Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)

1885-12-20 / 5. szám

93

elfogták amazok egész tehén csordáját. Lett aztán nagy per s a Kölcsey-uradalom minden atyafisága belekeveredett s hijába ment fel két öreg atyafi Bécsbe, a hol a vérökből való vér, az öreg Márton professor elvezette ó'ket a kanczellárhoz, meg a királyhoz: a gazos, meg az irtovány a Kölcsey-uradalom birtokosaié lett. Ott volt pedig a szeredásban a II. Rudolphus császár és magyar- országi koronás király nova donatioja, mely megeró'sité ó'ket azon szállásföldeken, melyeket még akkor elfoglaltak ó'seik: midó'n a hétvezérek egyike Tuhutum, kiküldé Ogmándot e tájék kikémlelésére. Hijába a Kölcsey-uradalom egész atyafisága kimutatta az usust az irtásban, faizásban, legeltetésben stb. és ló'n, hogy a pert az én atyámfiai el is veszték. No de legalább nem lett a földjük a paraszté! így vigasztalták magokat, hiszen jussosok voltak azok a compossesorok ő náluk is!

Aztán jött az 1848. Az én kúriám még az adómentességet is elvesztette; de a közszabadság lelkesítette lakóit. Többen lettek közűlök honvédek s az egész falu papostul együtt ott volt Dézsnél s hogy nem gyó'zött, nem az ő hibája! Még én is láttam náluk deézsi lándzsát s hallottam egyik-másik öregtől lakodalomban dalolni:

„Egye meg a . . . Urbánt:

Urbán mellett a sok olákt;

Galambom karcsú derekát Nem ölelem mánál tovább .. .“

Ott is maradt nem egy a Szamos hidjának védelmében. ..

Hát ilyen szegény nemesek papja voltam én s ezek közűi

való volt az én szekeresem, a pap szekerese.

*

* *

Alig ösmerkedtem meg a presbiterekkel, beállított közűlök hozzám egy. Tisztességesen kopogtatott. A „szabad“ szóra bejött, bemutatta magát, hogy ó' nemes Kovács József presbiter, a szomszéd mezővárosbeli nemes csizmadia-czéh tagja, a faluban birtokos lovas ember és mint ilyennek , egy kérelme volna. Leültettem és szemügyre vettem nemes Kovács József uramat.

Daru-gubában volt ő kigyelme, alatta fekete zsinoros szürke atillával, ugyanolyan nadrággal, a mely tisztességes foltokkal volt kitatarozva; de nem rongyos. Sarui végre fényesre voltak subiczkolva, mint czéhbeli csizmadia mesterhez illik. Arcza sem volt megvetendő. Apró mosolygó szemei voltak nemes Kovács József uramnak s himlőhelyes arczán bizonyos jóság kinyomata ült. Bajusza ritkás, körszakála (mert minden kuriabeli férfi körszakáit viselt, mint nemes ember!) nagyon ligetes volt.