Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)
1885-12-20 / 5. szám
92 segítségével bátran szembeszállhatunk azon veszedelmekkel, melyek fenyegetik életünket, boldogságunkat. Egy gyermeknek kellett születni, hogy az egész világon az emberek jobbak, tökéletesebbek és az igazság elfogadására hajlandóbbak lehessenek. Egy gyermeknek kellett születni itt is a négy folyam árja által szegzett szép Magyarhazánkban, ennek népei szivében, gondolkodásában és magaviseletében, hogy fennmaradhasson mind e mai napig s hogy fennmaradhasson majd az idők végéig. Mert minden államot csak az tartja fenn, a minek alapján keletkezett. Magyarhazánk, annak a majd két évezreddel ezelőtt született gyermek Jézusnak keresztyén erkölcsei alapján vivta ki magának más hatalmakkal egyenjogú államiságát, annak keresztyén műveltsége révén lett nagygyá, tekintélyessé, ellenségei előtt is tisztelet tárgyává, s foglalta és foglalja el ma is Európa polgáriasuk nemzetei között azt a helyet, mely méltán megilleti ó't, mint a czivilizáczió buzgó pártfogóját és terjesztőjét. Csak hadd ünnepeljük hát ma, és hadd ünnepeljék majd unokáink is a Karácsont, annak a gyermeknek a születését, a ki azért jött e világra, hogy megtartson bennünket! THÓMAY JÓZSEF. A pap szekerese. Az Isten igéjének szolgája, azaz lelkipásztor voltam egy kis kűri áb an. Igen sokan nem tudják már ma, mi volt az a kúria hajdan! Kúria, nemes telek, aztán oly nemes község, a melyben nem volt jobbágytelek, hanem csak nemes és mindenki maga volt saját magának a földesura, meg a jobbágya is; a nemesek hadnagya — a ductor nobilium — pedig az első méltóság s a falu minden törvényes és teljes korú férfi lakója igen becses ismeretség minden restauraczio (tisztújitás) idején. Az én ekklézsiám ilyen kúria volt. Fájdalom, nagyon kicsi volt! Híjába! az én nemes barátim addig vadásztak, restóráltak, még a szomszéd vármegyében is, s addig szekereskedtek, mig a körülfekvő jobbágy-községek parasztjai kiirtogatták gazos erdeiket, feltörögették ligeteiket. Eleinte csak nevették. Milyen jó lesz nekik, — mondák — a parasztok által feltört földet szántani, vetni, majd ha készen lesz! Egyszer aztán a kész vetésre ráverték a lovaikat; de a szomszéd parasztok behajtották, ők pedig viszont
