az én lovam; csakhogy így ha nincs bezabolázva , úton-útfélen kapogat is egyet-kettőt s fal is a szegény állat; megérdemli az azt! Nini! gondolám magamban: nem egészen bolond ember ez az én szekeresem. 0 aztán tartott az úton szóval; én meg hallgattam s észre se vettem, midőn czélnál voltunk. És alig érkeztünk meg; alig helyezte el az istállóban lovait, röktön a konyhában termett. Illendően köszönt, mint tisztességtudó presbyter. Megkérdezte nem kell-e fát vágni; sertést meg- étetni, tengerit fejteni stb.; szóval nincs-e valami házi dolog: mert ő nem szeret heverni. Káromkodni pedig sohasem hallottam. És mondhatom, hogy a pap szekeresét mindenütt oly szívesen látták, mint magát a papot. Valami öt évig hurczolt engemet az én szekeresem s eközben elszolgált tőlem egy viselt kalapot, meg egy forradalmi huszár- nyeregbundát. Hijjába mondtam , hogy az a papos magasas kalap nem neki való lesz; büszkén tette fejére. A nyeregbundából pedig valóságos kaczagányt csinált magának télire. Igaz , hogy kaczag- ták is a merre ment, meg talán engemet is — a kit hordott; — de hát sem én, sem ő nem törődött vele; „mert hát nagy dolog a mód, meg a kenyér nem léte!“ Egyszer a nagy-kocsisi eklézsia úgy suttyomban elcsalta a tanítónkat. Már mi egy kis orgonát is szereztünk, — a melyre nemes Kovács József uram is, meg a Jánka is, de még az egyetlen fiúcska is elhozta a magú filléreit. — És lón nagy ijedtség a faluban; mert ha a kis tanítónk elmegy: üresen marad az iskolánk és néma lesz az orgonánk! A kis tanító azonban félig-meddg meg is bánta, hogy oda Ígérkezett s kijelenté, hogy ha a nagy- kocsisi eklézsia fölmenti ígérete alól: megmarad nálunk. A levél csakhamar készen volt a szomszéd eklézsiához;
