Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)
1885-12-20 / 5. szám
94 — Kedves tiszteletes úr! —kezdé illő köhintés után, — én az igaz , hogy czéhbeli mesterember vagyok, de hát ebben a kis faluban ketten is vagyunk, meg Dér József — a harangozó is kontárkodik, — hát egy kicsit gazdálkodom is, meg egy kicsit fuvarba is járok. Ugyanannak okáért, mig már tiszteletes uram lovakat nem szerez: én hadd legyek a fuvarosa. Hadd szolgáljam le a proventust; mert egy köböl búzát fizetek én is tiszteletes uramnak, meg 30 kr. garaspénzt, a fahordáson, kaszáláson, szénahordáson és szántáson kiviil. De szivesen teszem az Isten igéjéért, meg a tiszteletes uram úri személyéért; viszontag ha nekem is valami fordulhatna, nagyon jól esnék. Lovaim elmennek szépecskén ; nem czifrák ugyan, de elmennek, csak annyit mondok: nem szokásom diesérni őket. — Hát aztán — kérdém, — mi ára lenne a fuvarozásnak? — Tetszik tudni, ide Gyarmatra 60 kr.; a kulcsos városba 2 frt. Csak ennyit mondok Egyébiránt egészen tiszteletes uramra bízom; majd megtetszik látni, hogy mit érdemiek és én megelégszem azzal, a mit tiszteletes uram Ítél. — No jól van Kovács József uram, majd gondolkodom felőle s aztán hivatni fogom. — Tessék akárkitől kérdezősködni felőlem. Nem mondanak én róllam roszat, hisz nem azért vagyok presbiter! Majd megmondja az öreg kurátor, meg az a fáin ember — Miklós úr. — Most hát nem alkalmatlankodom, hanem Istennek ajánlom tiszteletes uramat. — Isten vele Kovács József uram — s azzal elment. Nekem dolgaim voltak s nehány napig eszembe se jutott nemes Kovács József uram; de csakhamar magára vonta figyelmemet. Jött a Vasárnap s a templomba menők között, egy 8—9 éves fiú — fehér kalappal fején s valami karton ujjas-szoknya- félébe öltözve, — vonult el az útcza közepén, a paróchia előtt; utánna nemes Kovács József uram ballagott egy barna ruhába öltözött fekete kendős asszonynyal. A szoknyás fiú az ő egyetlen fiacskájok volt; a barna ruhás asszony-ember pedig nemes Kovács Józsefné asszonyom. E föltűnő alakok után aztán csakugyan kérdezősködtem. Jó , de kissé eszelős embereknek tartották Őket; én pedig csakugyan megkötöttem Kovács József urammal az alkut, annyiban, hogy csakugyan szekeresemmé avattam. Hanem a fiú szoknya viselése miatt interpelláltam egykor Kovács József uramat.
